𝐅𝐫𝐞𝐚𝐤𝐲 𝐋𝐨𝐯𝐞

9. rész

Már majdnem egy hete ignorálom teljesen Jonghot, akit úgy látszik nem annyira visel meg ez az egész, mint képzeltem. Szerda óta egyáltalán nem beszéltünk, pedig lenne miről. Eldicsekednék, hogy milyen sokat beszéltem Seonghwaval ez idő alatt. Eddigi ismeretségünk két hetében nem csevegtünk ennyit, mint az elmúlt napokban, és ma végre élőben is tudunk találkozni. Őszintén szólva, eléggé kíváncsi vagyok hova megyünk, mivel azt mondta, hogy nem egy szokványos randi helyszínen leszünk.

Viszont ötre jön értem ide, ami azt jelenti, hogy van egy órám készülődni. 

Rekord sebességgel fürdök meg, majd kapom fel magamra a kényelmes ruháim, merthogy Seonghwa ezt az egyet kikötötte. 
Hűtőmbe behajolva keresek valami laktatóbb kaját, mert tudomásom szerint nem enni megyünk, így jól fel kell raktároznom. A tegnapi ebédemből megmaradt néhány falatot gyorsan belapátolom, majd átsuhanok a fürdőbe, hogy elrendezzem a szénakazalt ami fejemen keletkezett.

Még van tíz percem ötig, de már mindennel kész vagyok. Unalmamban még a tévét is bekapcsolom és a kanapéra dőlve kezdek el bámulni valami főzős műsort. Így belemerülve a látványba, lehet megkérem, hogy üljünk be valahova, mert az a kis moslékszerűen elcsomagolt maradék amit az előbb fogyasztottam el, nem lesz elég estig.

Egy idő után arra kapom fel fejem, hogy telefonom megszólal, ezért felemelve azt fürkészem szemeimmel a Seonghwatól kapott üzenetem, miszerint lent vár a ház előtt. Kényelmes helyzetemből felpattanva kezdem keresni a távirányítót. Kicsit hezitálok, hogy most rögtön kikapcsoljam-e, mivel a bácsi most fogja kivenni a húst a sütőből, azt meg nem akarom kihagyni. Végül várok egészen a kóstolásig, majd az összecsordult nyállal a számban kezdem szelni a lépcsőket lefele. Remélem, hogy nem várakoztattam meg nagyon..

Lent azonnal megtalálom tipikus piros színű kis járgányát. Mikor már elég közel vagyok ő is észrevesz és a kocsiból kiszállva lép elém.
- Sokat kellett várnod?
- Nem volt olyan vészes, de már kezdtem tervezgetni, hogy felhívlak.
- Sajnálom, de egyszerűen nem akarták gyorsabban enni azt a nyavalyás csirkét - csapkodtam kezemmel.
- Tessék?
- Áhh nem fontos... Megyünk?

Egy kicsit fura szemekkel méregetett, de végül egy mosolyt varázsolva arcára nyitotta ki kocsija ajtaját előttem. 
- Na és mit csinálunk ma? - fordultam felé miután már mindketten az autóban ültünk indulásra készen.
- Mivel múltkor azt mondtad, hogy ezen a randin azt csinálunk amit én szeretnék, így arra gondoltam, hogy bemutatom neked az egyik kedvenc tevékenységemet.
- Ami a..? - tettem fel a kérdést, és reméltem, hogy nincs olyan perverz humora, mint Jonghonak.
- Kosárlabda. Elviszlek kosarazni. Mit szólsz? - fordult felém csillogó szemekkel. Hmmm... Szóval kosárlabda?... Végülis logikus, tánc akadémiára jár, és edzett is, szóval biztos szeret sportolni. De valahogy nem annyira tetszik a gondolat, hogy ide-oda szaladgáljak egy labda után, mellesleg Seonghwa magasabb is nálam, szóval esélyem sincs megszerezni. Egyáltalán hogyan lehet csak ketten játszani?
- Fúha, hát ez nagyon remek! Bár még sose próbáltam, valószínűleg jó béna leszek. És pontosan hol is van ilyen kosarazós hely?
- Itt a közelben, úgy fél éve épülhetett. Van egy barátom, Yunho, vele próbáltam ki előszőr a helyet és azóta odajárunk. 
- Hát ez.. Kitűnő! Már alig várom, hogy ott legyünk.
- Akkor örülök. Indulhatunk?
- Igen - válaszolom picit félénken, majd a motort beindítva gurultunk a helyszín felé. Csodás, már látom magam előtt ahogy fejbe talál a labda és széttoccsanok a földön.

Az egész utat végig izgultam, hogy vajon mennyire leszek béna, vagy mennyit fogok esni előtte. San és Woo már egyszer elhívott, de csak rájuk röhögtem és mondtam, hogy én soha. Bár amikor gimiben tesi órán vettük egész jó voltam, csak nem felejtettem el mindent. Mindenesetre nem bízom el magam. A végén még mentőt kell hívni.