Örülök hogy elmondta nekem | EKHMV-trilógia III.

epilogue

Két hónappal később

- Hogy nevezhetem el a kislányt? - kérdez a nővérke, amikor a kezembe adja a lányunkat. Annyira szép, csak őt tudom nézni. Erre vártam, és végre teljesült egy álmom. Került amibe került.

- Evelyn Maisie Emery - vágja rá Barron, amikor megragadja a jobb kezemet. Tudom, hogy mennyire boldog, és azt érzem, ahogy hullatja a könnyeket a babáért. Apuka lettél Barron.

Végig mérek mindenkin. Eszembe jut, amiken keresztül mentünk, hogy idáig el tudjunk jutni. Cole végül már nem jelenthet többé problémát, de sajnálom Seant. Nem érdemelte ki, amit kapott. De bebizonyította, hogy megbízhatunk benne. Képes volt megölni Colet azért, hogy a barátait biztonságban tudhassa. Képes volt börtönbe juttatni Acet és Jakeket magával együtt. Biztosan gondol most ránk, hiszen voltam bent nála tegnap. Körülményes volt a találkozásunk, de nem hittem volna, hogy egy ilyen hűséges barátom lesz.

Eszembe jut, amit Cole mondott. Végtére boldogságot kívánt nekünk, hiszen tudta, hogy neki annyi. Ha jobban belegondolok, neki köszönhetem Barront és ezt a nagyszerű családot. Tönkretette az életemet, de jóvá is tette ennyivel. Talán nem így kellett volna történnie, de így volt megírva.

Remélem innentől már végre nyugodt életünk lehet majd, és nem kell megküzdenünk semmilyen ellenséggel. Mindig is ezt kívántam a férjemnek, aki oly sokat küzdött a biztonságunkért. Végig szenvedte az életét, de huszonhat évesen végre megállhat. Furcsa, igaz? Valaki még csak egyetemre jár, mi pedig már családot alapítottunk. Barron karrierje most van a csúcsán, én pedig el akarom indítani a saját ügyvédi irodámat.

Rendben leszünk. Végül enyém lett a szörnyeteg, a szörnyetegé a szépség. Amikor besétált a bandával az oldalán, mikor elzáráson voltam vele, amikor előszőr megcsókolt, minden ilyen alkalomkor csak erősödött bennem és benne a kötődés. Nem mert bántani engem, mert már elveszített egy ilyen miatt egy lányt. Az a lány is csak megkeserítette az életét, felébresztette benne a keserű emlékeket.

De ennél a pontnál már ezek semmit nem számítanak. Már csak a családjára gondol, és igyekszik elfelejteni minden rosszat. Minden ami innentől történik, egyszerűen lényegtelen lesz, mert tudom, hogy elértem azt, amire mindig is vágytam. Teljes a családom, és mindenki boldog. Lehet, hogy nem felejtjük el, amik történtek, de tudjuk, hogy megcsináltuk, és innentől bármit képesek leszünk együtt legyőzni. A mi szerelmünk erős, erősebb az átlagosnál. Minden apró cselekedet csak szorosabbá tett mindent.

Már bánom, hogy azt gondoltam, hogy ez csak egy rossz álom lehet. Ha ez a rossz álom, van ennél rosszabb még? Barron az életem.

- Köszönöm Rose - a jobb lábamra hajtja a fejét, és szippant egy mélyet. Kisfiús arcán egy vékony mosoly terül el.

- Mit köszönsz Barron? - kérdezem mit sem sejtve. Kinyitja a szemeit, és őszintén a tekintetemet keresi. Sötétkék íriszeiben meglátom az irántam érzett végtelen szerelmét, ami még a síron túl is tart. A könyvespolctól a sírig. Ott mondta el nekem az érzéseit.

- Hogy megmentettél.

Megszorítja a kezemet, majd újra lecsukja azokat az ártatlan szemeket. A baba felébred, miután elszenderedett a karjaimban. Az egyik ujjammal megcirógatom a buksiját, élvezem a finom illatát. Annyira rá hasonlít, hogy nem is igazán látok különbséget. Mind a ketten gyönyörűek, és az életet jelentik számomra. Szegény csöppség, mit élhetett vajon át, amikor elraboltak, megverték Barront, és kórházba küldték. Bele sem merek gondolni. Ez a terhesség kicsit sem volt zökkenőmentes, de hála Istennek Evelyn egészségesen jött világra. Megteremtettük neki a normális otthont.