Hazug külső|JiKook|BEFEJEZETT|

•[1]•

A suli nyílt teraszú büféjéhez sétáltam, majd lepillantottam a kezemben tartott rózsaszín dobozú mentás üdítőre. Egy cetli állt rajta, amelyre egy szó volt írva. "Szeretlek"
Komollyá varázsoltam az izgatott arcomat, s a kiszemeltem padjához léptem. Mélyen beszívtam a levegőmet, majd Jeon Jungkookra pillantottam. Épp az öt fős baráti társaságával együtt fogyasztotta az ebédjét, s rám sem hederített.

-Köhm! -Köszörültem torkot. -Ju-Jungkook!

Flegmán tekintett fel rám, a társaság többi tagja pedig félrenyelte a falatot ahogy megpillantottak engem. Igen...Ronda vagyok, általában az esetek többségében ilyen fogadtatásban részesülök ha megpillantanak engem.
Egy szemforgatás után visszapillantott az ételére, majd hírtelen felkapta a tálcáját, és a földhöz verte. Az összes rajta lévő étel a porban landolt. Fenyegetően állt elém, én pedig hátráltam egy lépést tőle.

-Elment tőled az étvágyam! Mond mit akarsz...Ajánlom hogy fontos legyen.

Lesütöttem a szememet, hírtelen minden gondolatom elinalt az indulata láttán. Vicces...Pont egy zaklatóba beleszeretni.

-Ezt neked hoztam. -Nyújtottam át az italt, de előtte letéptem róla a cetlit. Bátortalanul fordultam meg, mikor kikapta a kezemből a neki szánt üdítőt.

-Mit dugtál a zsebedbe? -Kérdezte olyan hangosan, hogy hírtelen minden szem ránk szegeződött a menzán. Riadtan fordultam meg, majd szótlanul hebegni kezdtem. -Azt kérdeztem mit dugtál zsebre?!

A szótlanságom még jobban felbőszítette, ezért közelebb lépett hozzám, majd erőszakosan tépte ki a zsebeimből azt az átkozott fecnit, amit már nem volt szándékomban ezek után odaadni.

-Szeretlek...-Olvasta el hangosan. -Ez komoly?

-Nem, azt nem neked szántam...-Szólaltam fel mentegetőzve halkan.

-Halljátok? -Kiáltott fel, majd a menza felé fordult. -A duci belém szeretett! Mi ez ha nem a legundorítóbb dolog?

Egy hatásszünet után, mindenki nevetésben tört ki. Jungkook és a barátai szórakozottan, étellel kezdtek el dobálni. Még sosem éreztem akkora szégyent mint akkor, abban a percben. El akartam tűnni onnan, bármit megadtam volna ha ott és akkor elnyelhetett volna a föld. Hangosan visszhangzott a fejemben a többiek nevetése, még akkor is amikor már csend honolt a menzán. A szemembe szökött könnyektől nem láthattam Jungkook arcát, amely visszagondolva óriási megkönnyebbülés volt számomra. Ha láttam volna a gunyoros arcát miközben az én érzelmeimen szórakozik, biztosan elvágtam volna otthon a legközelebbi éles tárgyal a fő artériámat.

-Hé duci... -Szólított meg. -Én a helyedben többé még a lábamat sem tenném az iskolába. Tégy meg nekem egy szívességet, és takarodj el az iskolámból.

Újfent mindenki rajtam nevetett, mikor a papír fecnim kézről kézre adódott mindenki körében. Összeszorított ajkakkal, s könnyes szemekkel szaladtam el az engem pásztázó pillantások elől. Olyan keservesen sírtam, mint azelőtt még sosem. Olyan gyorsan távoztam az iskolából, mintha puskából lőttek volna ki. A kapuban a kedvenc tanáromba botlottam, Mr. Siyhukba aki őszinte sajnálattal az arcán ragadta meg a karomat, s kezdett el faggatni hogy mi történt velem. Miután látta rajtam hogy egy szót sem bírok kiköpni a vulkánként feltörekvő könnyeim miatt, szótlanul vonszolt el az autójáig, hogy hazavigyen. Út közben mást sem tettem, csak az ablakra döntött fejjel itattam tovább az egereket. Eközben a tanár úr minden erejével próbált engem felvidítani. De olyan pontra süllyedtem, ahonnét már lehetetlen felrángatni.

-Tégy meg nekem egy szívességet Jimin. -Pillantott rám, mikor leállította a motort a házunk előtt. -Tedd túl magad a mai napon, és amikor jobban leszel, gyere vissza az iskolába. És akkor mindenkit móresre tanítunk. Na, mit szólsz?

-Tanár úr. Többet nem megyek vissza abba az iskolába, ezt most eldöntöttem. De meg szeretném köszönni hogy mindig mellettem volt amikor baj volt, ezt sosem felejtem el. -Szomorúan elmosolyodtam, majd kinyitottam az autó ajtaját. -Ja, és ne aggódjon miattam, rendben leszek!

-Megértem...-Bólintott komolyan. -Meg van a telefonszámom igaz? Ha bármi gond van bármikor tárcsázhatod.

-Köszönöm tanár úr. -Hajoltam meg hálásan, majd becsaptam magam után az ajtót.

-Fighting Jimin! -Kiáltott utánam mosolyogva, majd elhajtott az iskola felé, ahonnan miattam késik a munkából.

Ismét könnyek gyűltek a szemembe, ahogy beléptem az otthonom édes melegébe. Anya háttal állt nekem, ahogy az illatokból véltem éppen a kedvenc ételemet főzte.
Egy alacsony, duci, pattanásos fiú vagyok akit hetedik éve zaklatnak minden nap az iskolában. Többek között Jungkook is, akibe idő közben a rettenetes személyisége ellenére beleszerettem. Ahogy ezekre gondoltam, csalódottan battyogtam oda anyához aki nem olyan csúnya fiút érdemel mint én.

-Édesem, hamar hazaértél! Nem számítottam rád, megijesztettél.-Nézett rám riadtan anya. -Mégis miért sírsz?

-Anya hadd hagyjam ott a mostani iskolámat! -Zokogtam fel, miközben a kötényébe markolva gyengéden rángatni kezdtem. -Szörnyű ott lenni, ki akarok iratkozni.

-Figyelj...-Fordult felém teljes alakjával, majd lehajolt hozzám. -Én már számtalanszor felajánlottam hogy más iskolába iratlak, de te ellenkeztél. Persze hogy iskolát válthatsz! Nem akarom hogy több fájdalomban legyen részed.

-Komolyan? -Csillantak fel a szemeim. -Lehet egy másik kérésem is?

-Mire gondolsz?

-Légyszi vigyél el engem egy plasztikai sebészhez!

-Meg egy fenét! A fiam úgy aranyos ahogy van. Önerőből is meglehet változtatni a külsőt.

És ekkor megfogalmazódott bennem egy erős gondolat. Hogy önerőből fogok lefogyni, és rendbe szedem a külsőmet annyira, hogy a következő iskolámban új személyként jelenhessek meg. Nem állok le addig, míg a tükörképemben egy jóképű srác nem néz vissza rám.

Remélem tetszett az első rész! Ha igen, hagyj jelet^^ a következőben találkozunk, addig is pápá!