Love From Work | 𝘽𝙖𝙣𝙜𝙘𝙝𝙖𝙣 𝙛𝙛 ~

✨𝙋𝙧𝙤𝙡𝙤𝙜𝙪𝙨✨

Wang Mia vagyok, 19 éves. Biztosan furcsáljátok a nevem, ezért kezdem az elején. Anya fiatal korában, tolmácsként kapott munkát Koreában. Mindig is érdekelte Korea és az ottani élet, ezért amikor megkeresték, hogy van egy ilyen lehetőség kint, nem is volt kérdés hogy elvállalja-e.
Egy cégnél kapott munkát, ahol megismerkedett apával, aki akkor még gyári munkásként dolgozott. És innen már szerintem mindenki tudja mi történt. 5 évvel később pedig jöttem én^^

10 évig Koreában éltünk, boldog családként. Mikor 10 éves lettem mintha minden megváltozott volna. Anyáék éjjel-nappal veszekedtek. Én pedig minden egyes nap bezárkóztam a szobámba. Egyszerűen nem bírtam hallgatni az állandó veszekedéseket. Egyik nap, anya elmondta hogy elválnak apával. Nem teljesen fogtam fel hogy ez mit is jelent, de biztos voltam abban hogy semmi jót, hiszen láttam anya szemében a könnyeket. Próbálta elrejteni, de én észre vettem.

Ezek után, hamar össze pakoltuk anyával a cuccainkat és pár nap múlva már a repülőn ültünk, és Magyarország felé tartottunk. Nem akartam apát ott hagyni, de 10 évesen nem tehettem semmit ez ellen.
Teljesen új volt ez az ország. Soha nem jártam még itt, de szép helynek tűnt. Anya budapesti származású, így a fővárosba költöztünk. Sok ember volt, de közel sem annyi mint Koreában. Akkoriban nehezen viseltem, hogy apát el kellett hagynom de nem tudtam mit tenni.

~𝙅𝙚𝙡𝙚𝙣~

Most 19 éves vagyok, és fotósként dolgozom. A válás óta sok minden történt velem. Szerencsére viszonylag hamar sikerült beilleszkednem a sulikba, de persze voltak olyanok, akik lenéztek a származásom miatt.
Egy üzletben dolgozom, de egyáltalán nem szeretem. Azt érzem hogy sokkal több van bennem, ezért is szeretnék eljutni minél több helyre.
Apa azóta sikeres üzletemberként dolgozik, van egy cége, és persze új családja. Ami azért tesz szomorúvá, mert mióta elköltöztünk, mintha elvágták volna köztem és apa között a kapcsolatot. Nem keres, nem hív, nem ír. Amikor szülinapom van, kapok egy sms-t, és ennyi.  Megértem hogy anyával nem beszélnek, de én akkor is a lánya vagyok. Mindig próbálom hívni, de sosem veszi fel. Így egy ideje már nem is próbálkozok.

Minden egyes nap mikor bele nézek a tükörbe, egyből apa jut eszembe, hiszen a szememet tőle örököltem. Apa haja sötét, anyáé pedig világos, így lettem én szőkés-barna. A magasságom teljesen normális. Nem vagyok se alacsony se magas. Az alakommal személy szerint meg vagyok elégedve, és sose kaptam rá negatív megjegyzést. Nem sportolok, inkább csak úgy hívnám hogy genetika. Szeretek furcsán, de ízlésesen öltözködni. Szeretem az egyedi ruha darabokat. Nem telik el úgy nap, hogy ne mennék ki a természetbe, és ne csinálnék képeket. Vannak napok mikor egésznap kint vagyok, sétálgatok, és képeket készítek. Ilyenkor megfeledkezem mindenről ami rossz. Ezért is szeretek fotózni.

Jelenleg hárman élünk együtt. Egyke vagyok, nincs testvérem, ami néha jó, néha rossz. Szerencsére anya is talált valakit, így nincs egyedül, és van kire támaszkodnia.
Anya élettársának van egy kislánya aki most 8 éves. Hétvégente mindig itt van nálunk, így viszonylag sokat találkozok vele, és vannak napok mikor jön velem fotózni. Tündéri kislány, és mindig jókedvű. Nagyon szeret új dolgokat kipróbálni, és nagyon nyitott személyiség.
Egyetlen igaz barátom van, őt Levinek hívják. 2 éve megpróbáltuk de rá kellett jönnünk hogy nem megy. 6 hónapot voltunk együtt. Szerencsére meg tudtuk beszélni a dolgokat, így barátok maradtunk, és tudunk úgy viszonyulni egymáshoz, mintha semmi nem történt volna. Mindent tudunk egymásról, és teljes mértékben megbízunk egymásban.

✨ Itt is lenne a prológus. Remélem tetszik nektek, és ígérem igyekszem a következő résszel!✨
~ Btw, 570 szó lett! ~