Örülök hogy elmondta nekem | EKHMV-trilógia III.

12th

Barron Emery

Körülbelül százötvennel hajtok Chicago felé az autóúton. Végig csak az jár a fejemben, hogy miért kellett nekem ezt az életet választanom annyi évvel ezelőtt. Ha nem lettem volna ennyire erőszakos, és irányításmániás, talán mindent helyre hozhattam volna.

Akkor még nem tudtam, milyen érzés az, ha az ő szemeibe nézhetek, amikor belépek a Brookwood Középiskola kapuin. Adott egy okot a változásra, arra, hogy jobb útra térhessek a sok szarság után.

Hát most itt tartunk. Éppen lábon hordom ki a szívinfarktusom, ami nem most jött először elő a mai napon. Kezdve azzal, hogy a kedves bátyám és barátom a rólunk készült cikkel kopogtatott be a házam ajtaján. Tudtam, hogy Rose valami olyant rejt, amit nem akarja, hogy megtudjak.

- Egyáltalán Rosenak mi a picsáért mondtad el, fiam? Mondtam neked, hogy addig egy árva szót nem mondasz neki, ameddig ezt le nem rendeztem! - rivall rám apa, miközben az anyósülésen ül az idegtől vörös fejével.

- Joga van tudni. Rohadtul joga van tudni! És Abbyt ki a fasz küldte ránk, ha nem ő? Miatta jött vissza! - jobban a gázra lépek. Egy hangyányi távolságra vagyunk attól, hogy egy fába ütközzek.

- Az unokám életéről is van szó, Barron Caleb Emery!

Apa már szabályosan rosszul van a méregtől, ami elönti a fejét. Szépen lassan beérek Chicago külterületére, türelmetlenül kopogtatva ujjaimmal a kormánykereket. Még szerencse, hogy van ami visszahúz a földre, és eszembe juttatja, miért nem kéne, miért nem szabad feladnom.

- Az unokád csak akkor lesz biztonságban, ha ezt most elintézzük. És csak akkor tudjuk elintézni, ha lenyugszol, apa - próbálom lecsitítani a hangulatot. A mellettem ülő Bill Emery vérnyomása a plafonról a csillárig csökken csupán. Nem baj, haladunk. Érezhető a változás.

- Mielőtt kérdezed, a Juvenile-ben lesz a tárgyalás.

Apa rövidre zárja, én pedig egyenesen arrafelé tartok. Már nem kell sok, hogy odaérjünk a bíróságra.

Leállítom az autómat, és az öltönyömet begombolom mikor kiszállok a kocsiból. A Juvenile Court épülete rideg, elég régen jártam ennyire Chicago mélyén. Mikor bemegyünk, két izomagy rendőr vizsgál át, hátha valami törvényellenes dolgot találnak nálunk. Egy kést igazán hozhattam volna, hogy leszúrjam azt a barmot. Ejha Barron, gyilkolni akarsz?

Elmondtam hogy hova szeretnénk bejutni, miután kiderült, hogy biztonságos személyek vagyunk. Felkísértek minket a a tárgyalóterembe.

- Csupán csak felelősségre akarta vonni az életét tönkretevő feleket, bírónő! - helyet foglalunk hátul, hogy úgy hallgathassuk végig a tárgyalás hátralevő részét. Már ebből a mondatból árad a hazugság. - Ugyanakkor az ügyfelem nem tagadta azt sem, hogy erőszakot alkalmazott volna, és a jóvátétel minden formáját meg szeretné mutatni a szabadulása után.

Na ez szép. Mindenkiről folyik az izzadság, egyedül én próbálom hidegvérrel végigülni ezt az öt perc kínszenvedést.

- A jóvátételnél azért többet kívánhatna mutatni, ügyvéd úr. Mivel nincs priusza, óvadékra bocsátom, ami ötszázezer dollár. Következő! - mikor az ügyvéd készülne mondani több értelmetlen dolgot, a bíró csap egyet azzal a kalapáccsal.

Mikor Colet felállítják, egy ördögi mosollyal tudatja, hogy elkezdődött az első csata. De a háborút akkor sem nyerheti meg. Teljesen megváltozott az arca. Borostája csak öregíti eleve rokkant arcát. A börtön rendesen megviselte. Piros ruhája talán két mérettel is kisebb, mint ami kellene neki - a börtön nagyszerű hely arra, hogy kigyúrd magad.

- Ezt kurvára nem hiszem el! - borul ki Andrew. Alig várom, hogy eltűnjek innen.

. . .

Éppen csörgetni próbálom a feleségemet telefonon, de nincs válasz. Ez már vagy a harmincadik próbálkozásom, és egyből a rosszra kezdek gondolni. Még csak most kapta meg az óvadékját, de már most keresztbe tehet nekem. Ő nem Roset, vagy bárkit akar. Ő engem akar. Mert én tettem tönkre az életét, én vettem el tőle a hírnevét, ezzel az összes lehetőségét az életében. Én küldtem börtönbe, és most miattam is jön ki onnan.

Annyira feldúltan jöttem ki a tárgyalóteremből, hogy inkább Andrew vezet most helyettem. Már Glenwood közelében vagyunk, és teljesen olyan érzés kerülget, mint mikor újra láttam életem értelmét. A pánikroham kerülgetett, és rosszul voltam.

Minden pislantásommal közelebb lehetek ahhoz, hogy végre újra láthassam őt.

Andrew Seanék házánál áll le először, én pedig idegesen szállok ki a kocsi hátsóüléséről. Sietősen lépek be a kis lakás ajtaján.

Mikor meglátom, hogy nyugodtan beszélgetnek, én is megnyugszom. Csak akkor fagy meg a levegő, mikor tudomásul veszik, hogy megérkeztem a tárgyalásról. Apa és a bátyám csak utánam két perccel érnek be. Gondolom családi kupaktanácsot tartottak még az autómban.

- Barron - Rose egyből felpattan. Megenyhül az arcom, elernyed a testtartásom, és boldogan zárom karjaimba törékeny testét az én gyönyörű feleségemnek. -, mi történt?

- Semmi, amit ne tudnál, Rosey - suttogom bele a fülébe, miközben hátát cirógatom. Az, ahogyan hozzámsimul, egyszerűen csodálatos.

- Cole megkapta az óvadékot, mert nem volt priusza - lép be Andrew, majd jelenti ki egyszerűen a többieknek. Rose lélegzete egy pillanatra megakad, talán még egy kicsit össze is esik a karjaimban. Lelki szemeim előtt látom, ahogy mindenki teljesen tehetetlennek érzi magát.

- Mi az, hogy nem volt bűnös előélete? És mi van a sok elsimított verekedéssel? - kérdezi Rose.

- Szerinted valaki tudomást szerzett róla? Csak a tárgyi bizonyítékok érdekelték őket akkor is. Nem foglalkoztak egy szemrehányásnyit sem azzal, hogy melyikőnk testi és lelki állapotát tette tönkre - mondja Andrew, mikor Sean a kezébe nyom egy kávét.

Elszakadom Rosetól, de annyira legyengült, hogy el sem merem engedni. Szegény kislány, vajon mit érezhet odabenn. Figyelem a falnak támaszkodva, ahogy a többiek csendben, és felettébb kínosan vagy kávéznak, vagy csak merengnek az élet értelmén.

Hát jelenleg nem tudom mi az élet értelme a sok szarságot leszámítva. El sem kezdtük, de elfáradtam.

- El kell hitetni vele, hogy gyengék vagyunk - pattan ki Anne fejéből az ötlet.

- Nem fogja bevenni. Tudja, hogy mi egy családként összetartunk, most meg ránk fogja uszítani az összes felső tízezerbe tartozó rokonát, akik még a bőrt is leszaggatják rólunk - vág közbe apa. Ő most itt az egyetlen, aki képes reálisan gondolkodni. Holott nekem kéne kezdenem a helyzettel valamit.

- Akár még a céget is képesek elvenni? - kérdez óvatosan Rose. Tudja, hogy tényleg az életünkkel játszanak akkor, ha elveszik tőlünk a birodalmat.

- Igen.

Apa rövidre zárja, Sean és Anne nappalijában kővé dermed mindenki, aki él és mozog. Zihálok az idegességtől, a pulzusom az eget verdesi. Megszorítom a feleségem kezét, mire feleszmél, és tudomásul veszi, hogy nem akarok tovább itt lenni.

Vége lesz ennek valaha is?