𝚈𝚘𝚞'𝚛𝚎 𝙰𝚍𝚘𝚙𝚝𝚎𝚍, 𝙼𝚢 𝙻𝚘𝚟𝚎 ❲𝐒𝐚𝐧𝐇𝐰𝐚 𝐟𝐟.❳ ✓

20

Másnap tíz után keltem fel, de még így is kicsit fáradt voltam. Bementem a konyhába ahol ott volt Seonghwa is. Halkan mögé léptem, megöleltem, majd megharaptam a nyakát. Miért ne?

- San! Ez fáj! - tolt el magától meglepetten. - Este vámpírrá változtál?

- Nem... Viszont a hasamat tönkre tetted. Nagyon fáj... - tettem oda a kezem. Mintha még most is érezném a lökéseit.

- Sajnálom... - mondta szomorúan. - Akkor ma pihenünk. Éhes vagy? Biztos az vagy. Menj a nappaliba, viszek neked reggelit. - utasított, én pedig már ott is voltam négy takaró társaságában. Kicsit hűvösnek éreztem az időt. Talán mert éppen szakad az eső odakint...
Hamarosan a kezembe is nyomta a tányért rajta a reggelivel, majd bekapcsolta a tv-t és bebújt mellém a takarók alá. Egész kellemes volt, főleg hogy végig a hasamat simogatta. Olyan érzésem volt mintha terhes lennék és azért csinálja. Fura vagyok, tudom. De akkor is élveztem, hogy ennyire figyel rám...

Viszont nemsokkal 12 után a főnöke elkezdte hívni. Mindketten tudtuk, hogy egy már most rosszat jelent, szóval kissé vonakodva vette fel neki a telefont. Mivel közel ültem hozzá még hallottam is, hogy miről beszélnek.

- Sajnálom hogy megint zavarlak, de most egy elég komoly helyzet állt elő... - közölte halál nyugodtan, mire Seonghwa megforgatta a szemeit.

- Mennyire komoly?

- Annyira, hogy az első emelet már vérben úszik.

Erre egyből felpattant mellőlem és rohant a szobájába. Ah, remek... megint egyedül fog hagyni egész napra. Utálom hogy folyton behívják. Pár perc múlva meg is jelent felöltözve azokban a fekete ruhákban, amikben valószínűleg egy pár fegyver volt.

- Most lehet nagyon későn érek haza. Kérlek egyél majd vacsorát és éjfél előtt feküdj le. - vette fel azt a maszkot is, majd a cipőjét, és elment. Sóhajtottam egyet és lehunytam a könnyel megtelt szemeim. Akkor is szarul esik, hogy mindig akkor megy be amikor jól érezzük magunkat. Ez egy átok de komolyan... miután hazaér addig fogom csókolni amíg meg nem fulladunk mindketten. Fent maradok. Meg akarom várni akkor is... Főzök neki vacsorát. Még csak egyszer csináltam, és kissé oda is égett. De megpróbálom megint. Szeretnék a kedvében járni.

Mivel mondta hogy későn ér haza, így hát elkezdtem éjfélkor. Egész jól sikerült szerintem most. Viszont Seonghwa nem jött haza... Hajnali négyig vártam az ablak előtt állva, hátha meglátom a kocsiját, de egyszer sem ő jött, pedig minden hangnál reménykedtem, hogy végre Seonghwa autója az. Már hívtam is, írtam is, de egyikre sem reagált. Végül az asztalnál ülve elaludtam...

Másnap ismét nem jött haza, és már telefonon sem értem el. Nagyon elkezdtem aggódni érte. Harmadik nap már az is megfordult a fejemben, hogy elmegyek oda, de aztán elvetettem az ötletet. Egyszer mondta, hogy ha lenne olyan hogy eltűnik több napra, akkor ki se tegyem a lábam a házból.
Viszont a negyedik napon már hánytam az idegességtől. Vagy inkább attól, hogy azóta nem ettem, amióta csak elment. Vagyis ettem, de kijött belőlem. Utána már étvágyam sem volt.

Addig is instagramon voltam aktív, hogy eltereljem a figyelmem. Posztoltam, beszélgettem teljesen idegenekkel, és live-okat csináltam. Sokan azt mondták, hogy most jobban nézek ki. Rengeteget fogytam, és gyengének érzem magam. Ha Seonghwa nem jön minél hamarabb haza, akkor nem tudom mit csinálok. Nélküle képtelen vagyok enni. Túlságosan aggódom miatta.

- ...kövérnek látsz? - kérdeztem vissza az egyik üzenetre amit a live-ba írtak. Wooyoung is nézte. Olyat írt neki hogy még én is megijedtem. - Hagyd Woowoo... - mosolyodtam el egy kicsit. - Szerintem fogyni fogok... Öt napja nem tudok enni. - vallottam be, mire Wooyoung máris kérte hogy szerepelhessen velem a live-ban. Ilyet még sosem csinált, ráadásul nem szeret igazán a középpontban lenni, de attól még elfogadtam.

- Húzzál enni! - kiabált le azonnal.

- De nem tudok! Amióta Seonghwa hyung elment nem tudok... - igen, egy live-ban beszéljük ki az életem amit több száz ember néz. Ügyes vagy San.

- Hongjoong is elment. Elvileg mindenkit behívtak... De kérlek akkor is egyél. Legalább egy csokit~! - próbált meg aegyozni, amin egy kicsit felnevettem. Aztán hirtelen meghallottam valamit. Ugye nem...?

- Oké mennem kell! - hadartam le azonnal, és befejeztem a live-t. Úgy ahogy voltam, Seonghwa egyik nagy pulcsijában, lerohantam hozzá hogy üdvözöljem. Viszont finoman szólva bűzlött a vér szagától, az arcán vágás nyomok díszelegtek, a karja nyakába kötve, és egy számomra idegen emberbe kapaszkodott.
- Hyung... - mondtam halkan. Szörnyen nézett ki. Az az idegen ember bekísérte a fürdőbe, én pedig halkan mentem utánuk. Óvatosan levette a ruháit amik átáztak a vérétől. Seonghwa nagyon rosszul nézett ki. A teste tele volt sérülésekkel, amikből továbbra is ömlött a vér. Ekkor megszólalt, de nem nézett rám.

- Menj a szobádba. - mondta nem túl kedvesen.

- Rendben... - suttogtam és elmentem. Valószínűleg most ez a legtöbb amit tehetek érte; szótfogadok. Habár ez eléggé megviselt... Remélem majd jól lesz.

Aznap már ki sem mentem a szobámból, és Seonghwa sem jött be. Gondoltam lefeküdt aludni miután az az ember kicsit gondját viselte. Vajon ő evett?

♡R