— Nem — jelenti ki szilárdan Piton. — Szó sem lehet róla. Ebbe nem megyek bele.
— Akkor bizony itt marad, mert mi véghezvisszük az akciót, bármi áron. — Birdwhister csípőre tett kézzel, elszántan néz farkasszemet a férfivel, dacolva annak vasakaratával.
— Nem hagyom, hogy kockára tegye magát.
— Talán nem ezt teszem nap mint nap? — teszi fel a költői kérdést a nő. — Megható az aggódása, de itt most az én biztonságom számít legkevésbé. A varázsvilág jövője a tét, a legfontosabb cél a küldetés: kiszabadítani Albus Pottert, visszaszerezni Xenodermustól az időnyerőt, és helyrehozni a múltat — minden más mellékes apróság.
— Nem mondhatja komolyan, hogy fel akarja adni magát... Nézze... számtalan borzalmas dolgot láttam a halálfalók körében — borzong meg Perselus. — Higgye el, nem akarja megtapasztalni a kínvallatásukat.
Barbara hajthatatlan.
— Maga pedig higgye el, hogy aurorként legalább annyi borzalommal kellett szembenéznem életem során. Kibírom a tortúrát.
— Mondja, annyira nehezére esne egyszer nyugton maradni, és vigyázni magára? — korholja a bájitalmester. — Hiába hagytuk ott magát a rendes jelenben a gyengélkedőn, biztonságban, itt is megjelenik, és keresi a bajt... felettébb bosszantó... — morogja.
— Igazából szerintem logikus a terv — köszörülöm meg a torkomat. — Gondolj bele, Perselus, mi van, ha Yaxley-ék esetleg már jelentették a bázison, hogy elfogták Barbarát, és most nálunk van? Öngyilkosság lenne nélküle beállítani a főhadiszállásra, főleg, hogy Xenodermus mostanra telebeszélhette Voldemort fejét azzal, hogy csalók vagyunk. El kell érnünk, hogy megbízzon bennünk, és ne neki higgyen, hanem nektek Delphivel. Ráadásul Barbara, mint fogoly, remek figyelemelterelés, és ürügy arra, hogy lejussunk a tömlöcökhöz, és megkeressük Albust.
— Köszönöm, Diana — biccent elégedetten Birdwhister.
Piton lehunyja a szemét és beszívja a levegőt, majd kifújja, azzal a lendülettel pedig aprót biccent.
— Legyen nagyon óvatos...
— Sose féltsen engem — vigyorodik el az ausztrál nő.
— Te készen állsz? — lépek aggódva Delphihez. Az ezüst-kék hajú lány arca sápadt, szemei különösen csillognak.
A mellette álló Daeron megszorítja a kezét.
— Menni fog. A halálfalókat is hogy átverted...
— Az más volt. — Delphi hangjában bizonytalanság bujkál. — Ő az apám... — borzong meg. Látszik, hogy már a gondolattól is undorodik. — Az évszázad legnagyobb feketemágusa és legjobb legilimentora.
YOU ARE READING
A Mardekár szégyene (vagy büszkesége?) - Harry Potter fanfiction
FanfictionA Privet Drive 4. szám alatt lakó Diana Dursley egy percig sem áltatja magát azzal, hogy normális családban él. Ha nem volna elég a furcsa hozzátartozókból őrült apja, pletykamániás anyja és elkényeztetett bátyja személyében, elég csak megemlíteni k...