Örülök hogy elmondta nekem | EKHMV-trilógia III.

7th

Otthon, otthon, édes otthon.

Nem hittem volna, hogy ennyire fogok örülni annak hogy újra kettesben lehetek Barronnal. Hiányzott a buborékunk. Hiányzott az, hogy nem kell bújkálnunk és azt tehetünk amit csak szeretnénk. Érdekes, milyen áldozatokat volt képes hozni Barron csak azért, hogy nekem ne okozzon csalódást, egyben ne kerüljön velem együtt kellemetlen helyzetbe. Elvégre egy ilyen színvonalas meghívást illik elfogadni, tudni illik, kedves férjem. Mikre vagy hivatott, te jó ég.

Talán a felém intézett kedves, és szeretetteljes szavaival mentett meg az idegösszeomlástól. Bőven elég volt egy hét belőlük, innentől élvezzék a közös életüket, ahogy mi is tesszük. Példát lehetne venni rólunk. Azért valljuk be, hosszabb utat, és keményebb utat jártunk be egymásért, mint ők. Barron többet veszített, mint Andrew - félreértés ne essék, nem akarom őt támadni. Lyláért közel sem kellett annyit küzdenie, mint mi küzdöttünk egymásért. Erre képes a szerelem. Képes vagy olyan áldozatokat hozni a másikért, amiket ugyan nem hoznál.

Rengetegszer megfogadtam, hogy nem leszek hajlandó másoknak megfelelni, csakis a magam és a családom érdekeit nézem majd. Aztán az évek másképpen hozták. Voltak kisebb-nagyobb viszályok, amiket rendbe hoztunk: például anya, apa és Barron között.

Kezdem azt hinni, hogy soha sem leszek elég jó a szüleim, legalábbis anya számára. Akár mennyire is hajtok, mindig fog találni valami kivetnivalót vagy Barronban, vagy abban ahogy mi élünk. Szeretném vele megértetni, hogy ez az én saját életem, és hagynia kell hogy úgy éljem ahogy én alakítom.

- Hé Rose, mindent bepakoltam a kocsiból - hallom, ahogy lépked felém óvatosan, finom mozdulatai kellemesen hatnak a kusza gondolataimra. Néha elkap a hév, és újra úgy érzem magam, mint aki nem találja a helyét. Aztán valami mindig visszalök a jelenbe, és kezdem azt érezni; élek. - Jól vagy?

- Igen, persze. Egyszerűen csak belegabalyodtam a gondolataim nagy felhőjébe, tudod - mikor lefekszik mellém az ágyba, lassan magához húz hogy át tudjon ölelni. Erre vágytam napok óta. Az ágyunkban, ketten, csendben szeressük egymást, és ne zavarjon meg semmi az ég világon. - Néha támadnak fura érzéseim, amiken napokat tudok agyalni. Mint régen, amikor látomásaim voltak rólad... rólunk.

- Aggódnom kellene, Rosey? - elmosolyodik saját ártatlan kérdésén. Olyan helyes.

Megfordulok a szorítása közepette, hogy farkasszemet tudjak nézni sötétkék tekintetével. Látom rajta, hogy türelmesen várja a válaszát, de attól tartok nem lesz vele túl elégedett.

- Ha aggódsz ezen a jelentéktelen dolgon, akár rosszabb dolog is történhet, nézd meg csak a tegnap estét, Barron.

Megforgatja a szemét, majd ad a homlokomra egy csókot. Akár egy pecsét, ami hivatalosít. Akár egy orvosi igazolás, ami biztosítja a valót. Van aki ezt rosszul használja, meghamisítja. Az ilyen embereket kerülni próbálom, vagyis próbáltam - csak nézzük meg Cole esetét.

Vajon mi lehet vele?

- Mit szólna ahhoz, ha nem gondolnánk túl a dolgokat egy röpke pillanatra?

Oh, de jó is lenne. Segíts nem agyalni, kapcsold le az agyam villanykörtéjét, repíts el a mennyig hogy aztán együtt eshessünk le onnan. Akár egy angyal.

Hatalmas szerencsémre csak egyberuha van rajtam, semmi más. Invitálom egy szenvedélyes és szerelmes csókba, amit örömmel fogad el. Belead mindent, ami hiányzott neki. Érzem az ízét, azt a mesés illatát, puha szájának nedvességét. Üdítő egy egyveleg. Felülünk a nagy hévben, ami lassacskán elragadott minket, ezzel együtt az agyamat is lekapcsolta, aminek végtelenül hálás vagyok. Szépen az ölébe mászom apró, és sunyi mozdulatokkal, jobban hozzá akarok érni.

Elkezdi lehámozni rólam a ruhát, meglepetésként éri az, hogy meztelenül talál alatta. Ezután tovább vetkőztetjük egymást, hogy csak a hadakozástól forró bőrünk érintkezhessen a másikéval. Hosszú, de őszinte hadakozás ez, aminek happy end a vége.

Elfekszik, a teljes testsúlyommal rá tudok nehezedni. Az ölében ülve minden egyes porcikájához hozzá tudok férni, így a teljes kényeztetést nyújthatom számára. Végighúzom felsőtestén a kezeimet, közben égető tekintetét méregetem.

- Imádlak - pisszegi Barron, és hátradobja a fejét.

Csengetést hallok. Feleszmélek, hogy tulajdonképpen mi nagyon nem is vagyunk a helyzet magaslatán. Egyben mérges is vagyok, megszakítottak minket. Akár ki is álljon az ajtó mögött, nagyon rosszkor jutott el a küszöbig.

Barron felveszi a pólóját, és a nadrágját miután kimászott az ágyunkból. Látszólag nagyon dühös, amit ebben a helyzetben meg is tudok érteni.

Felaggatom magamra lustán a ruhám, és követem a férjemet a bejárathoz. Meglátom, ahogy Nathan Woodsal ráznak kezet, elillan a haragom. Ám nem értem – Barron hetek óta nem hívta. Miért jött?

– Elnézést, ha bármit is megzavartam. A bátyja mondta, hogy kéne beszélgetnünk arról, ami a nászutukon történt – mikor belép, leveszi a kardigánját és eléggé meggyőzően beszél. Barron újra unott képet kezd vágni.

– Mr. Woods, a bátyám túlgondolta a dolgokat. De szívesen beszélgetek tőle függetlenül. Persze csak ha Rose is csatlakozhat – mutat felém, egy kissé elpirulok figyelmessége miatt. Nathan beleegyezően bólint, és helyet foglal a kanapék egyikén.

Barron vele szemben, teljes nyugodtsággal ül le, és farkasszemet néz vele. Én tudatosan keresztbe tett lábbal ülök le, tekintve hogy Barron okosan megszabaított a fehérneműmtől tizenöt perccel ezelőtt.

– Nos, említette Mr. Emery ezt a bepánikolását. Mit érzett? – teszi fel az első kérdését, Barron merengve tekint rá. Hezitál, esetleg gondolkodik. Mintha egy kihallgatáson ülnék.

– Mintha egy gyerektől elvették volna a kedvenc játékát. Egy alkoholistától az alkoholt. Ez egy elvonási tünet volt, Mr. Woods.

Ledöbbenve nézem a férjemet, miközben folytatja tovább a beszélgetést. Nem hittem volna, hogy Nathannal ennyire jól kijönnek. Barront még ilyen őszintének egy idegen emberrel nem láttam. Bár születése óta ott van velük, és segíti őket a nehéz időkben. Kvázi pszichológus, és mindenes orvos. Elég bizalmas kapcsolatban van az Emery családdal. Most már velem is.

– Fél valamitől, Barron? – felnéz a férfi, hogy Barronnal szembe tudjon nézni. Ez a kérdés eléggé mélyen tudja érinteni, ismerem.

– És ha félek? Ha tévedek, ha vétkezem? Akkor tegyük fel, szörnyeteg vagyok?

– Maga soha sem volt szörnyeteg Barron, csak egy elveszett gyerek. Túl sok rossz érte, ezért abba menekült, amit akkor jónak látott. Ettől még senki sem lesz egy ördög. – feláll, majd összerakja a dolgait abba a tipikus irattartó formájú bőrtáskába. Megfordul hogy elköszönhessen tölem, és kezet rázhasson Barronnal. Mára elég volt a lelkizésből, azt hiszem.

– Meg kell mondjam, nem időzött itt sokáig – állapítja meg Barron, majd rámosolyog Woodsra, aki elgondolkodik egy kicsit.

– Mr. Emery, Önnek tökéletes terápia a felesége jelenléte. Rám semmi szüksége sincsen. Csupán ezek érdekeltek – jelenti ki, és ezután a kijárat felé megy, hogy rövidesen távozhasson a házból.

Ez érdekes volt.