A Privet Drive 4. szám alatt lakó Diana Dursley egy percig sem áltatja magát azzal, hogy normális családban él. Ha nem volna elég a furcsa hozzátartozókból őrült apja, pletykamániás anyja és elkényeztetett bátyja személyében, elég csak megemlíteni k...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Perselus Piton haldoklik... ez mindenki számára nyilvánvaló — Barbara Birdwhister mégis úgy rostokol az ágya mellett, mintha a puszta tekintetével felébreszthetné.
— Ne merj magamra hagyni, Perselus, érted? — rimánkodik, és megszorítja a jéghideg kezet. — Ne csináld ezt velem... — csuklik el a hangja. Aranyló szemeit könnyek futják el. — Szükségem van rád.
A férfi egyenletesen lélegzik tovább — habár egyre erőtlenebbül. Olyan nyugodtnak tűnik így, mintha csak aludna...
— Fogadd el, Daer. — Alison a fia karjára teszi a kezét, aki nem hajlandó beletörődni páciensük sorsába. — Nem menthetsz meg mindenkit, ezt te is tudod. Lásd be, hogy szélmalomharcot vívunk.
— Az nem lehet, hogy itt legyen vége... Kell lennie megoldásnak! — bizonygatja kétségbeesetten a Davis-fiú. — Delphi, keresztanyu... — fordul felénk. — A párszaszó varázslat nem oldhatja fel a sárkánnyelvű átkot?
— Nem tudom, talán — sóhajtok. — De mivel azt sem tudjuk, mivel átkozta meg Xenodermus...
— Nem tudjátok kiszedni belőle legilimenciával?
— Mire sikerülne, késő lenne — csóválom a fejem.
— Na és a Finite? — kérdez rá Delphi.
— Nem tudom, működhet-e — dörzsölgetem az állam.
— Hát, ha meg sem próbáljuk, sosem tudjuk meg. — Az ezüst-kék hajú lány a bájitaltantanár ágyához lép, és rászegezi a pálcáját. — Finite incantatem! — sziszegi párszaszóul.
Piton mély levegőt vesz álmában, és pár pillanatig mintha javulna az állapota, ám rögtön utána vissza is esik. Delphi sápadtan megkapaszkodik az ágy végében — a kígyónyelvű varázslat kimerítette.
Reményvesztetten bámulok magam elé, és megcsóválom a fejem. Ha még a Szarvas Kígyó ereje sem használ...
— Segítek — hallom meg Scorpius hangját.
Felkapom a fejem. Tejfölszőke kisfiam a nővére mellé áll, és várakozóan pillant fel rá.
— Próbáljuk újra — ragadja meg a kezét. — Együtt erősebbek vagyunk, nem?
— Scorp, te egy zseni vagy! — villanyozódom fel. — Szaladj a klubhelyiségbe, ébreszd fel Daisyt meg Ethant, és hozd őket ide tüstént! Ide az utódok ereje kell!
— Arra gondolsz, hogy... — fordul felém Delphi. — Próbáljuk meg mind?
— Miért ne, miért ne? — túrok a hajamba izgatottan. — „Egységben az erő!" — idézem az Ilvermorny jelmondatát. Ha valamit, hát ezt megtanultam Amerikában. — Scorpius jól mondta: egyedül talán nem vagy elég a feladatra... de ha Mardekár minden utódja összefog, aki itt van a kastélyban, talán még van esély. Meglehet, hogy a sárkánynyelvű átok erősebb, mint a párszaszó, de ekkora dózisú megsokszorozódott erővel miért ne győzhetnénk le?
