Örülök hogy elmondta nekem | EKHMV-trilógia III.

22nd

Tudtam, hogy nem én vagyok az egyetlen, akivel ez a szörnyű dolog megtörtént. De hogy olyanokkal is, akik a közelemben voltak, és egyetlen nyomát nem lehetett érezni ennek az igazságtalan és a méltóságodat az egyhuzamban földbedöngölő tettnek, nem hiszem el. Azt sem gondoltam volna, hogy Cole kibaszott Newman ezeket tette, miközben én arra vártam, hogy összekössem vele az életemet, és örökké az övé legyek.

Már kezdek örülni, hogy valójában nem azt az utat választottam magamnak. Ha utólag derült volna ki, most sokkal jobban fájna, talán bele is pusztulnék. Cole mellett nőttem fel, és egy ilyen szörnyeteg lett abból a vézna kisfiúból, aki minden matekversenyt megnyert és ő volt kikiáltva a következő Shakespeare–nek.

A mellettem létező majdnem összes emberen végigment, és nem tudom miért csinálta. Örülök, hogy apa végül megtalálta ezeket, mert nem lett volna feltétlenül jó, ha nem számítunk rá, ezáltal újra megtenné.

– És abban az a szajha nővéred is benne volt? – kérdez Barron Seantól idegesen, a barátom bólint. Barron rákvörös feje egy éppen felrobbanni készülő gránátra hasonlít.

– És Rose előtt Andrewvel is megtette volna, Barron – tájékoztatja az apám, mire beletúr a feje tetején helyesen elhelyezkedő bozontjába. Mély levegőket vesz, és látom rajta, hogy ez most sok neki.

Nekem is az volt. Most is az, főleg, hogy rajta is át akart menni. De Andrew soha sem csipázta Abbyt, még Chrisszel is elfogult volt. Hasonlóan jó emberismerő, mint Barron. Az élettapasztalatából ítélve nem is csodálkozom. Ha most itt lenne, biztosan azt mondaná: "Én megmondtam neked, hogy ez egy hazug ribanc!", és igaza is lenne.

Felállok a férfihez, majd belekarolok az oldalába. Tudom milyen éjszakája volt miattam, egy szemhunyásnyit sem aludt. Végig gondolkodott és cigizett. Érzem a testén, de én tehetek róla és most valahogyan helyre kell hoznom a hibáimat. Nem hagyhatom, hogy egyfolytában ezt tegye magával, azt már nem. De egyszer neki is képesnek kell lennie uralkodnia az eszén.

Hiába beszélek magamnak ilyeneket, nem érthetem meg az ő fájdalmát, végtére ő az én teljes ellentétem. De ha a jeget szeretem, képesnek kell lennem megfagyni is általa.

– Bevallom, én is nagyon rosszul ismertem ki őt. Nekünk a rendes oldalát mutatta, de ezek szerint végig egy vadállat volt a köprnyege alatt – szól őszintén apa. Én pedig azt nem tudom, hogy lehettem vele együtt, ha ő mindvégig megcsalt és elárult. Nem játszott szabályosan, mert ígéretet tettünk egymásnak, de ő előbb megszegte, mint én. Vakon bíztam benne.

– Abby sem volt szent. Elhitette Barronnal, hogy szereti, de csak tönkre akarta tenni – teszi hozzá Sean, majd feláll és az egyik kép mellé sétál, majd gondosan végignézi azt. – És mindenki életét tönkretette, mert Anne is a karmai közé került – mérgesen letépi a falról a fotót, és erőből a földhöz vágja.

Nem akarok újra átélni egy látomást. Hogy a büdös életbe lehet az, hogy ennyi embert tönkretettek addig egy szaros nyom nélkül?

Most én kapaszkodom meg Barronban, mert el tudnék ájulni.

– Napok óta nem tudunk róla semmit, és ez aggaszt. Egyetlen egy újságcikk jelent meg rólad, fiam – idenyújtja Barronnak az újságot, aki hevesen olvasni kezdi.

– Chicago Tribune... miért nem lepődöm meg? – teszi fel e költői kérdést magának. – Persze, mivel rengeteg ismerettségük van onnan a Newmanoknak. Főleg az anyjának, mivel a testvére ott dolgozik.

Ezt nem is tudtam eddig. Honnan tudhat ennyi mindent? Hát persze, teljesen ostoba kérdés, Chicago legbefolyásosabb cégének mindent kiadnak, amit ők megkövetelnek, csak úgy virágzik az üzlet.

– Megkeresem, és beszélek vele, hátha tud valamit – próbálja enyhíteni apa a dolgokat, egyre kevesebb sikerrel.

– Nem, oda ne menjen Abel – mutat felé parancsoló tekintetével. – Tudni fogja ki maga, és csak még nagyobb port kavarunk.

– Senki ne tegyen semmit. Cole tudja, hogy túl sok mindent tudunk, és hamarosan tenni fog valamit – vág közbe Sean. Hirtelen megfagy a levegő a szobában, és csak a lassú levegővételeink hallatszanak, valamint a madarak csicsergése a villanydrótokról. Mindenkinek nagyon csapzott a hangulata most. Jobb lesz, ha ma ittmaradunk.

Sean felveszi a farmerkabátját, majd a farzsebébe dugja telefonját, és már indulásra is készen áll.

– Ha tesztek bármit is, én, Lyla vagy Andrew következik. Talán megint Rose, de azt komolyan senki sem akarja az állapota miatt, és egyébként sem – motyogja Sean, majd sietősen elviharzik a házból.

De mikor ő elmegy, én és Barron is elmegyünk a régi szobámba, egy pár kedves szó után. Nem akarom apát megbántani, de most szükségem van Barronra és a csendre, valamint a szerelmünkre, ami ezek után teljesen betölti majd a szobát. Egy napig nem tudom nélküle kibírni ezt az egészet, főleg nem úgy, hogy tudom mit tettem vele.

Kezdem érezni, hogy valami olyasmi közeleg, ami mindent elsöpörhet, és ha nem tudjuk korrigálni, Cole elsodor magával, és mindannyiunkkal egyesével végez, szó szerint. Az én Barronomat pedig nem akarom kitenni ennek, mert száz százalék, hogy nem élné túl. Kicsinálná a fájdalom, szépen lassan beszippantaná a gyász és a keserűség.

Lefekszünk az ágyamba, miután becsuktam az ajtót magunk mögött. Ez a hely is vegyes érzelmeket ébreszt bennem, akár hányszor belépek ide. Itt sírtam érte minden egyes nap, abban a fehér fotelben, de itt éltem át életem egyik legjobb estjét is. Az határozott meg mindent.

Barron bozontos haját simogatom, és élvezem, ahogyan a mellkasomon fekszik, és hüvelykujjával köröz a gömbölyödő pocakomon. Feltétel nélkül szeretni fogja Evelynt, hiába mondja azt nekem mindig, hogy ő szörnyű apa lesz.

– Andrew mondta, hogy ameddig New York–ban voltam, te minden estét végigsírtál – a gondolataimban olvas. Összeszorul a szívem, ha erre gondolok. Valóban így volt, mert a hiánya kitaposta belőlem a maradék életerőt is.

– Mert bennem volt, hogy nélküled nem tudok élni. Hiába ismertük alig egymást, az az idő bőven elég volt, hogy tudjam; veled akarom leélni az életemet. Te részesítettél örömben, bánatban, melletted megéltem a gyászt, a mérhetetlen fájdalmat, de ezek ellenére megmosolyogtattál, megmelengetted a szívemet, és mindent feláldoztál értem, egy olyan lányért aki mindvégig egy rózsaszín ködben élt – miközben mondom, végig sötétkék íriszeit figyelem, és látom benne azt, amit nagyon nehezen szoktam meglátni benne: ígéretet.

Tudom, hogy mit érez, ismerem mint a rossz pénzt, jobban ismerem saját magamnál. Ígéretet tettünk egymásnak, és ő ezt nem felejtette el, ahogy én sem fogom. De most ideje a céljainkra koncentrálni, és magunk elé helyezni a problémákat.

Innentől minden másképp alakul majd.