Leopárd kötelék

Tizenkettedik fejezet

Maya

Nagyon furán sikerült öt percel az ébresztőm előtt felkelnem, úgyhogy ez a nap nem a szokásos kedvtelenséggel kezdődött. Viszonylag hamar ki is sikerült kelnem az ágyból és nem anyának kellett kiimádkoznia onnan, hogy ne késsek el.

Felvettem valami suliban viselhető ruhát (kicsit csinosabb voltam mint álltalában, de a csajoknak azzal kell harcba vonulniuk amijük van), elvégeztem a reggeli rutinomat, majd megreggeliztem anyuval.

Odakint eléggé esett az eső és fújt a szél, pedig tegnap semmi előjele nem volt, hogy ma ilyen rossz időre kelünk.

A busz gondolom megilyedt az időjárástól, mert mással nemigen tudnám megmagyarázni azt a húsz perces késést amit produkált.

Egyszerűen csodás volt negyed órát álldogálni egy buszon, teli elázott, elégedetlen emberekkel.

Persze a suliba ezáltal késve érkeztem, és már elkezdődött az első óra amikor beértem, pár sorstársammal együtt.

Egyszerűen utálok valahova beállítani késve, így miután megtaláltam a termet ahol az órám volt, legalább fél percet azzal töltöttem, hogy összegyűjtsem a bátorságomat és bemenjek órára.

A tanár szerencsére nem problémázott a késésemen és csak a helyemre küldöt.
Szerencsére Lulu foglalta nekem maga mellett a helyet, így nem sokat gondolkoztam a kérdésen, egyenesen felé indultam. Persze a diáktársaim tekintetével kísérve, mert az sokkal érdekesebb ahogy én átverekszem magam a padok között, mint a fizikaóra.

Lulu nem szólt egy szót se mire levetődtem mellé, csak áttolt nekem az asztalon egy zsepit meg egy kis üzenetet, hogy elfolyt egy kicsit a szempillaspirálom.
Persze nem is én lennék...

Miután a telefonom segítségével eltüntettem ezt a kis kellemetlenséget és megbizonyosodtam róla hogy úgy nézek ki mint egy vízbefolytott macska már volt időm a fizikafeladatra is.

Szünetben beszélgettem egy kiscit Luluval, majd lélekben megerősítve magam elindultam Lucas felé, aki a terem hátuljában állt a barátai társaságában.

Miután tegnap este megbeszéltem magammal, hogy nem akarok még annál is furábbnak tűnni, mint amilyennek tudom hogy az emberek tartanak, így muszáj visszaszolgáltatnom a pulcsit az eredeti gazdájának.

Lucas háttal állt nekem így megkocogtattam a vállát.
-Szia! Csak visszahoztam a pulcsidat. - mosolyogtam rá és nyújtottam oda neki a táskámból elővett holmit. -És köszi mégegyszer, hogy kölcsönadtad.

-Nagyon szívesen.- mosolygott vissua rám.
Hát a mosolyát be kéne tiltani véleményem szerint.
Még gödröcskéi is voltak!
Ezzel az apró cselekedetével sikerült elérnie hogy teljesen elpiruljak.

Mivel félbeszakítottam a beszélgetésüket, a másik két fiú is minket figyelt és az egyiknek egy nagy vigyor is húzódott arcára, mikor meglátta pirulásom, ami tényleg nem segített a helyzeten.

Lucas, mintha megérezte volna, hogy az egyikük rajtam szórakozik, nem túl szép pillantást vetett a háta mögé, mire a vigyorgó azonnal elfordult és valami mással kezdett foglalkozni azonnal.

-Ne is foglalkozz vele. - fordult vissza a még mindig pipacsvörös fejemhez. - Amúgy szeretném megkérdezni, hogy eljönnél e velem valahova majd suli után. - kérdezte reménykedően.

Már nyitottam volna a számat, jogy válaszoljak, persze valami helyeslő szócskával, mikor az angoltanár beviharzott a terembe és azonnali hatállyal mindenkit a helyére parancsolt, így a nagy fennforgásban inkább én is a helyemre siettem.
Az angoltanár elég ilyesztőnek tűnt hogy mit ne mondjak.

Amikor már a sokadik nem túl feltűnő pillantást vetettem Lucas felé, aki elgondolkodva meredt maga elé, és talán egy kicsit letörtnek is tűnt,Lulu egy papirfecnit csúsztatott felém az asztalon, anélkül hogy egy pillantást is vetett volna rám, hogy elkerüljük a lebukást.

"Miről beszélgettetek szünetben?"
"Csak visszaadtam a pulcsiját" toltam vissza a cetlit az üzenetemmel.
"Perszeee.. Idáig láttam hogy elpirultál"
"Hát azt hiszem randira is hívott..."

Erre barátnőm rám meresztette a szemeit és vigyorogni kezdett, de az gyorsan letörte a kedvét, hogy az angoltanár felszólította, így a levelezésünket a markába szorítva makogott valamit a tanár felé. A válsz jónak bizonyult, mert több kérdést nem intézett az osztály felé és visszafordult magyarázni a táblához, szerencsére úgy hogy nem vette észre a titkos levelezésünket.

Azért, hogy megelőzzem a kérdés áradat lekörmölését a barátnőm részéről, kitéptem egy lapot én is a füzetem hátuljából és folytattam a szünetben történtek megtárgyalását az előbbi majdnem lebukás ellenére:

"Nem válszoltam rá semmit mert elkezdődött az óra"
"És mit fogsz?" tolta felém a cetlit izgatottan Lulu.
"Igent azt hiszem. Te is látod milyen helyes ugye??"

Ezek után szőke barátnőm elmosolyodott, majd elég feltűnően hátrafordult hogy lecsekkolja a beszélgetésünk tárgyát, mire muszáj voltam bokán rúgni az asztal alatt, hogy ne égessen tovább.
Szerencsére Lucas egyáltalán nem vette észre. Viszont a vigyorgós barátja igen, és oldalba is bökte, hogy aztán ránk bökjön az ujjával, mire mi  gyorsan előre fordultunk és próbáltunk nagyon úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.

"Oké szerintem is helyes, de a bökdösős barátja helyesebb." került vissza hozzám az üzenetes lap.
"Van barátnője. Valamelyik szünetben láttam őket ölelkezni tegnap."
Írtam vissz neki, mire csak egy szomorú fejet rajzolt a lapra.

Ez után végre megszólalt a csengő és véget ért az óra, amiből így utólag egy szóra sem emlékszem már.