Hazug külső|JiKook|BEFEJEZETT|

•2[7]•

Miután megszólalt az utolsó órát jelző csengő, összeszorult a torkom az izgatottságtól. Hevesen dobogott a szívem a mellkasomban, és reszkettek az ujjaim miközben elpakoltam a szétszórt tankönyveimet az asztalomról. Seol alattomos mosollyal pillantott fel rám a székéből, majd halk kuncogásban tört ki.

-Siess a fiúdhoz, biztos vár téged. Holnap találkozunk!

-Holnap találkozunk, vigyázz magadra Seol.

Sietve a vállamra kaptam a megtömött táskámat, és kirontottam a teremből. Habár egy osztályba kerültünk Jungkookal, csak egy tantárgyat tanulhattunk együtt. Neki elkülönített órákon kellett részt vennie néhány másik diákkal együtt, akik nem büszkélkedhettek jó jegyekkel.
Az összes termet végigfutottam a tekintetemmel kifelé menet, azonban sehol sem találtam őt. Mikor kiléptem az épületből kíváncsian fürkésztem az udvaron bóklászó diákokat, azonban itt sem találtam meg azt az arcot akit kerestem.
Épp a telefonomért akartam nyúlni hogy felhívhassam, ám ekkor váratlanul két kart éreztem magam köré fonódni. Megéreztem a parfümjének a lágy és kellemes illatát, és megpillantottam az ujján azt a ronda köves gyűrűt, amivel mai napig nem tudtam kiegyezni. Azonnal megfordultam, és kapkodva belebújtam az ölelésébe hogy magamhoz ragadhassam őt. A mellkasába fúrtam az arcomat, amikor éreztem hogy könnyek fognak gyűlni a szemeimbe. De nem akartam sírni, mert azt akartam hogy a találkozásunk örömteli legyen. De attól hogy újra magamhoz húzhattam, hírtelen megnyugvás lett úrrá rajtam, és elöntöttek az érzelmek.

-Most már itt vagyok...Ne sírj.

-Jungkook. -Könnyes pillákkal néztem fel rá, azonban ekkor nagy meglepetés ért. Az ő szemeiben is könnyek csillogtak, azonban nem engedett az érzelmeinek. -Tényleg hülye vagy...

-Micsoda szerelmi vallomás.

-Ide jöttél miattam, és felborítottad az életedet.

-A megszokottnál is pokolibb volt nélküled, úgyhogy nem volt más választásom. -Mosolyogva vonta meg a vállát, majd egy váratlan csókot nyomott az ajkaimra. -Nagy fiú vagyok már, el tudom dönteni hogy mihez akarok kezdeni az életemmel. Úgyhogy ne merészeld rosszul érezni magad emiatt.

-Nem lesz könnyű dolgunk...-Sóhajtva horgasztottam le a fejemet. Hiába kérte, ennek ellenére is bűntudatom támadt. -Mostmár te is részese leszel annak a sok kórházi látogatásnak. Itt kell majd munkát találnod, és iskolába járnod egyszerre. És egy lakást is-

-Tisztában vagyok vele. Mindenre gondoltam azelőtt hogy felelőtlenül utánad rohantam volna, komolyan...Most pedig gyerünk, és látogassuk meg Siyhuk tanár urat.

Bátorítóan elmosolyodott, majd felém nyújtotta a kezét, hogy elindulhassunk. Összekulcsolt ujjakkal indultunk el a kórház felé, miközben hagytam hogy elkalandozzanak a gondolataim vele kapcsolatban.
Jungkook sokkal érettebben viselkedett nálam. Ésszerűbben és logikusabban gondolkodott, és a világot is egyszerűbbnek látta maga körül, akárcsak egy kirakóst. Míg nekem bonyolultnak tűntek azok az apró darabkák, addig ő kicsi lépésekkel közelebb jutott a megoldáshoz.
Hírtelen egy alig látható mosoly jelent meg az arcomon ahogy a kezemet fogta, és végigvezettem magamban ezt az apró gondolatmenetet. Úgy gondoltam, hogy lassan naplót kellene vezetnem arról hogy miket csodálok benne. Valószínűleg színültig tölteném szavakkal minden egyes lapját, és egyetlen üres helyet sem hagynék benne. Vajon Jungkook hány féle dolgot szeret bennem?

-Azonnal jövök, nyugodtan menj előre.

-Hová mész?

-Veszek valamit a tanár úrnak. Sok mindent köszönhetek neki...-Egy csúfondáros mosoly jelent meg az arcán, azonban mikor látta rajtam az értetlenséget, hírtelen lefagyott az arcáról a mosoly. -Nem mesélt neked semmit?

-Mit kellett volna mesélnie? -A kérdésemre vörössé változott az arca, és a torkában rekedt a szó.

-Eh, lényegében a kapcsolatunkat. Nélküle nem lettem volna olyan bátor.

Amikor magamra hagyott a folyosón, hírtelen melegség öntötte el a belsőmet. Siyhuk bácsi sosem mesélt nekem arról hogy diskurált volna Jungkookal a kapcsolatunk érdekében. Ő mindig is olyan volt számomra, mint egy őrangyal.
Amikor a kórterem ajtajához értem, véletlen alkalmam volt elcsípni néhány mondatot a beszélgetésükből. És ekkor földbe gyökereztek a lábaim...

-Tudod ki az a fiú aki Jiminnel fog jönni drágám? -Anya lassan és érthetően beszélt hozzá, hogy minden szava könnyen kivehető legyen. Mintha egy gyerekhez szólna, akinek még nehezére esik megérteni a hallottakat. -Tudod kedvesem, Jimin fiúja.

-Ne haragudj Ji Soo, de nehezen fog az agyam. Megértetnéd velem hogy ki az a Jimin?

-A fiunk.

-Áh, igaz. -Siyhuk bácsi hangja aggodalmassá vált, és tisztán kivehető volt a belőle áradó félelem. -Azt hiszem egyre nehezebben tartom egyben a gondolataimat. Úgy érzem, mintha csak szikszalagok tartanák egyben az elmémet...Minden alkalommal amikor bejön hozzám az a fiú, érzem ahogy a nyelvem hegyén van a neve. Mégsem jut eszembe.

-Ez teljesen érthető szívem. De ígérem hogy minden kezelés után, egyre jobban fogod érezni magad. Bízol bennem? -Anya kérdése után néhány pillanatnyi csend állt be közéjük, majd ismét meghallottam anya lágy, és megnyugtató hangját. -Akkor olvashatom tovább a könyvet? Ő nem ember...És nincs joga irgalomra. Neked adtam a-

Nem bírtam tovább az ajtó takarásában rejtőzni, ezért benyitottam a szobába. Könnyes szemekkel vezettem rajtuk végig a tekintetemet, és az egész szobát betöltötte a hangos szipogásom. Képtelen voltam tisztán gondolkodni a hallottak után, az egész lényem kínzó fájdalomban égett Siyhuk bácsi állapotát illetően. Csak homályosan láttam az arcukat a szememben lévő könnyfátyoltól, azonban tudtam hogy ez számukra sem egyszerű. Ekkor lépett be a szobába Jungkook, és tanácstalanul álldogált az ajtóban.

-Nem kell tovább színlelned Siyhuk bácsi...-Sietve letöröltem az arcomról a könnyeket, majd lassan az ágyához léptem. Sihyuk bácsi értetlenül és összezavarodva nézett fel rám. -Sajnálom hogy sok gondot okoztam. Mostantól minden alkalommal bemutatkozom majd, ahányszor csak kell.

Siyhuk bácsinak szomorúvá vált a tekintete, és a semmit markoló ujjaim után nyúlt. Láttam az arcán hogy képes felismerni az arcot ami elé tárul, azonban képtelen felidézni a hozzá párosuló nevet.

-Jimin vagyok, ő pedig Jungkook a barátom.

-Jónapot! -Jungkook illedelmesen meghajolt Siyhuk bácsi előtt, majd átnyújtja a süteményes dobozt amelyet a kezeiben szorongatott.

-Sajnálom gyerekek...

-Ne szabadkozz Siyhuk bácsi. -Anya mellé léptem, majd kivettem a könyvet a kezéből. -Pihenj egy kicsit, majd én folytatom.

Anya szomorkás tekintettel állt fel a székéből, majd elbúcsúzott Siyhuk bácsitól hogy végre pihenhessen egy keveset. Jungkookal helyet foglaltunk az ágya mellett, majd megforgattam a kezemben a könyvet. Anya az Üvöltő szeleket olvasta Siyhuk bácsinak, és a lapok már össze voltak gyűrődve. A szélei besárgultak, a borítóját pedig apró karcolások tarkították. Ez a megviselt könyv, most valamiért magunkra emlékeztetett.

-Ő nem ember, és nincs joga irgalomra...Neki adtam a szívemet, ő elvette, összetörte, s engem félholtan dobott el magától. Szívével érez az ember...S mivel ő összetörte az enyémet, nem tudok érezni semmit irányába.

Sziasztok! Megjöttem a következő résszel, remélem tetszett! A következőben találkozunk, pápá! ❤️