Örülök hogy elmondta nekem | EKHMV-trilógia III.

29th

Csak fekszem újra, és a plafont bámulom megint. Anne fel alá járkál, és próbál valami kiutat keresni. Legalábbis úgy néz ki, mintha ezt tenné. De lehetséges ő is aggódik Seanért.

Nem tudom mennyi ideje lehetünk ide bezárva, de kezdem azt érezni, hogy soha sem fogunk innen szabadulni. Már annyira elvesztettem az időérzékem, hogy a testem is zsibbad. Csak a lányom mocorgását érzem benne. Tudja, hogy veszélyben vagyunk, és tudja, hogy nem vagyok jól.

Kezdek egyre több reményt elveszíteni. Talán tényleg meghalok majd ebben az egészben. De nem akarok úgy meghalni, hogy nem tettem azért semmit, hogy megvédjem Barron Coletól.

- Hogy lehet az, hogy mindent elér, amit akar? Miért kell minden vissza térnem hozzá, hogy sikerre vigyem az életemet?

Jogos kérdéseket halmoz egymásra.

Egyszer csak azt érzed, hogy a világ tetején vagy, és senki sem tud onnan levinni. Majd az egyik pillanatban csak zuhansz lefelé, és nincs alattad egy támogató kéz, ami elkaphatna. Vagy ha van, egyszerűen nincs ott, amikor kéne. És ez a magányos érzés kikészíti az embert. Tudja, hogy nincs ki támogatja őt. De neki kell veselkednünk, és újra meg kell másznunk a hegyet. Nem szabad hagyni, hogy a félelmeink befolyásoljanak bennünket. Ám több csúcs megmászása után nem csúszhatsz vissza a völgybe, szárnyakat növesztesz és repülni kezdesz.

Az emberi szív meghatározott mennyiségű kétségbeesés befogadására alkalmas. A szivacs is, ha egyszer teleszívta magát, egyetlen csepp vízzel sem fogad be többet, akárha egy egész tenger zúdul is végig fölötte.

És Anne szíve mindjárt felrobban a hatalmas méreteket öltő érzelmeitől. Éppen elég bajom van, nem szeretem látni és végig is nézni, ahogy valaki önmagát emészti fel.

- Nem fog nyerni, egyikőnk sem fogja hagyni - mondom Annenek, aki rámnéz.

Csak méreget, és semmi mást nem tesz. A szemeiben látom, azt, amit magamon is észreveszek: tehetetlenséget.

– Nem tudod kivel állsz szemben, Rose. Nem ismered ezt az oldalát – vágja ide, mire felállok és a szemébe nézek.

– Ismerem nagyon jól, hidd el. Majdnem megölte a férjemet, ész és lelkiismeret furdalás nélkül. Képes volt a barátod nővérén keresztül a földbe döngölni, mint testileg, mint lelkileg. Ne hidd, hogy nem ismerem eléggé. Mindvégig hazudott, és most ide lent tart az Isten háta mögött valahol. Az egyetlen ami reményt ad, az a családom, a családunk, mert te is hozzá tartozol, Anne – ecsetelem neki, mire a tekintete megenyhül. Igazat mondok.

– Hölgyeim – az ajtó kinyílik, és Jake jön be rajta. Nyelek egy nagyot. –, szeretnének egy kis napfényt látni, vagy továbbra is jó ebben a kis lyukban?

Micsoda kérdés. Fogy a levegő innen, de ami van is tele van feszültséggel és félelemmel. Nem akarok félelemben élni tovább. Biztonságra van szükségem, amit úgy érzem, hogy soha sem fogok megkapni.

Vagy újra meg kell vívnom egy olyan csatát, amiben elveszítek valakit, aki fontos számomra.

– Fel szeretnék menni, köszönöm – tudatom vele, mire int, hogy arrafelé van a kijárat. Anne követ engem.

Egy rövid lépcsőzés után már nem érzem a lábaimat, csak a vágy hajt, hogy fent valami jó várhat. De nem fog semmi jó várni, tudom jól. Megszakad a szívem, ha Rá gondolok. Mindig csak ezen jár az agyam.

Amikor felérünk, egy tágas ház fogad, tele régies bútorokkal. Az egész olyan világos, és kifinomult. Mintha visszamentem volna a nagyszüleim házába, és a nagymamám mindig palacsintával fogadott, amikor kicsi voltam. Aztán ezek az idők el elmúltak. Ők eltávoztak, ami nagy törést okozott bennem, de erősebbé is tett.

Minden történetben van egy csavar, amitől az a feje tetejére borul, és egyszerűen csak azt kívánod, bárcsak átírhatnád. De nem teheted, mert ezt nem te szabod megy hanem akinek a kezében van az életed könyve és tolla. Bármit megtennél, bármit megadnál, de akkor sem tehetsz semmit. És ez az érzés a legrosszabb érzés, amit egy ember megélhet.

– Nem ajánlom a próbálkozást, főleg nem az ön állapotában, Mrs. Emery – az ő szájából nem esik jól a nevemet hallani. Ránézek, majd pislantok egyet és folytatom a körbenézést. Anne inkább a konyhát keresi elsőként.

Nem tudom mennyi ideje lehetünk itt, de lehet csak ezt is képzelem. Bárcsak képzelném. Bárcsak ez az egész egy rossz álom lenne, amiből csak fel kéne ébrednem valahogy.

De ez nem csak egy drog hatása, vagy az alkohol keveredése a véremmel. Ez az életünk kegyetlensége.

– Jó újra látni, Ms. Prescott – neked talán az is maradtam lélekben, Cole. Hozzá tartozom, és ezt senki sem szakíthatja meg.

– Mit akarsz, Cole? – megfordulok, majd magam előtt látom a férfit, aki valamin rettentően jól szórakozik. Haja rendezetlenül van összekötve, és amint látom, frissen borotvált képét tolta ma elém.

– A kiskutyádat idehozni, semmi mást. Hiszen követ mindenhová, nem igaz? – hajol közelebb. Érzem a lehelletéből a cigaretta kemény szagát, ami nem tesz jót a közérzetemnek, ami alapjáraton pocsék mostanában.

– Ő nem egy kutya. Százszor olyan férfi, mint te magad vagy – köpöm neki, mire meglepődve mér végig. Tetőtől talpig, szó szerint.

– Ebben nem kételkedem, de hazudott–e már neked? Tudod, az ösztön egy furcsa dolog az ember életében. Én végig tudtam, hogy mit fog veled tenni, és hagytalak kicsúszni a kezeim közül. Micsoda naiv, ostoba ember vagyok – csóválja meg a fejét, majd felemeli a kezeit, és végig  simít velük az arcomon. Nyelek egy nagyot, besavanyodik az arcom. – Velem jobb életed lehetett volna, de te a szenvedést választottad. Mindig is tudtam, hogy a rossz utat választod, Rose. Belesétáltál a saját magad önpusztító csapdájába, és most próbálnál kimászni, amikor már késő – befejezi, majd elenged.

– Bármit is választottam, ő soha sem bántott volna. Egyedül akkor bántott, amikor azt hittem, hogy meghalt, az is a te hibád volt, mert az hitted, hogy elvehetik a trónodat. És tudod mit, Cole? Mindenben jobb választás volt, mint te.

Kicsit bemérged arra amit mondok, aztán cuppant egyet a szájával, és csendben elindul a kijárat felé. Hogy mekkora egy javíthatatlan manipulátorral van dolgom. Mint mondtam, egyszer lent, egyszer fent.

De az én esetemben már lassan nem lehet eldönteni, hogy melyik a jobb választás.