HOPE { Pszichopatába szeretve 2. }

2.

Körülöttem mindenki önkívületi állapotban volt. Mindenki táncolt a csillogó gömbök alatt, kezükben egy műanyag poharat szorongatva, én meg csak álltam ott egyedül a hangos tömegben. Nem mertem elengedni magam. Bűntudatom lett volna, amiért én jól érzem magam, míg anyából nem maradt más, csak egy fej nélküli csontváz. Emlékszem...Emlékszem a riadt tekintetére, ami az arcára volt fagyva. Ó, Istenem! Ettől az emléktől kirázott a hideg. Isaac...Ez az ő hibája! Ő a felelős anya haláláért! Az idegesség átjárta az egész testemet. Annyira ideges voltam, hogy még lélegezni is nehezemre esett. Mindennél jobban vágytam a bosszúra. Azt akartam, hogy mindenkinél jobban szenvedjen.
Hogy érezze a fájdalmat, amit én éreztem. Te jó ég! A végén még olyanná válok, mint amilyen ő. Épp az italpult felé tartottam, amikor nekiütköztem valakinek. Áramütésszerű hullám rázta meg a testem. Lassan felemeltem a fejem, egy ismerős szempárba néztem.

-- Isaac... -- ejtettem ki a nevét döbbenten. A szívem ezerrel kezdett el dobogni. Lassan végignéztem rajta: piros inget viselt, fekete öltöny-zakóval. Haja kócosan lógott a füstös szemébe, az ujjain meg gyűrűk voltak.

Isaac mosolyogni kezdett, majd kimeresztett szemekkel intett, hogy kövessem. A lábam földbe gyökerezett, és percekig csak bámultam rá. Nem hittem el, hogy itt van. Annyi év után először találkoztam vele. Összeszedtem minden bátorságomat, és követtem őt. A szívem a torkomban dobogott. Végre lehetőségem adódott, hogy végezzek vele. Miután elhagytuk a szórakozóhelyet, Isaac befordult egy szűk utcába, melynek két oldalán emeletes házak sorakoztak.

-- Végre megtaláltalak -- szólalt meg a szemembe nézve.

-- Hogyan szabadultál ki? -- kérdeztem kíváncsian.

-- Az legyen az én titkom -- mosolyodott el -- Sajnálom, Autumn. Sajnálom, hogy tönkretettem az életed. Sajnálom, hogy elraboltalak, hogy bántottalak...Sajnálom, hogy megöltem az édesanyádat.

-- Sajnálod, Isaac? Egy fenét! -- szakadt ki belőlem -- Hidegvérrel levágtad a fejét!

-- Értsd már meg, hogy nem volt más választásom! Ha nem ölöm meg, akkor nekem kellett volna megölnöm téged. És...

-- Ne mondd, hogy nem lettél volna rá képes! Nekem kellett volna meghalnom...

-- Kuss legyen, Autumn -- mondta, majd megcsókolt.