A Privet Drive 4. szám alatt lakó Diana Dursley egy percig sem áltatja magát azzal, hogy normális családban él. Ha nem volna elég a furcsa hozzátartozókból őrült apja, pletykamániás anyja és elkényeztetett bátyja személyében, elég csak megemlíteni k...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
— Azt hiszem, ideje mennem — mondom csöndesen, és nagy nehezen ráveszem magam, hogy Grindelwald heterokrómiás szemeibe nézzek. — A viszont... — harapom el a mondatot. Eredetileg azt akartam mondani, „viszontlátásra", de rájövök, hogy ez ostobaság, hisz' valószínűleg soha többé nem látjuk egymást. — Én...
Grindelwald mintha csak olvasna bennem. Halkan elneveti magát.
— Ne aggódj miattam. Voldemort el fog jönni értem... és én várni fogom.
— De...
— Meg fog ölni engem, igen. Tudom.
— Nem fél? — szalad ki a számon.
— Valaha féltem.... de ma már nem — rázza meg a fejét. — Az én időm lejárt, ezzel tisztában vagyok és elfogadom. Megváltásként fog érni a jól megérdemelt Halál.
— Nos, akkor... — köszörülöm meg a torkom. A falhoz lépek, és magamhoz veszem a Nimbusz Kétezerkettesemet. — Köszönök mindent, Mr. Grindelwald. És...
— Még valami — vág a szavamba a feketemágus. — Tudom, hogy Dumbledore mindig is a szeretet erejére voksolt... de ha úgy hozza a helyzet, ne félj használni a feketemágiát. A gonosztevőket olykor a saját fegyvereikkel lehet a leghatékonyabban eltenni láb alól.
— Nem akarok olyan lenni, mint ők — borzongok meg.
— Ezt nem is mondtam. Mindössze alkalmi használatról van szó. De vigyázz... a feketemágia könnyen átveheti az ember felett az irányítást, eltapossa és magába szívja a gyengéket... Uralnod kell.
— Úgy gondolja... elég erős vagyok hozzá? — kérdezem megszeppenve.
Grindelwald enyhe félmosolyra húzza a száját.
— Mondtam volna, ha nem?
Lassan bólintok.
— Köszönöm a tanácsot. Észben tartom, és majd... átgondolom. De remélem, nem lesz szükségem rá.
— Örültem a találkozásnak, kislány — zengi. — Habár... minden búcsú egy kis halál.
— Én is örültem, Mr. Grindelwald — szorul össze a gyomrom. — Remélem, tényleg békére lel.
Jobb kezemmel ráfogok a seprűmre, bal kezemmel pedig megragadom Fawkes farktollait.
— Sok szerencsét — biccent még utoljára Grindelwald, a következő pillanatban pedig a főnixtűz vakító fénnyel felizzik. A feketemágus arca eltűnik, mégis, úgy érzem, a retinámba ég, és sohasem fogom elfelejteni.
Remegve ülök seprűre Calais tengerpartján — a találkozás nagy hatással volt rám, és még mindig sokkos állapotban vagyok a hallottaktól. Felnézek az előttem liftező főnixre, aki bátorítóan megcsattintja a csőrét.
