Hazug külső|JiKook|BEFEJEZETT|

•[9]•

Mindenki rajta nevetett...Kézről kézre adogatták a Jungkook által írt szerelmes levelet amit igazából én írtam, miközben jéghideg szavakkal dobálták őt. Úgy éreztem lassan kezdenek túlzásba esni, és nem a megbeszéltek szerint játszanak. Kíváncsian fürkésztem a csalódott arcát, ahogy fejet csóválva engem nézett. Biztosan óriásit csalódott bennem, azonban én ezt nem így terveztem. Ahogy az osztálytársaink vadállatok módjára tovább szégyenítették, könnyes szemekkel szaladt ki az osztályteremből, majd hangosan csapta be maga mögött az ajtót.

-Siker! -Sikkantott fel De Soo, majd rám pillantott. -Jól csináltuk? Remélem nem bántottuk meg nagyon.

-De igen...Sajnálom hogy belevettelek titeket srácok. Ezt nem kellett volna.-Sóhajtva fordítottam hátat az osztálynak, majd kicsapva az ajtót utána eredtem. Zavartan forgattam a fejemet a folyosón, mikor megpillantottam ahogy a tető felé siet.

-Bocsánat. -Hajoltam meg, mikor futás közben véletlenül neki mentem egy tanárnőnek.

-Nincs szaladgálás a folyosón!

Kinyitottam a nehéz vas ajtót, és kiléptem a tetőre. Azonnal meghallottam ahogy halkan szipog, így a hang után indultam. Jungkook összekuporodva ült a hátát a vaskos betonnak támasztva, az arcát a térdeibe fúrva. Hihetetlenül elszégyelltem magam ahogy így láttam őt, és hogy képes voltam erre. Ugyan ez csak egy tréfa volt és senkit sem avattam be pontosan hogy miért ezt a módszert választottam a megszégyenítésére, mégis mérhetetlenül bűntudatom támadt. Leguggoltam elé, majd habozva megérintettem a vállát. Riadtan kapta rám a tekintetét, majd sóhajtva arrébb húzódott tőlem.

-Ez csak egy tréfa volt. -Nyögtem ki halkan, a reakcióját fürkészve. -Nagyon sajnálom.

-Tudom.

-Mi?

-Nekem kell újra bocsánatot kérnem! -Kiáltott fel ingerülten, majd sietve felállt a földről. Követtem a példáját, s tisztes távolságban megálltam előtte. -Nem azért érzem így magam amiért ezt tetted. Hanem azért mert emlékeztettél arra hogy mekkora barom voltam...Amikor ugyan ezt tettem veled. Neked nincs miért bocsánatot kérned.

A karomért akart nyúlni, ekkor pedig ösztönösen hátrább húzódtam tőle, a szemeimet pedig egy pillanatra ijedten összezártam. Még mindig félelmet csalnak ki belőlem a hírtelen mozdulatai...

-Látod? -Horkantott fel nevetve. -Nekem kell kárpótolnom téged. Még nem tudom hogyan, de vissza fogom szerezni a bizalmadat, és elnyerem a bocsánatod!

-Semmi szükség rá. Így már egálban vagyunk.

Magam sem tudom miért, de reménykedve néztem rá. Azt hittem továbbra is győzködni fog hogy megküzd a bocsánatomért, azonban csak szó nélkül lelépett. Összefontam magam előtt a karjaimat, próbáltam minél jobban összehúzni magam. Fáj a mellkasom alsó része, mintha valami kiemelt volna belőle egy nagy darabot. Szánalmas hogy abba a hitbe ringattam magam, hogy már fikarcnyit sem érzek iránta. Ellenben csak olyan profi módon titkoltan el magam elől, hogy képes volt jó helyre elbújni az érzelmem. Ezért fájdalmasan érintett az hogy egyik pillanatban még együttérez, majd végül jegesen továbblép.

Visszamentem az osztályterembe, ahol boldogan vettem észre, hogy Jungkook köré gyűltek az osztálytársaink, hogy elnézést kérjenek a tréfa miatt. Igazából szerettem volna ha barátokra tesz szert...Egyáltalán nem esett jól látni hogy egyedül van. Így mosolyt csalt az arcomra hogy végre beszélget valakivel, és nem jeges szótlansággal tölti az időt. Mikor rám pillantott, kiszakítottam magam a mélázásból és felkaptam a hátitáskám.

-Hova mész? -Lépett mellém HoSeok.

-Haza. Nem érzem jól magam. -Válaszoltam halkan. Ki akartam kerülni őt lesütött pillákkal, azonban elállta az utamat.

-Hazakísérhetlek.

-Rendben.

Szégyelltem magam amiért csakis az én kedvemért egyezett bele a viccbe, ahogy So Ahra és De Soo is. Biztosra gondoltam hogy most egy szívtelen fiúnak néznek, akinek többet számít a bosszú mindennél.
Mielőtt kiléptünk volna a teremből, megpróbáltam feltűnés mentesen Jungkookra nézni, azonban összetalálkozott a tekintetünk. Riadtan fordítottam neki hátat, és gyorsan Hoseok után eredtem hogy utolérjem.

-Ma a robogómmal jöttem suliba. Apától kaptam még karácsonyra két éve, ezért nagyon a szívemhez nőtt. Mert tudod ugyan úgy elhagyott minket, épp úgy mint titeket a te apukád. -Vidáman elmosolyodott, majd karon ragadva a robogójához húzott.

-Mi? Nem haragszol rám? -Kaptam rá a tekintetem elképedve.

-Pf dehogy! -Rántott vállat nevetve, majd felült rá. -Nagyon jó szíved van.

-De amit tettem...

-Mindenkiben benne él a természetes bosszúvágy, attól függ ki hogyan éli meg. De semmiképp nem elítélendő. So Ahra és De Soo is biztosan úgy gondolja mint én. Semmi okunk rád haragudni, már az osztályunk tagja vagy. Nekem pedig az elsőszámú barátom...

-Nem tudom hogy sírjak vagy nevessek. -Sütötten le a tekintetem egy halvány, elérzékenyült mosollyal.

-Inkább mosolyogj, nem tudom hogy reagálnék a könnyeidre. Na pattanj fel.

Felültem mögé, majd erősen belekapaszkodtam a barna bőrkabátjába. A barátok számomra eddig ismeretlen fogalmakkal álltak elő. Azt hittem valami olyan képletek, amelyeket sosem tudnék megfejteni. Azonban ők hárman teljesen mások...Nincs fejtörés, egyszerűen csak vannak és nem kell gondolkodnom amikor velük vagyok. Ekkor eszembe jutott Jungkook levele, amelyet kidobtam, ezért lágyan megrángattam a kabátját, hogy rám figyeljen.

-A parknál rakj ki. Még van egy kis dolgom.

-Persze, rendben. Kell segítség?

-Egyedül jobb lesz.

Lassan állt meg a park bejáratánál, majd egy féloldalas baráti ölelés után magamra hagyott. Iparkodva rohantam oda ahhoz a padhoz amelyen aznap ültem, majd a szeméttárolóra pillantottam. Hál istennek még nem ürítették ki, azonban egy rakás új szemét került a tetejére. Megfogadtam hogy nem fogok sírni, de most vaskos könnyek gyűltek a szemembe. Könyökig túrtam a mocsokba, elvonatkoztatva attól hogy mindenki engem figyel aki elhalad mellettem. A bézs színű ingen ujja étel maradványokkal lett bepiszkítva, valamint kólás dobozok maradék tartalma is rajtam landolt amire könnyekkel küszködve megtaláltam a levelet. Szorosan magamhoz öleltem, majd lerogytam a padra. Ő az első szerelmem...Én pedig neki csak egy fiú aki miatt bűntudat égeti. Annyit megérdemel tőlem hogy nem dobom el a sajnálatát magamtól, még ha ezzel csak az ő fájdalmát is enyhítem.

Már alkonyodott mire képes voltam rendbe szedni a gondolataimat. Csupán néhány perc sétába tellett volna hazaérnem, mégis úgy éreztem sosem jutok haza. Mikor kinyitottam a bejárati ajtót, egy ismerős illat kúszott az orromba. Barack, és menta egyvelege. Siyhuk bácsi nevetgélt anyával a nappali kanapéján, s mikor észrevett egy üde mosollyal állt fel a helyéről.
Egész nap nem találkoztam vele az iskolában, ezért igazi felfrissülés volt őt látnom. Úgy éreztem rögtön jobb kedvem támadt, ezért elindultam feléjük hogy feltöltődhessek ezután a nap után.
A Jungkooktól kapott levelet pedig trófeaként őrizve rejtettem az ingen bal zsebébe, hogy közel állhasson a szívemhez, és a sorok fájdalmas ütemére dobbanhasson.

Remélem tetszett a rész, és nem csalódtatok! Sajnálom hogy ahhoz képest ilyen későn hoztam 🥺 a következő részben találkozunk, pápá!❤️