Harry Potter alias Hangok a fejemben

Utolsó fejezet

Melyben hatalmasan, nyálasan vége a történetnek

Harry kómásan lépkedett arra, amerre a konyhát sejtette a házban. Tegnap nem igazán foglalkoztak új lakhelyük felfedezésével. Sőt még csak azt sem tudta, hogy megérkeztek e a csomagjai ide, vagy a Grimmauld térre. Leérve a lépcsőn azonban hatalmas meglepetés érte, mikor egy női hang megszólította.

-Uh de dögi!
-Áhh- sikított fel a félmeztelen Harry Potter.
-Asszem felrobbant a petefészkem.
-Tudtam én, hogy valami hiányzik az életemből!- kontráztak egymásra a lépcső melletti festmény lakói. Harry a hirtelen döbbenet után ugyancsak felvidult, annak ellenére hogy kissé hiányos öltözékben mutatkozott előttük. Annyira hiányzottak neki a külön töltött időben ezek a bolondos alakok, hogy az hihetetlen. Pár alkalommal ugyan sikerült megidéznie őket mikor bepánikolt de az nem volt ugyanaz mint a kezdeti időkben mikor kénytelen kelletlen megjelentek.

-Sziasztok!- köszönt jókedvűen mikor is a szőke jelent meg kivont pálcával a lépcsőn. Először elég zavart volt a tekintete, mintha azt keresné mi okozta a kiáltást. Aztán nyílt a bejárati ajtó, és rajta nehézkés mozdulataival belépett Perselus Piton. Harry el akart süllyedni szégyenében Dracoval egyetemben.

-Hát így kell köszönteni a keresztapádat?- Poénkodott a mögötte benyomuló Béla. Perselus tekintete meghökkent lenézés és furcsa derű különös egyvelegétől csillogott. Draco összébb húzta magán a félig-meddig felvett inget, majd visszatrappolt az emeleti szobába. Magára hagyva egy félmeztelen Harryt három Kislánnyal, egy alakváltóval és Perselus Pitonnal. A lányok vihogásával kísérve ő is zavartan követte a szőkét, próbálva nem gondolkodni azon, hogy az előbb épp félmeztelenül mutatkozott egykori tanára előtt. Nehezen de sikerült felkapnia magára az emeleti szobában szanaszét heverő tegnapi ruháját, ugyanis biztos volt benne, hogy a két férfi beszélni szeretne velük. Főleg, hogy így visszagondolva rájött, ország világ előtt sikerült megcsókolnia Dracot. 

A szőke ugyan hamarabb végzett, de megvárta a másikat. A lépcsőn leérve pedig Harry ujjai közé fonta a sajátjait. Ez megmagyarázhatatlanul nagy boldogsággal töltötte el a Kis Hőst. Amikor beléptek Béla és Perselus épp teát ittak egy kisebb asztalnál. A szigorú tekintet rögtön összefont kezeikre tévedt. Draco erősen megszorította, majd a tétovázó Kis Hőst maga után húzva helyet foglaltak az asztalnál. Harry nagyon feszélyezve érezte magát Perselus fürkésző tekintete alatt. Szinte már olyan volt, mintha legilimenciát használna rajta. A kínos csendet végül az alakváltó törte meg.

-Mióta vagytok együtt?
-Karácsony óta nagyjából.- mondta minden megbánás nélkül Draco, felszegett fejjel, büszke tartással. 

Várta a keresztapja ítéletét. Akinek az arcán egy gúnyos mosoly jelent meg. Majd nyitott tenyerét a barátja felé fordította, aki bele is rakott pár galleont. Draco megnyugodva fújta ki a benn tartott levegőt és elmosolyodott. Harry értetlenül ült, mikor leesett neki.
-Maguk fogadtak? Tudtak róla?- mire megkapta a tökéletes jeges tekintetet Perselustól. A gúnyosan szólalt meg.
-Úgy január óta. Szerencsétek, különben most lehet a tegnapi kis demonstráció után Draco nem ülne itt.
-Nagy a baj?
-Majd elfelejtik.
-Azt kétlem...
-Lesz rá pár évük.- mondta Perselus. A fiatalok pedig boldog reménnyel töltötte el ez a mondat. Lesz még pár évük nekik is, együtt. És ez több mint amennyiről valaha is álmodtak. És ha a sors is úgy akarja nem csak pár évük lesz együtt, hanem sokkal több...

Vége