Leopárd kötelék

Hetedik fejezet

Lucas

Tudjátok mindig  is utáltam azt a pár utolsó napot a sulikezdés előtt.
Azok voltak a szép idők amikor még azért utáltam, mert el fog kezdődni a suli. Most azért utálom mert itthon kell rostokolnom ahelyett, hogy egész nap a páromat lesném a suliban. Csak így itthon ülni és örlődni magamban a legrosszabb ami történhet most velem.

Hálás vagyok a szüleimnek, hogy valami csoda folytán szereztek hármunknak egy kissebb lakást a város szélén, közel ahhoz az erdőséghez, ami összeköti ezt a várost a családom mostani lakóhelyével. Nem tudom hogy, de még azt is simán elintézték, hogy átiratkozhassunk ebbe a suliba évismétlés nélkül, így ha igazán mázlista vagyok egy osztályba járhatok a társammal.

A ragadozóösztöneim már nem olyan kihegyezettek és elvakultak mint két nappal ezelőtt, amikor betöltöttem a 17-et, de a leopárdom nagyon morgós lett az utóbbi időben. Szerintem Matték már nagyon sokszor mentek volna vissza a csodálatos 'én-mentes' otthonukba, csak hogy ne vessek rájuk minden levegő vételüknél gyilkos pillantásokat. De hűséges barátokként tűrnek velem együtt.

Nagyon nem tesz jót a falkamorálnak ha ennyire kiállhatatlan vagyok, mert a többiek leopárdja tart tőlem.
Mondjuk három ember még nem igazán nevezhető falkának, és még nem is váltunk le hivatalosan a nagyfalkáról, de az már elég szép lépés ha egyedül élhetünk.
Nem is hittem el amikor a szüleink minden fenntartás nélkül beleegyeztek. Még mindíg várom hogy egy nagykorú alakváltó csak úgy besétál bébicsősznek, de eddig szerencsére még csak magunk vagyunk.

Meggyőződésem, hogy egyszer láttam, vagy inkább éreztem Őt a belvárosban amikor körbenéztünk egy páran a környéken.
Annyira rossz hogy még a nevét sem tudom, pedig hivatásos kukkolótanonchoz híven minden este ott gubbasztok azon az almafán és bámulom miközben alszik.

Lehet hogy ez furán hangzik de életemben nem aludtam még olyan jól mint azon a keskeny faágon alig pár méternyire tőle.

Nappal nem mertem még a ház közelébe merészkedni, mert azért úgy elég feltűnő lenne.

A nyáriszünet maradék részét pihenéssel és az erdőben való rohangálással töltöttem, hogy valahogy lefoglaljam magam.
Szerencsére valahogy sikerült kibírnom a maradék pár napot épp ésszel.

A suli első napján izgatottan keltem fel. Végre lesz esélyem beszélni vele. Nem akarom elsietni, hogy legyen ideje hozzámszokni mielőtt megmutatom neki a cicámat..
Ha a pesszimistább énnemmel gondolkolkodnék akkor már venném a bérletem arra a faágra, hogy onnan nézzem végig az életét, amit boldogan le él nélkülem.

Meglepően éretten tudunk együtt élni a fiúkkal, pedig nem a felelőségteljességünkről vagyunk híresek.
Mire sikerült valami értelmes emberek között is vállalható ruhát kerítenem és kitámolyognom a konyhába a nagyon szorgos Jack már egy hadseregnek elég rántottát kisütött és Mattal már nagyban fogyasztották a reggeli kávéjukkal együtt.

-Mi lenne, ha legközelebb te is időben kelnél és kivennéd a részed a munkából? Mi nem szakácsnak vagyunk itt. - közölte velem vigyirogva és teli szájjal Matt.

-Mintha te olyan sok mindent csináltál volna. - nézett lesajnálóan Jack Mattre.

-Hé, én hasznos tagja vagyok a csapatnak... Én eszem meg amit csinálsz!-röhögött, mire már én is elvigyorodtam és úgy figyeltem Jack mesterkedését ahogy hangtalanul, a mit sem sejtő Matt mögé osont, majd egy erőset rásózott a fakanállal a tarkójára.

Matt csak röhögve evett tovább, meg sem lepődve a csapáson.
Mikor éppen hogy sikerült elérnünk a suli felé tartó buszt, ami tele volt velünk egy korúnak látszó fiatalokkal, már mindhárman az új suli lehetőségein töpprengtünk.

Még csak most jutott eszembe, hogy nem is biztos, hogy aki miatt ez az egész hajcihő folyik ide jár a helyi gimibe. Nem igazán láttam készülődni, de nem kizárt hogy kollégiumban lakik és valami messzi suliban tanul.
Mondjuk szerintem azt érezném ha távolodna, úgyhogy a pánikom elég rövid életűnek bizonyult.

Bekapcsolódtunk a suli felé hömpölygő tömegbe, és próbáltunk nem olyan nagy feltünést kelteni. A nagy figyelem soha nem vezet semmi jóra. Bár a lányok elismerő pillantásaiból ítélve amit a baráti köröm felé vetettek, nagyon nem sikerült beolvadnunk. Matt sem segítette a helyzetünk, aki minden lányra rámosolygott aki felénk tekintgetett.

Nem volt nehéz eligazítást kérnünk egy tanártól és aztán a termünket is meglepően könnyen megtaláltuk, bár Jacket elkapta egy csúnya tüsszögőroham a folyosó közepén, mert valamilyen illat zavarta az ebben a formánkban is érzékeny orrát. Miután kellő mértékben kiröhögtük szegényt aki ezután gyerekes durcival büntetett minket és nem szólt hozzánk egy darabig. (Na jó max. két percig bírta)

Bár az új osztálytársak fura és érdeklődő pillantásokat vetettek felénk, nem igazán szólt hozzánk senki, mert hárman békésen elbeszélgettünk a semmiről a terem hátuljában.

A sulinak sikerült egy kicsit elterelnie a figyelmem, így egyenesen meglepetésként ért amikor egy kicsit szétszórtnak és félénknek tűnő barna hajú lány toppant be az amúgy már csukott ajtón. Nem sok minden látszott szegény párából, mert eltakarta a haja az arcát, a felsőtestét pedig egy a méreténél sokkal nagyobb pulcsi takarta, de én még is felismertem a tündért aki lefoglalja a gondolataim háromnegyed részét.

Nem sokat segített a látszólagos népszerűségének a javításában, hogy mikor a terem hátuljába igyekezett, hasraesett a második padban ülő lány táskájában. Sajnos még mielőtt bármit tehettem volna, a táska tulajdonosa, egy kis szőke lány, fiúsan rövid hajjal, felsegítette a lányt és utána barátságos beszélgetésbe kezdtek, majd a lány leült a szőke melletti székre.

Bámulásomból Jack könyöke riasztott fel, ami elég fájdalmasan állt bele az oldalamba.

-Mi van? - förmedtem rá nem túl kedvesen, a sajgó oldalamhoz nyúlva.

-A barna csajszi az ugye?-kérdezte a szemöldökeit vonogatva.
-Nagyon csinos - fűzte hozzá Matt a lelki társamat vizslatva.

-Ő az. Te meg ne nézd ilyen feltűnően. Sőt ha lehet egyáltalán ne nézd. - néztem szúrósan Mattre.

-De én csak...-kezdett bele a magyarázkodásba amit a tanárnő érkezése szakított félbe, aki mosolyogva köszöntötte az osztályt.

Mivel volt velünk együtt négy új gyerek az osztályban, minden most érkezettnek fel kellett álnia és egy pár mondatban bemutatkoznia.

Nem kicsit lepett meg amikor negyediknek a rózsaszín pulcsis lány ált fel és az osztályra mosolygott.

-Sziaszok! Maya vagyok..

Gyönyörű név egy gyönyörű lánynak, aki úgy mosolyog mint az angyalok...sóhajtottam fel magamban.