HOPE { Pszichopatába szeretve 2. }

11.

Nem tudom, mire számítottam, talán arra, hogy apa el fogja fogadni a boldogságomat, legalábbis megpróbálja. De nem. Ez sokkal rosszabb volt. Mintha kitèptek volna a szívemből egy darabot és apró szilánkokra törtèk volna, amit lehetetlen összeragasztani. Isaacnek mégis sikerült. Ő összekaparta a mocskos földről az apró darabokat és  megjavította. Vicces, nem? Megmentett egy sorozatgyilkos, akitől mindenki retteg. Aki egy rémálom az emberek szemében.

Mindannyian bűnösek vagyunk valamiben, szóval ébresztő! Ne ítélj el senkit, amíg meg nem érted őt, mert kurvára nem tudod, mi játszódik le a fejében, nem tudod, mit érez ezalatt a súlyos álarc alatt, amit nap mint nap viselnie kell emiatt az elcseszett társadalom miatt.

Még a repülőn ülve sem tudtam igazán megnyugodni. Részben jogos volt apa hozzáállása, hisz Isaac megölte anyát, érthető volt a fájdalma, a feltèpett sebek szívbemarkolóan tudnak fájni, de attól még az egyszem lánya vagyok.... Úgy érzem csalódást okoztam neki. Nem ezt várta tőlem. Talán meg sem kellett volna születnem. Ha nem születtem volna meg, akkor talán normális életük lenne, egy normális élet, ahol az lenne a legnagyobb bűn, ha valaki megennè a másik elől az utolsó csokis kekszet. 

-- Minden rendben? -- gondolkodásomból Isaac hangja szakított ki. Felé kaptam a fejem és egy apró mosollyal válaszoltam.

-- Persze -- rám nézett, én pedig zavartan a fülem mögé tűrtem egy hajtincset -- Miért? Neked hánynod kell?

-- Ismerlek, baba -- amint kiejtette ezt a becenevet, egy hatalmasat dobbant a szívem -- Tudom, hogy rosszul érintett, ami ma történt, de ne gondolj rá. Egy új élet vár ránk. Egy kibaszott jó kaland! -- puszilta meg a homlokomat -- És nem, nem kell hánynom, de nagyon boldoggá tennél, ha elkísèrnèl a mosdóba -- húzta perverz mosolyra a száját, mire én nevetve a fejére csaptam.

-- Kérem mindenki foglaljon helyet és csatolják be biztonsági öveiket, megkezdjük a felszállást!

-- Hallottad -- Isaac arckifejezésèt láttán elfolytottam egy mosolyt -- Ó, wow! -- a gép lassan emelkedni kezdett, és mi egyre magasabbra szálltunk. Ahogy távolodtunk New Yorktól egyre inkább azt éreztem, hogy szabad vagyok.