Örülök hogy elmondta nekem | EKHMV-trilógia III.

3rd

Barron Emery

Megigazítom a nyakkendőmet mikor Andrew végzett a készülődéssel. Furának tartom, hogy engem kért meg erre a feladatra, apát alkalmasabbnak tartottam volna. Oké, mikor én házasodtam, ő segített felöltözni, de korban mégis jobban közelebb voltunk egymáshoz. Akkoriban másnak éreztem a kapcsolatunkat.

Az utóbbi időben kicsit eltávolodtunk egymástól - persze ez semmi rosszat nem jelent. Egyszerűen neki és nekem is megvan már a megszokott életvitelem. Ahogy elmentünk otthonról, úgy már egyre kevésbé szorultunk egymás segítségére. De ennek a mai nappal megpróbálok véget vetni.

Idegesen figyelem, ahogy elvégzi az öltözékén az utolsó simításokat. Feltétlenül elegáns, mit ne mondjak. Érzéke mindig is volt a ruhákhoz. Andrewnek megvan a maga stílusa.

- Remélem ez így megfelelő. Nincs kedvem többet hülyéskedni ezzel a nyakkendővel - lép mellém a bátyám. Ijesztően az ellentétem, de nem tagadhatjuk le egymást.

- Rose hamarosan gondolom megérkezik, addig is inni kellene valamit - mondom neki, mire bólint egyet és el is indul a kávéfőző felé. Hé, ezt nem nekem kéne csinálnom?

Elindulok felé, amikor is meghallom, hogy kinyílik az ajtó. Egyből megtorpanok, hiszen észreveszem azt, ahogyan Rose szép és komótos mozdulatokkal belépked. Kicsit ügyetlen a magassarkújában, talán fájhatnak a lábai tekintve hogy egy másik kis embert is cipel magával.

Még mindig nem jutott el teljesen a tudatomig, hogy apa leszek. Olyan idegen érzés, azért is hiszen a legutóbbi alkalomnál egészen másképp álltam hozzá. És az egész nagyon rosszkor történt. De Rose segített felállni és már nem akarok arra az időszakra gondolni az életemből. Elmúlt.

- Minden a legeslegnagyobb rendben, a szertartás hamarosan kezdődik. Készen vagy, Andrew? - kérdez Rose miközben idejön hozzám, és egy csókkal köszönt. Mesésen fest ebben a szürke ruhában. Kiemeli az alakját, a lábai nagyszerűek benne. Nyelek a látványra egy jó nagyot.

- Igen, már itt is vagyok.

Andrew megérkezik. Lesimítja a göröngyöket az öltönyén, és elmosolyodik. Végigmér minket, ahogy egymásba karolva állunk, és őt nézzük.

- Ha rátok nézek, komolyan nem félek semmitől. Az az erő amit sugároztok magatokból... egyszerűen zseniális. Dr. Woodsnak igaza volt - Andrew kacsint egyet majd elindul a kijárat felé.

Rose értetlenül néz rám, miután a bátyám kiment az ajtón. Kisfiús mosolyommal nézek le rá, és erre érzem hogy jobban kezdi szorítani a karomat. Kíváncsi, Mrs. Emery?

- Idézem; ők egymás megmentői. Az ő szerelmüknél erősebbet én még nem láttam - befejezem, és végigsimítom Rose hátát. Kicsit elgondolkodik, közben ő is elindul velem együtt a szertartás felé.

Kézen fogva sétálunk az oltár irányába. A zene már szól a háttérben, pont annyira hogy a vendégek ne unatkozhassanak a várakozás közepette. Hirtelen eszembe jut, hogy tulajdonképpen én vagyok Andrew tanúja, szóval félig engem is fognak bámulni.

Megérkezünk. Rose és én szétválunk, ő Lyla felére, én Andrew mellé. Szépen nyugodtan kivárom, ameddig el nem kezdődik ez az esküvő. Az anyakönyv-vezető is megérkezik. Kezet rázunk.

. . .

Érdekes. Felettébb érdekes, és kínos volt ott állni az oltárnál úgy, hogy tulajdonképpen egy aláíráson kívül nekem semmi szerepem nem volt ott. Ám illendő viszonozni ezt a kedves gesztust.

Lehet csak nekem volt ennyire kényelmetlen. Utálok a figyelem középpontjában lenni. Ez az egy dolog kifejezetten nem változott.

Éppen ülök és lesem ahogyan Rose valamin nagyon jól szórakozik a nagyanyám társaságában. Soha sem tudtam elképzelni őket együtt, és tessék. Biztosan megfogta nagyit az, hogy Rose olyan imádnivaló. Kiskoromban mindig azzal jött nekem, hogy ő nagyon szeretne dédunokát. Most biztosan ezen szórakozik nagyon jól.

A vacsora finom volt, a desszert kiváló annak ellenére, hogy ki nem állhatom az édeset.

Egy dolgot igen; Rose csókjait. Az igazán édes, és egyre többet akarok belőle.

- Barronom! Hát én még csak most tudom meg, hogy dédunokám lesz? - nagyi, el ne keserítselek. Még alkalmunk sem volt találkozni.

Felveszem a megbánó tekintetemet, Rose egyből kapcsol, ahogyan ideballag vele.

- Ne haragudj mama, tudod eléggé elfoglalt voltam mostanában - hagyom hogy leüljenek. Rose szigorúan az ölembe. Kell az érintése, hogy fel ne robbanjak ezen a szent helyen.

- És telefonod minek van? - Istenem, már csak ez az egy hiányzott. Rose, ha már ide is hoztad, segíts terelni. El akarom kerülni a családi vitáinkat most az estére.

- Asszonyom, Barron nagyon sokat dolgozik azért, hogy biztos jövőt tudjon teremteni a babának, kérem nézze el ezt nekünk - köszönöm, bébi. Meghallottad a monológomat. Hogy tudnám meghálálni?

- Rendben, ti fiatalok. Most megyek, és folytatom azt a fini fagyit, amibe belekezdtem - feláll, és elviharzik. Egy hatalmas kő esett most le a szívemről. Újabb akadály kikerülve, küldetés teljesítve, Barron. Ügyes vagy.

Összenézünk Rosesal, összepréseli a száját, majd átkarolja a nyakamat.

- Nem tudtam hogy ennyire rámenős - mentegetőzik.

- Pont ezért jön csak a nagyobb családi eseményekre. Anya korán lelépett, és nem csak apa miatt, hanem azért is, mert nem bírta elviselni az akadékoskodását - mesélem neki, mire megkönnyebbül.

Azonnal meg is csókolom. Nincs miért aggódjon, hiszen abban a pillanatban jóvá is tette ezt a jelentéktelen hibát. Néha nem is tudok kiigazodni azon, hogy tudja ennyire éppen, mire is van szükségem. Összezavar. Mintha gondolatolvasó volna.

- Micsoda családod van, te férfi - átölel, majd vesz egy mély levegőt. Belélegzi az illatomat, hogy megnyugodhasson. Ez engem is lenyugtat.

Elmosolyodom. A pincér közben kihozza a limonádét, amit kértem kettőnknek. Talán mi vagyunk az egyetlen olyan pár ezen a lakodalmon, aki nem iszik semmit sem. Tekintve, hogy a feleségem terhes. És én sem kívánok most semmit. Józan akarok maradni, érte. Biztonságban akarom tudni. Ki tudja mi történik.

- Fáradt vagyok, és még előttünk van egy repülőút - suttogja a fülembe. Ráhajtja a fejét a vállamra, lehunyja a szemeit, és mélyebb levegővételek után már csak a szuszogását hallom.

Hagyom, hogy pihenjen. Itt meleg van, nem fázik. Az ölemben egy kicsit tud aludni. Legalább ő legyen jól, a többi nem érdekel.

Megfigyelem a terepet, miközben a jobb kezemmel iszogatom a hideg frissítőt. Andrew és Lyla már régen felszántották a táncparkettet. Fogalmam sincs, hogyan fogunk eljutni az aspeni nyaralóig. Szervezett egyáltalán kiséretet?

- Óhajt az úr esetleg még valamit? - jön ide a pincérnő. Azt hiszi, hogy a miniszoknyájával és a csipkés ingjével levesz a lábamról.

Nagyot tévedsz, kedvesem.

- Nem, és köszönöm szépen, valószínűleg ma már semmire nem lesz szükségem. De ha mégis, majd megkeresem - tökéletes hárítás. Most pedig arra fókuszálhatok hogy vigyázzam Rose minden egyes mozzanatát.

Szerencsésnek érzem magam, hogy őt tudhatom magam mellett. Vele átszelek minden akadályt.

Ez az egy dolog minden alkalommal eszembe jut, és most sem hagyott alább. De ami igaz, azt nem lehet elhallgatni.