A Privet Drive 4. szám alatt lakó Diana Dursley egy percig sem áltatja magát azzal, hogy normális családban él. Ha nem volna elég a furcsa hozzátartozókból őrült apja, pletykamániás anyja és elkényeztetett bátyja személyében, elég csak megemlíteni k...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Kipattan a szemem, és mint akibe villám csap, felülök az ágyamban. Kapkodva szedem a levegőt.
— Megint rémálom? — kérdezi együttérzően Chloe.
— I-igen...
Megtörlöm a homlokomon gyöngyöző verejtékcseppeket. Kikelek az ágyamból, az ablakhoz sétálok, és megtámaszkodom a párkányban. Hajnalodik — a Privet Drive-on minden mozdulatlan és csöndes.
— Ezúttal mi? — kérdez rá a szarvas viperám.
— Megint Godric's Hollow — fújom ki a levegőt.
Alig két hét telt el Dumbledore temetése óta, és engem majd' minden este válogatott rémálmok kísértenek. Újraélem a véres szertartást, amely minden alkalommal ijesztően valóságosnak tűnik, és ismét látom meghalni a Roxfort igazgatóját. Mielőtt felriadok, rendszerint Voldemort arcát látom.
— Nem tudom, mit csináljak, Chloe — fordulok vissza hozzá.
— Zárd le az elméd.
— Próbálom, de... ezeknél az álmoknál valahogy nem mindig működik az okklumencia — csóválom a fejem.
— Megint beszéltél álmodban — jelenti a viperám.
— Mit mondtam?
— A szokásos. Hogy „engedd el", „hagyj békén" és „ne", „ne öld meg".
Elhúzom a számat.
— Megint nem fogok tudni visszaaludni. Inkább lemegyek.
— Biztos megleszel? — néz rám aggódva.
— Persze. Aludj csak nyugodtan.
Nyúzottan lesétálok a konyhába, ám meglepetésemre a helyiséget nem találom üresen. Az asztalnál a bátyám ül. Meredten bámul az előtte lévő gőzölgő teáscsészébe. Összerezzen, amikor megjelenek, és felnéz rám.
— Oh... szia, Di! — kerekedik el a szeme. — Kérsz teát? Van még a kancsóban — int a konyhapult felé.
— Kösz, Dud.
Töltök magamnak egy csésze forró italt, és letelepedek a bátyámmal szemben.
— Te miért nem tudsz aludni? — kérdezi.
— Rémálmok... Na, és te?
— Rettegek az indulás miatt — vallja be. — Annyira hihetetlen, hogy ma itt kell hagynunk ezt az egészet...
— Na, igen — dörmögöm.
A szüleim és Dudley ma mennek Convollba. Amíg Harry be nem tölti a tizenhetet, a házunkat védi az ősi szeretetbűbáj, amivel a nagynéném, Lily Evans ruházta fel az unokabátyámat, amikor feláldozta érte az életét. A Főnix Rendje azonban úgy határozott, mihamarabb ki kell menekíteni innen mindnyájunkat, mivel ha Voldemortnak sikerülne elfognia a családomat, túszként használhatná őket, és zsarolni próbálná vele Harryt meg engem. Ennek elkerülése érdekében megbeszéltük amerikai barátainkkal és a MACUSA-val, hogy védelmükbe veszik őket, és Convollban biztonságban elélhetnek egy kis házban. Alison, Trixie családja és Göthe Salmanderék majd figyelnek rájuk.
