HOPE { Pszichopatába szeretve 2. }

28.

Bárcsak vezettem volna naplót. Mindig is bénának gondoltam az ilyen dolgokat, de most, hogy a halál szaga egyre közeledett, mégis bánom, hogy nem tettem meg. Hogy nem írtam le a történetünket, amiből később, akár egy regény is születhetett volna. Szerintem sokan rajongtak volna értünk, legalábbis Isaacèrt. Az ilyen típusú könyvekben mindig a félreértett gazemberè a főszerep.

Bárcsak minden rendben lenne. Talán nem érdemeljük meg a happy endet? Talán egy másik életben...

Evelyn ráncigálása térített vissza a szívfacsaró valóságba.

- Mi van már? - kérdeztem ingerülten.

- Szedd a lábad!

Válaszul csak a szemem forgattam. Elcseszett. Elcseszett az egész életem. A szerelmem helyett az őrült exèvel sètálgatok karöltve egy szigeten, miközben  a szél belekap a hajamba. Hallom az óceán dübörgő hangját, szinte érzem a puha homokot a talpam alatt, látom az egymás után sorakozó pálmafákat. Lehet, hogy mindezeket utoljára. A számban fèmes ízt érzek. Érzem, érzem a halál ízét. Borsódzik a hatam.

Egy hangulatos családi házhoz értünk, amelyet sok-sok színes virág ölelt körbe. Kirántottam a karom szorításából, s èszt vesztve rohanni kezdtem. Nem törődtem Evelyn kárörvendő nevetèsèvel, kitèptem a bejárati ajtót, és ekkor szembe találtam magam vele. Egy székhez volt kötözve. A haja csapzottan keretezte előre hanyatlott fejét. Meztelen felsőtestèn kèkes-lilás foltok éktelenkedtek a véres vágások mellett. Bordája körül három mély vágás húzódott. A padló tele volt alvadt vèrcseppekkel.

- Isaac - ejtettem ki a nevét a könnyeimmel küszködve. Remegve felè lèpkedtem. Mintha kiszállt volna belőle az élet. Ennél a pontnál eltört a mécses. Egymás után potyogtak a könnyeim. Ott térdeltem előtte, magamban imádkozva, hogy ébredjen fel. Kèrlek, Istenem, ne vedd el tőlem!

- Autumn - köhögte Isaac, mire felkaptam a tekintetem.

- Isaac!

- Mit keresel itt? Menj innen! - emelte fel a fejét. Mozgása lassú volt, szemeiben a feladás tükröződött. Még sosem láttam ilyennek. És ez megijesztett.

- Nem lehet - válaszoltam keservesen.

- Autumn - köhögte újból a nevem.

- Ne, Isaac, ne beszélj! Alkut kötöttem vele. Felajánlottam magam, a szabadságodèrt cserébe.

Isaac szeme elkerekedett.

- Mi a fasz? Autumn, te megőrültèl? Ez a ribanc sosem tartja be az ígéretèt.

- Te tettél őrülttè - húztam mosolyra a szám.

- Undorítóan nyálasak vagytok - szólalt meg Evelyn. - De igaz. Sosem voltam oda az ígéretekèrt. Nyuszifül, a szerelmed a szemed láttára fog meghalni. Mit szólsz hozzá?

Éreztem, hogy hátulról a tarkómnak nyomódik valami. Hideg és kemény. A szívem összevissza kalapált.

- Állj! - ordította Isaac, közben mozgolódni próbált.

- Isaac, semmi baj. Kèrlek, húzódj oldalra. Nem akarom, hogy agyvelős legyél - mondtam felé kacsintva.

Isaac szemében értetlenség villant. Ennek ellenére, alig láthatóan bólintott.

- Evelyn, lenne egy utolsó kívánságom.

- Mi volna az? - kérdezte türelmetlenül.

- Számolj vissza hangosan.  Háromra pedig húzd meg a ravaszt.

- Jól nézd meg, nyuszifül, hamarosan a padlón lesz.

Bátorság, Autumn. Bátorság.