𝚈𝚘𝚞'𝚛𝚎 𝙰𝚍𝚘𝚙𝚝𝚎𝚍, 𝙼𝚢 𝙻𝚘𝚟𝚎 ❲𝐒𝐚𝐧𝐇𝐰𝐚 𝐟𝐟.❳ ✓

03

Seonghwa pov.
- Szép volt. - lépett mellém Hongjoong, a kollégám, mikor éppen az udvaron voltam a szünet miatt. Ma van az első nap az iskolában, és San meg Wooyoung is az én osztályba került. - Elvetted a fiam.

- Ne hisztizz te gyík. Nem én döntöttem. - vontam vállat. Hongjoong a legjobb barátom már általános iskola óta. Igazán makacs egy ember, és remekül eljátssza mindig, hogy semmit nem számítok neki. De persze tudom hogy ez nem igaz. Egész életemben követett engem mindenhova.

- Azért majd vigyázz rá. Nem akarom hogy bántsák...

- Nem fogják, nyugi. Az én osztályom jó. - mosolyogtam önelégülten, mire oldalba lökött.

- Úgy látom San nagyon híres lesz. - mutatott jobbra. Éppen Wooyounghoz tartott, miközben egy csapat lány követte. Elég zavartnak tűnt. - A végen féltékeny leszek. Eddig minket szerettek ennyire.

- Hongjoong... Neked menyasszonyod van... - csóváltam a fejem nevetve. - Ráadásul meleg vagy.

- Tudom. - vont vállat mosolyogva. - Jól elvagytok Sannal?

- Persze. San nagyon melegszívű. Ráadásul sokka bújosabb mint gondoltam. Aranyos srác. - meséltem el röviden. - És veletek is minden rendben?

- Igen. Az elején kicsit nehézkes volt a némasága miatt, de megtanult gyorsan írni a telefonon, és a fordítóval mindig felolvastatja amit mondani akar. - mosolyodott el egy kicsit. - Igazából néha még így sem értem, hogy mire gondol... Azt hiszem Soojinnal jobban kijön. - őszintén, ezt meg is értem. Soojin a menyasszonya, és az én nővérem is. Ő tényleg egy angyal. Mindenkit megért, és mindenkivel kijön. Egyedül annyi a hibája, hogy túlságosan naív. Pontosan ezért akarja Hongjoong feleségül venni. Akármennyire is meleg, neki még ő sem tudott ellenállni, és meg akarja védeni. Van is mitől...

- Hyung! Védj meg! - rohant ide hirtelen San, és megölelt. Kicsit meglepetten, de visszaöleltem, miközben néztem, ahogy az a csapat lány szomorúan elmegy. Közben Wooyoung is idejött, és megállt Hongjoong mellett.

- Nem bántottak, ugye? - kérdezte meg egyből, mire San barátja csak mosolyogva megrázta a fejét. - Akkor jólvan. - paskolta meg a fejét. - Következő óra után vége az iskolának, nem? Nekem még utána lesz egy megbeszélésem. Hwa, haza tudod majd vinni Wooyoungot? Soojin otthon van.

- Persze. - válaszoltam mosolyogva. Remélem akkor majd beszélgethetek vele egy kicsit. Biztos Sannal is kijönne... Egy kicsit hasonlítanak egymásra.

Miután vége lett az utolsó órájuknak is, beültettem őket a kocsimban hátulra, és elvittem őket Hongjoong hazához. San kicsit összezavarodott mikor én is kiszálltam az autóból, de végül jött ő is gyorsan. Majd pont amire számítottam; amint Soojin meglátott, a nyakamba ugrott.

- Seonghwa-yaaa! - szorongatott meg sikítozva, amin a két fiú csak mosolygott.

- Uh, Noona... Nem kapok levegőt... - tettem a derekára a kezem, mire végre elengedett.

- Csak hiányoztál... Egy éve nem láttalak. De legalább végre eltűnt az arcodról az a csúnya seb. - húzott le az ő szintjére, hogy jobban meg tudjon nézni.

- Te direkt kezelsz úgy az emberek előtt még mindig mint egy kisfiút, ugye? - egyenesedtem fel, ő pedig Wooyoungék felé nézett.

- Te vagy San? - kérdezte mosolyogva, az említett pedig bólintott. - Aw, nem gondoltam volna hogy tényleg olyan cuki vagy ahogy Seonghwa mondja~

- Mi? - nézett rám döbbenten.

- Semmi! Ne hallgass rá! Én ilyet nem mondtam! - hadartam le azonnal.

- Dehogynem! Még múlthéten írtad, hogy San mennyire aranyos, főleg amikor alszik. - cáfolt rá Soojin egyből. Én kínomban elvörösödtem, pont úgy mint San, Wooyoung pedig valószínűleg úgy nevetett volna rajtunk mint egy hiéna, ha lenne hangja, a nővérem pedig mindvégig csak ártatlanul mosolygott tovább...

- Jó... Azt hiszem, mi most inkább hazamegyünk. Gyere... - fogtam meg San kezét, és gyorsan kihúztam abból a házból, majd beültettem az autóba magam mellé.
Út közben ellepett minket a kínos csend. Nem tudtam, hogy meg kéne-e szólalnom, vagy sem. Bár azt sem teljesen értem, hogy miért hozott ki ez egy ennyire furcsa hangulatot.

- Peverz. - törte meg a csendet végül San, aminek egyébként örültem, de annak már nem annyira, amit mondott.

- Nem vagyok perverz. Miért lennék? Nem tarthatlak aranyosnak?

- De. Viszont miért szoktál nézni engem amikor alszom? - vont kérdőre.

- Mert mit csináljak, ha mellettem alszol el? Folyton bemászol mellém este, és nekem idő kell, mire elalszom... - magyaráztam ki magam, de csak a fejét rázta.

- És meg is esküdnél rá, hogy nem tálalok magamról egy alvós képet sem a telefonodban? - kérdezte egy kis idő múlva.

- San, nem a zaklatód vagyok! Ha annyira akarsz nézz bele, de úgysem tálalsz benne semmit, mert nem csinálok ilyet. Egyedül egy olyan fotó van rólad, és az is csak azért, mert Soojin kíváncsi volt. Most elégedett vagy?? - néztem rá miután leparkoltam az autót a ház felé.

- Teljesen. - válaszolt egyszerűen, és kiszállt a kocsiból. Ha San most akar először kikészíteni, akkor nem tudom mit csinálok vele...

- Hagyjuk akkor. - nyitottam ki az ajtót és előre engedtem. - Elkezdted valamelyik könyvet már?

- Már a harmadikat is. - válaszolt mosolyogva.

- És az iskola milyen így elsőre? A többiek ahogy láttam hamar befogadtak mindkettőtöket. - érdeklődtem egy kicsit, miközben átmentem a szobámba átöltözni.

- Hát kedvesek... De talán már túlságosan is. Főleg a lányok. A telefonom szünetekben folyamatosan jelzett, hogy bejelöltek. - hallottam hogy kinyitotta a hűtő ajtaját, amíg én csak egy kicsit kuncogtam rajta. Tudtam hogy rá fognak kattanni. - Nemár... Hova lett a csoki?

- Megetted, San. - léptem mellé nevetve. - Minden könyv mellé megeszel egyet, vagy mi?

- Lehetséges... Wooyoung szoktatott rá az olvasás közbeni evésre... - nézett rám ártatlan szemekkel, amik azonnal el is mondták mit akar.

- Majd veszek, jó? Addig süthetünk valamit, ha szeretnéd.

- Te tudsz sütni? - nézett rám csodálkozva, amíg én elkezdtem összeszedni az alapanyagokat a csokis sütihez.

- Mert szerinted eddig ki az anyám főzött neked ebédet?! - tettem csípőre a bal kezem, míg a másikban egy fakanalat tartottam.

- Hyung, most rájöttem, hogy te nem is lehetnél a nevelőapám... Olyan vagy mint egy asszony. - röhögött ki.

- Vigyázz a szádra fiam. - kuncogtam el magam egy kicsit, majd a pult felé fordultam, hogy kipakoljam a dolgokat.

- Akkor te hívhatsz a fiadnak, de én nem hívhatlak apának? - lépett mellém.

- Mert apának akarsz hívni? - kérdeztem igazából csak viccből, de ő ahogy láttam tényleg elgondolkozott rajta. - San... - szólítottam meg halkan.

- Hagyjuk. - mosolygott rám, de tisztán látszott, hogy nem volt őszinte. - Milyen sütit akarsz csinálni? - terelte el a témát, és magához is vette a kis könyvet, ami ki volt nyitva a receptnél.
Rendesen éreztem, hogy elkezd fájni a szívem miatta. Biztosan egy rendes családot akart ő is, én pedig azt sem akarom, hogy apának hívjon. Rosszul döntöttem volna, amiért magamhoz vettem?

♡R