Hazug külső|JiKook|BEFEJEZETT|

•2[1]•

"Mindig meg fogsz sérülni, ez tagadhatatlan. De milyen garancia van arra, hogy nem pont ez lesz életed legjobb döntése? Csak akkor tudhatod meg, ha belevágsz"

Élénken emlékeztem Siyhuk bácsi bátorító szavaira, amellyel arra próbált ösztönözni engem, hogy vállaljam fel az érzelmeimet. Ott ült az ágyam szélén, és szorosan markolta az ujjai között felhevült kezeimet, amelyek Jungkook vallomásától égtek olyan hevesen. Lázban égtem a szerelemtől, és megrészegültem attól az egy szótól amelyet az iskola épületének a tetején intézett hozzám. Azt mondta hogy szeret, én pedig bátortalanul hazafutottam anélkül hogy válasszal szolgáltam volna neki. De ma nekem is esélyem nyílt arra hogy a tudomására hozzam a heves érzelmeimet, és megajándékozzam életem első csókjával.
Majd ketté hasadt a szívem, mikor megláttam az autó ablakából a várakozó tekintet. Pedig fogadni mertem volna rá hogy nem fog vissza nézni rám. Jungkook mindig is büszke volt és makacs, de most, életében elsőnek tett tanúbizonyságot afelől, hogy forróbb a szíve mint gondolnám.
Zakatolt a szívem, és megszólalt egy hangos zaj a fejemben, ami azt kontrázta hogy nem engedhetem el az alkalmat. Azonban nem bizonyult könnyű feladatnak a döntés a helyzetemben, ugyanis senkinek sem akartam ártani. De tudtam hogy ha elhalasztom ezt a lehetőséget, akkor a későbbiekben meg fogom bánni.

-Kérem meg tudna itt állni?

-Máris ki akarsz szállni? -A taxi sofőr gorombán nézett rám a vissza pillantó tükréből, de eleget tett a kérésemnek, és a fékre taposott. Szipogva húztam elő a pénztárcámat a farzsebemből, azonban a férfi csak legyintett egyet. -Öt métert sem tettünk meg, mégis miért fizetnél?

Azonnal kiszálltam a járműből, és az utca másik végébe pillantottam. Jungkook összeráncolt szemöldökkel álldogált néhány méterre tőlem, de innen is tisztán láttam a fájdalmat, és a heves érzelmek kavalkádját a szemeiben. Eleinte bátortalannak tűnt, azonban végül sietve elindult felém, és szorosan magához húzott engem. Simogatta a hajamat, belekapaszkodott a ruhám anyagába, beleszagolt a bőrömbe, majd végül egy hosszan tartó csókot nyomott az ajkaimra. Nem bírtunk betelni egymás közelségével, úgy tapogattuk és érintettük egymást, mintha ezelőtt még sosem lett volna rá alkalmunk.

-Te kis buta...-Halkan búgta az ajkaimra, miközben hangosan zihált az adrenalintól amely mindkettőnket elseperte. -Elmehettél volna. Volt elég erőm ezúttal elengedni téged, mégsem tetted. Miért?

-Mert...-Zavart mosoly jelent meg arcomon, miközben az engem tartó kezeibe kapaszkodtam. Végre abba maradt a zokogásom, és képes voltam tisztán látni őt. -Épp olyan fontos vagy nekem mint Siyhuk bácsi egészsége.

-Nem kell önzőnek lenned miattam. Menj. Várnak téged, fontos dolgod van.

-Hadd legyek néhány óráig önző. -Kérlelően pillantottam fel rá, mire beharapta az ajkait, és heves bólogatásba kezdett. Nem ellenkezett, pedig arra számítottam hogy további unszolásba kezd majd. -Sétáljunk egyet.

Egész úton fogtuk egymás kezét, ami óriási büszkeséggel töltött el. Mindig is gyermeteg képzelgéseim voltak a legelső kapcsolatomról, de a kézen fogva sétálás volt az első számú álmom. Mindezt pedig az tette tökéletessé hogy ezt vele tehettem meg, anélkül hogy lehunyt pillákkal kéne átélnem a lelki szemeimmel.
A lakásomhoz közeli parkhoz sétáltunk, és a teás bódé melletti padra tettük a voksunkat. Jungkook egy epres teát nyújtott felém, ő maga pedig egy nagyobb adag mentás italt forgatott a markai között. Szorosan mellém húzódott a padon, miközben összezavarodva kereste a szavakat, amelyek mindkettőnket gyötörték. Végül vöröslő szemekkel nézett rám, az arca pedig komor csillogásba kezdett.

-Majd távkapcsolatban élünk. -Jelentette ki bíztató hangnemben, azonban az arcára szívfacsaró érzelmek ültek ki. -Hallottam már olyanról is, hogy évekig fenntartható egy ilyen kapcsolat. Nem muszáj találkoznunk ahhoz hogy érezhessük egymás szeretetét...Ugye?