Parlo csak várta az embereket, meg terelte át. Nem is nagyon érdekelte. Persze érdekelte, de inkább az, hogy hol az anyja. Jöttek az emberek, majd egyszer kocsi fényét látta. Lebújt a lyukba. Várta az embereket, de óvatosabban várta. Az emberek is már egyre óvatosabban, bujkálva jöttek. Még pár ember jött, de több nem. Parlo csak várt. Hol van Brénó? Hol az anyja? Majd megvillant benne egy kép, mikor Brénó lezseren válaszolt: jó. Ez akkor volt mikor kérte, hogy adja be az anyjának a gyógyszert. Lehet, hogy elrontott valamit Brénó? Rosszul adta be a gyógyszert? Vagy nem is adta be? Elfeledkezett az anyjáról? Vagy az anyja meghalt mielőtt odaért volna? Folyamatosan cikáztak a rosszabnál rosszabb gondolatok a fejében. Majd minden rossz megszűnt,amikor meglátta az anyját és Brénótjönni felé. Az anyján látszott, olyan mintha újjá született volna. Nagyon vidámvolt. És már nem is látszott rajta hogy beteg lenne. A fia az anyja feléfutott. Úgy futott ahogy csak bírt. Mikor oda ért akkor az ölébe ugrott, úgyölelte az anyját fél percen keresztül. Majd átmentek a világos világba, éshátuk mögött tudhatták a sötétebbiket.
أنت تقرأ
Mindig a remény hal meg utoljára
مغامرةEgy kis fiúról szól, aki teljesen más dimenzióban él, ahol minden sötét...