Bᴀᴅ ᴀɴᴅ Gᴏᴏᴅ Bᴏʏ☠⊹ฺJikook

15. fejezet

Amint a napnak azon részébe értünk, amikor már jóval esteledett, diáktársaim is felkészültek az alvásra.
Jungkook az egyik mohával borított fatörzsnél, telefonált, kívülről sem az egyik legszebb beszélgetése folyhatott.
Nekem pedig meg kellett várnom őt,mert nála volt a kulcs, anélkül feleslegesen rángatnám az ajtót.
Már szabályosan fáztam, és csipkedtek a szúnyogok de Jungkook-ot semmiképpen nem zavartam volna meg.
Így is idegesnek tűnik ahogy elnézem.

-Rendben, mondd meg neki hogy üdvözlöm.-suttogta elhalt hangon a telefonba, majd zsebre dugta azt.

-Történt valami?-félénken megszólítottam őt, fagyos tekintetével azt sugallta, jobb lenne ha csendben maradnék.

-Ne kérdezősködj, hercegnő.

Kezei remegtek, láttam a könnyeit a félhomály burka alatt, a nap jócskán lemenőben volt.

-Hé, te sírsz?

-Nem, csak gyakorlom

Azzal nyugtattam magam, hogy nem velem van a baja, hanem biztos csak rossz hírt kapott én pedig útban voltam neki.

A hideg ellenére is kint ültem a fa lépcsőn, hallgattam a tücsök ciripelést, az est csillagai alatt.
Legalább annyi hasznom volt hogy a szúnyogok is jól laktak.
Jungkook már bent volt, szó nélkül hagyott egyedül, vagy csak nem vette észre, miszerint nem követtem őt.

-Gyere be, felfázol.-rázott ki a gondolataimból.

-Nem vagy az anyám.-fordultam meg, ám nem erre számítottam hogy ki lesznek sírva azok a gyönyörű szemei.

-Nem vagyok egy anyuka alapanyag. Gyere.-unszolt, megtörten leengedte a kezét,
Miután már mindketten egy fedél alatt tartózkodtunk, elfelejtve azt, amikor azt mondta, ne kérdezzek....rákérdeztem mi történt.

-Mondd el légyszi hogy mi történt, mit mondtak neked a telefonban?

-Tegnap este elaludt örökre a cicám. Talán neki többet meséltem az életemről mint bárkinek.

-Sajnálom.-töröltem le a pulcsim ujjával az arcát.

-Megesik az ilyen, nem de?-mosolyodott el.
Ez a mosoly, szívfacsaró volt.

Istenem még így is nagyon helyes, de megcsókolnám most, minden rossz érzést kiölnék belőle.

-Kérhetek valamit?-szipogott.
Tekintete megváltozott.

-Mit?- kérdeztem kíváncsian.

-Lefeküdnél velem?-mutatott magára.

-Mi?- hőköltem meg egy pillanatra, ez akkora egy idióta, nem hiszek a szememnek.
Az eszem megáll!
Egy pillanatnyi csend után felnevetett.

-Csak szívatlak hercegnő.-nevetett jóízűen.

-Örülök hogy máris jobban vagy!-morogtam majd arrébb kúsztam, messze tőle. Már ha ez lehetséges egyáltalán, nem olyan nagy ez az ágy.

Volt egy olyan érzésem, hogy Jungkook csak nem akarja sokáig mutatni a törékeny oldalát, ezért késztetést érez arra, hogy valamivel elterelje a témát.

-Ne menj távolabb, máris hiányzol.-kuncogott.

-Mosd meg az arcod, aztán aludj humor herold.-tanácsoltam neki, nem kedves tőle, hogy semmibe veszi azt hogy én törődni próbálok vele.

-Nincs kedvem felkelni. De téged szívesen fogadlak, bújj ide.-ravasz sunyi módon akart becserkészni a hálójába,na ebből nem eszik!

-Arra mérget vehetsz!-lámpaoltás után befeküdtem az ágyba, vagyis a sötét miatt nem látott Jungkook karjaiba.

Megvárta míg biztosan nem látok, aztán lecsapott rám.

-Szomorú vagyok, ami azt jelenti nekem most egy forró ölelésre van szükségem.-motyogta.

-Én lennék az alany?

-Nem, te lennél a kiválasztott, akire szükségem van, a múltban, a jelenben, és a jövőben.