Örülök hogy elmondta nekem | EKHMV-trilógia III.

5 years later...

Karácsony van. Nem régen ünnepeltem a születésnapomat, ami nagyszerűen telt. Barron elvitt pár napra kirándulni a hegyekbe, ahol a hófödte csúcsok alatt mesés volt kikapcsolni. Éppen itthon várom őt a gyerekekkel. A nappaliban játszanak, Evelyn rajzol, Brooks pedig a kockákkal játszik. Már mindannyian türelmetlenül várjuk az érkezését.

A mézeskalács sül, nagyszerű illat terjeng a levegőben. A srácok már éhesek, én pedig rendesen akarom fogadni drága férjemet.

- Evie, Brooks! - kiáltok a gyerekeknek, akik örömteli kacajjal futnak a konyhába. Okosan felmásznak a bárszékekre. Én is rosszcsontjaim. Mozgékony lelkek.

Evelyn most októberben töltötte be az ötöt, Brooks pedig augusztusban a hármat. Nagyszerű gyerekek, imádom őket. Evelyn természetében nagyon Barron, amire számítottam is. Mindenben rettenetesen körültekintő, aprólékos és nagyon okos is. Brooks pedig kiköpött én vagyok, inkább nem is akarom részletezni. A bizonytalan döntések hercege. Soha nem tudja mit is akar valójában. Hogy egy gyerekes példával illessem: nem tudja eldönteni, hogy a hot-dog tetejére ketchupot vagy mustárt kér.

Mióta Bill átadta teljes egészében Barronnak az Emery Associatest, Barron eléggé elfoglalt lett. Ugyan akkor nagyon sokat vagyunk együtt, amit nem tudom hogyan is tud összeegyeztetni a szűkös időbeosztásával. Mindig is tudtam, hogy gondolni fog a családjára.

Én rajta vagyok az ügyvédi irodán, s már lassan a végére is járok a dolgoknak. Várni szerettem volna pár évet, hogy a gyerekeink elég nagyra nőhessenek ahhoz, hogy nyugodtan el tudjam őket engedni óvodába és iskolába. Természetesen ebben a városban igazán biztonságban soha sem lehetnek, hiszen láthattunk már élő példákat; Abby és Cole személyében.

Annyi év telt el, mióta Cole meghalt és mégis úgy érzem, mintha valamit hátra hagyott volna Glenwood-ban. Beleivódott az utcákba, a világításba, mindenbe ami létezik itt. Abbyt azóta szabad lábra helyezték, s Seattle-be költözött Sean egyik barátja segítségével. Talán egy kicsit oldódott a hangulat közöttünk, Abby is Cole egyik csatlósa volt, tulajdonképpen semmiről nem tehetett igazán.

Hamarosan elkészül az összes forró csoki, amit mind annyira szeretünk. A karácsony összehozza a családot és és nagyon szeretem ezt a meghitt buborékot. Mindig is ezt akartam, sikerült elérnem az álmaimat.

A konyhából meglátom, ahogyan Barron kiszáll a kocsiból. Ma is annyira dögösen fest az öltönyében, a nadrágjában és a szép fényes lakkcipőjében. A hideg miatt a szövetkabát elengedhetetlen volt, amit tőlem kapott előkarácsonyi ajándékként.

Az én drága férjem egy nagyszerű ember, apa és szerető egyben. Mindig felhozom azt, ahogyan megismerkedtem vele, talán már klisés is, de nem érdekel. Nem hittem volna, hogy most itt fogok állni Barron Caleb Emery feleségeként, két apró gyermekkel. Annyira fura, a mai napig nem tudtam hozzászokni ehhez a nagyszerű érzéshez.

Barron benyit, lerázza magáról a havat, s a gyerekek odafutnak hozzá, közben örömteli kacajjal töltik meg a teret. Önkéntelenül elmosolyodom, ahogy Barron a kezei közé zárja a fiát és lányát.

- Sziasztok srácok! - mély baritonján köszönti a két porontyot. Melegséggel tölti meg a szívem minden apró kis zegzugát.

- Apu! Hiányoztál! - mondják szinte egyszerre, utána elengedik az apjukat. Csak büszkén nézem őket és végigfut az agyamon a gondolat, hogy ők belőlünk vannak. A szerelmünk gyümölcsei.

Barron felülteti őket egyenként a bárszékre, miközben titkon vigyorog, hiszen alig várja, hogy üdvözöljön. Óvatos léptekkel közelítünk egymás felé, egy mély és őszinte csókban forrunk össze.

Minden áldott nap szükségem van erre a férfire, ameddig a szívem meg nem szűnik dobogni. Nem láttam még ehhez fogható, ilyen erős köteléket mint ami közöttünk van és ez nem fog egy könnyen elmúlni.

Boldog karácsonyt, Mr. Emery.