Love From Work | 𝘽𝙖𝙣𝙜𝙘𝙝𝙖𝙣 𝙛𝙛 ~

✨𝙏𝙞𝙯𝙚𝙣𝙠𝙚𝙩𝙩𝙚𝙙𝙞𝙠 𝙛𝙚𝙟𝙚𝙯𝙚𝙩✨

Mikor úgy éreztem sikerült lenyugodnom, vissza mentem a srácokhoz.
- Mia mit csináltál ennyi ideig? - kérdezte Binnie.
- Csak a mosdóban voltam! - mosolyogtam rá.
- Elég piros volt az arcod mikor kimentél. Minden okés? - kérdezte aggódva Lix.
Chanre pillantottam aki a falnak támaszkodva állt karbatett kézzel, és mosolyogva figyelte a reakciómat.
Legszívesebben képen töröltem volna...
Utálom hogy ilyen hatással van rám!
- Persze minden a legnagyobb rendben csak melegem volt. - mondtam Lixnek.
- Mondjuk azt nem csodálom! Elég meleg van itt. - válaszolt Felix.
Chanre pillantottam és egy amolyan "erre mit lépsz?" nézéssel tekintettem rá.
A mosoly egyből eltűnt az arcáról, hiszen azt hitte majd zavarban leszek, és kínos lesz nekem az egész helyzet, amikor megkérdezte Lix hogy miért volt olyan piros az arcom.

Hátat fordítottam majd kimentem az öltözőből és ahogy befordultam az egyik folyosóra, megláttam egy jól öltözött férfit aki éppen beszélgetett valakivel.
Oldalról láttam csak de olyan ismerős volt.
A hangja, a kinézete, a mosolya, és ekkor beugrott.
Azért volt olyan ismerős, mert a férfi aki tőlem pár méterre állt, apa volt...

A torkom hirtelen összeszorult, és nehezen kaptam levegőt.
Teljesen sokkolt az egész.
Azt éreztem hogy most azonnal ki kell mennem a friss levegőre, különben összeesek.

Olyan érzés volt mintha hirtelen beütött volna valamilyen drog. Szédültem és teljesen elvesztettem az irányítást. Fel sem fogtam nagyon hogy merre megyek.

Jisung jött velem szembe, aki nem ment el mellettem szó nélkül.
- Minden oké Mia? - állt meg mellettem, de nem voltam képes reagálni rá.
Szaporán vettem a levegőt és vert a víz.
- Mia! - jött oda gyorsan, mert észrevette hogy valami nem oké.
- Ki ke...Ki kell mennem a friss levegőre! - mondtam Jisungnak, miközben még mindig nehezen vettem a levegőt.
Hirtelen Chan jelent meg, aki először nem értette mivan, de Jisung gyorsan elmondta hogy valami nem oké.
Jisung és Chan két oldalról tartottak, én pedig szorosan kapaszkodtam beléjük.

Kiértünk és megcsapott a friss levegő, én pedig végre tudtam venni egy jó mély lélegzetet. Leültem a földre.
- Mia mondj valamit kérlek! - szólalt meg Jisung ijedten.
- Srácok menjetek készülni! - mondtam de még mindig sokkolt az előbbi, és fel sem fogtam mi történt.
- Biztos hogy nem hagyunk itt egyedül! - mondta Chan, akinek a tekintetében szintén ijedtség látszott.
Jisung inkább leült velem szembe, Chan pedig mellém guggolt.
- Mit láttál? - kérdezte Chan mintha tudta volna hogy mi történt.
Miután a sokkos állapot csillapodott, felváltotta a sírás. Könnyeim utat törtek maguknak és annyira sírtam, hogy meg sem tudtam szólalni.

A srácok nem sürgettek, türelmesen vártak. Tudták hogy úgyis elmondom.
- Megláttam apát! - mondtam alig érthetően, hiszen újra elkezdtem sírni. - 10 éve nem tudok róla semmit, és évente egyszer a szülinapomon küld egy üzenetet. Tökéletesen megvan az új családjával és mintha én nem is léteznék! Pedig nagyon szükségem lett volna rá.
- Ajj istenem! - rázta a fejét Jisung. - Mia nyugodj meg kérlek! - mondta és közelebb jött, mert miközben meséltem, annyira felzaklattam saját magam, hogy megint alig kaptam levegőt.
- Valószínűleg azért van itt mert a gyerekei rajonganak értetek! - mondtam még mindig sírva. - srácok nem akarok vele találkozni! - néztem könnyes szemmel felváltva Jisungra és Chanre.
- Nem fogsz! - jelentette ki határozottan Chan.
Lassan sikerült lenyugodnom hála a fiúknak.
- Okés srácok menjünk vissza! Mindjárt kezdődik a fellépés és semmit nem tudtatok gyakorolni miattam! - töröltem meg a szemem idegesen.
Chan hirtelen megállított és szembe fordított magával.
- Mia! Majdnem összeestél és sokkot kaptál! Basszameg az egészségedről van szó ami sokkal fontosabb mint egy kurva fellépés. Koncertünk még rengeteg lesz, de ha történik veled valami, azt egyikünk sem bocsájtja meg magának! - mondta határozottan.
- Köszönöm! - hajtottam le a fejem szomorúan, - hogy itt vagytok.
- Ez természetes! - mondta Chan és Jisung egyszerre.
Visszamentünk majd a srácok gyakoroltak még egy kicsit, és kb fél óra múlva kezdődött a koncert.
Megint egy tökéletes helyet kaptam hogy fotókat készítsek, aminek most nem igazán örültem, mert apáék az első sorban voltak, ami igencsak közel volt hozzám.
Egyszer rájuk néztem és a 2 lány rettentően élvezte a koncertet.
Majd apára vezettem tekintetemet, aki mintha megérezte volna hogy nézem mert ő is rám pillantott. Gyorsan elfordítottam a fejemet, mert egyszerűen nem ment hogy tartsam vele a szemkontaktust. Túlságosan eluralkodott rajtam a harag.
Inkább a srácokra néztem, és láttam hogy Jisung engem néz. Ezek szerint látta az előbbi jelenetet. Egy bátorító mosolyt küldött felém, majd el is fordult hiszen az ő része következett.