𝐅𝐫𝐞𝐚𝐤𝐲 𝐋𝐨𝐯𝐞

17. rész

- Ne csináld már, bent úgy sem hallják ahogy őrjöng a hasad! Gyere! - fogta meg kezem, majd felhúzott a lépcsőről. Zakóját egy pici leporolás után a másik kezébe gyűrte, majd amint beértünk, a székére dobta. Remek, azért szenvedtem vele órákat ezért az öltönyért, hogy utána koszosan elhajítsa.

Tovább ráncigált a táncparkettre, egészen a nagy tömeg közepéig. Arckifejezésem tükrözte, hogy mennyire nincs kedvem jelenleg az egészhez, de megígértem Jonghonak, hogy táncolni fogok vele az esküvőn.

Pechemre érkezésünkkor valami vidám, gyors dalt játszottak, amire mindenki ugrált meg (kiabálva) énekelt körülöttem. Jongho látta, hogy fintorogva nézek szét az embereken, de ettől még nem adta fel. Ismét megfogta kezem, közelebb húzott magához, majd ő is beszállt a többiek közé és vadul kezdte dobálni magát ide-oda. Mivel úgymond "magánál tartott", így kénytelen voltam én is vele együtt mozogni. Kellemetlenül kezdtem hánykolódni karjaiban, de úgy látszik ez őt egyáltalán nem zavarta. Gondolom boldog volt, hogy egyáltalán idáig eljutottam.

Ahogy telt az idő, annál jobban kezdtem felszabadulni, Jongho pedig egyre inkább vadult be. Olyan mozdulatokat művelt le, hogy szinte már én éreztem volna kínosan magam, ha nem utánzom le. Mint két idióta, úgy vergődtünk a sok ember között, de tény, hogy nagyon jól éreztem magam. Nem érdekelt semmi, hogy mennyi lehet az idő, hogy vajon hol lehetnek Wooék, sőt, az se jutott eszembe, hogy megkeressem Seonghwat. És még csak részeg se voltam.

Egyre közelebb araszoltunk egymáshoz a sötét teremben, míg nem Jongho a hátamhoz passzírozva magát ölelt át vállam felett, miszerint ő így akar tovább táncolni. Nem tudom mennyire gondolta ezt át, mert ebben a pozícióban valamelyikünk tuti fejbe veri a másikat (ahogy magamat ismerem, nagyobb valószínűséggel én őt), de hát ő tudja, én nem szólok bele. Fejét egy kis időre nyakhajlatomba fúrta, csak hogy biztosítsa előbbi állításomat. Itt már igazán leállíthattam volna, de nem igazán volt hangulatom hozzá.

Hirtelen egy lassú zenére váltottak át, meglepetésemre sokan elszállingóztak innen, és visszamentek a helyükre. Viszont mielőtt még nekem is fejembe szállhatott volna ez a gondolat, Jongho magával szembe fordított, de el nem távolodott. Keze derekamra siklott, és amennyire csak lehetett hozzám simult. Fejét ismét nyakamba temette, bár most sokkal csikisebb érzéssel töltött el, mint ez előbb, mivel ott is hagyta. Éreztem, ahogy egy nagy levegőt vesz, szinte beszívja a bőrömet is vele, majd a zene ritmusára kezd el dülöngélni, engem is mozgásra késztetve. Ahogy egyszer csak bele markolt derekamba, majd fejét egy kicsit bentebb fúrta, hogy ott is még egyet szippantson belőlem, libabőrös lettem. Míg ő teljesen el volt merülve a kis világában, addig én csak bénán rakosgattam a kezem össze-vissza, mert nem tudtam mit csinálni velük.

Még azelőtt meg akartam volna állítani, hogy bele szippantott volna nyakamba, de a hirtelen jött jó érzés miatt nem tudtam mit csinálni. Meg kéne szabnom, hogy meddig mehet el, de tekintve, hogy már így is nagyon elködösített, két választásom van. Vagy hagyom, hogy tovább menjen és azt csináljon amit akar, vagy most azonnal véget vetek az egésznek.

Egy-két perc gondolkodás után a második opciót választottam.
Szépen, lassan arrébb húzódtam, majd kezemmel arcára fogtam, hogy felemeljem eddigi helyzetéből. Nem nagyon akart mozdulni, de egy kis noszogatás után sikerült elvinni onnan.

Kacsóm átcsúszott vállára, majd fürkészni kezdtem arcát. Tekintete nem pont azt a kifejezetten nagy örömöt mutatta. Tudom, hogy szívesen maradt volna úgy még egy ideig, de muszáj volt megállítanom. Ha csak kettesben vagyunk úgy-ahogy tudom kontrollálni őt, de itt nem tudnám kimagyarázni magam.