Hazug külső|JiKook|BEFEJEZETT|

•[17]•

Felhőtlenül felnevettem, mikor Jungkook sikeresen kimászott a szobám ablakán, hogy ne találkozzon az anyámmal.
Jungkook lábujjhegyre állva tornázta fel magát az ablakig, hogy egy utolsó homlok puszit adhasson a távozása előtt.

-Nagyon édes éjszakát Jimin. -Mosolyodott el lágyan.

-Jó éjt Jungkook.

Átvergődte magát anya féltve őrzött gömböc sövényein, majd eltűnt egy sötét utcán lefordulva. Mosolyogva csuktam be az ablakomat, hevesen kalimpáló szívvel. Alig vártam hogy holnap láthassam, és időt tölthessek vele. Még éreztem az arcomon bizseregni a keze édes érintését, amit eddig csak álmomban érezhettem. Nem bírtam szavakba önteni a bennem dúló kellemes érzéseket, és reményeket amik azért imádkoztak hogy ez ne egy kiábrándító hazugság legyen most az egyszer.

Lesétáltam a konyhába egy leplezetlen mosollyal az arcomon, mikor Siyhuk bácsiba botlottam. Épp két üveg pohárba töltött ki édes bort, anya kedvencét.

-Romantikus este? -Kérdeztem vidáman.

-Egy béna olasz filmes este, hogy pattogatott kukoricával a kezünkben vitassuk meg mennyire nem értjük az értelmét.

-Hmm borzasztóan hangzik...

-Ezért kell a bor. -Emelte fel a poharakat, majd komolyan pillantott rám. -Szóval Jungkook? Aggódom egy kicsit ez ügyben.

-Megváltozott...De én is félek.

-Én bízok a döntésedben, ezért drukkolni fogok! -Kedvesen elmosolyodott, majd elindult a nappali felé. -Mennem kell, ha tovább váratom elkezdi nélkülem a filmet.

Elindultam a szobám felé, fülig húzódó mosollyal az arcomon. Úgy éreztem ennyi év szenvedés után, végre mindent megkaptam amire csak szükségem volt. Egy új külső, igaz barátok, egy tökéletes ember a családban, és egy szerelem ami végre beteljesült.
Levetettem magam az ágyra, mikor is rezegni kezdett a telefonom. Jungkook neve szerepelt a kijelzőn, így izgatottan emeltem a fülemhez a telefont.

-Reméltem hogy még nem alszol, alvás előtt hallani akartam a hangod.

Olyan izgatott lettem attól amit mondott, hogy az adrenalin szintem a magasba ugrott, így kénytelen voltam felülni az ágyon.

-Pont rád gondoltam...

-Fogadni mernék hogy nem is bírsz másra. -Kuncogott a vonal végén, majd hozzátette. -Holnap tudom hogy nincs suli és pihenni szeretnél, de esetleg eljönnél velem valamerre?

-Hát nem is tudom, nagyon be vagyok táblázva.

-Ó akkor esetleg máskor...

-Csak hülyülök, a holnap tökéletes lesz.

-Remek! Akkor holnap felhívlak még. Jó éjt Jiminie!

-Neked is Jungkook.

Mosolyogva bontottam a vonalat, majd leraktam magam mellé a készüléket. Jungkook gondolatára aludtam el, amely olyan kellemes érzéseket szabadított fel bennem, hogy ez volt az első igazi alkalom hogy fel akartam kelni reggel. Hogy láthassam majd őt, és beszélhessek neki minden féléről és megnyílhassak amire eddig nem volt alkalmam. Gyerekesnek éreztem magam, de elképzeltem a jövőmet vele...Ahogy kézen fogva végigsétálunk az iskola folyosóján, majd napvégén együtt tanulunk miközben a barátaim kedves pillantásokkal illetnek minket. Anya elfogad minket úgy ahogy vagyunk, és négyesben Siyhuk bácsival elmegyünk egy családi estére. Ezt mind úgy képzeltem el, mint egy romantikus amerikai filmben amiben a főszereplők belépő zene alatt lassított felvételben mosolyogva lépdelnek egymás mellett rájuk vetülő napfényben.
Azonban itt csak mi vagyunk, és a valóság...Sosem leszünk felhőtlenül boldogok.

Reggel azonnal a telefonomra néztem, hogy Jungkook hátha írt e már. Tizenkettőre várt engem a volt általános iskolánk előtti buszmegállóban, hogy egy "titkos" helyre vigyen. Elmosolyodtam, majd azonnal készülődésbe kezdtem. A kedvenc fekete ingemet szerettem volna felvenni, de nem találtam a gardróbomban, így sietősen rohantam be anya szobájába hogy kérdőre vonjam az ingem hollétéről. Azonban nem találtam anyát a szobájában, ekkor pedig eszembe jutott hogy a délutáni műszakába ment. Körbenéztem a szobájában hogy netán ide keveredhetett e el, azonban sehol nem találtam. Leültem az ágya szélére, mikor valami megreccsent alattam. Egy papírkötetre ültem rá, amin megannyiszor szerepelt a nevem, így kíváncsian vettem a kezembe.

"A fiamat Jiminnek hívják, engem pedig Ji Heenek. Te Kwon Siyhuk vagy, és a Seobon középiskolában tanítasz. Ha elfelejted Jimin nevét, bátran szólítsd beceneveken mert biztosan örülne neki. Egy másik papírra leírtam a gyógyszereid neveit hogy ne felejtsd el, mert nem lenne kellemes ha rossz gyógyszert vennél be. Minden nap hord magadnál ezt a papírt, különben könnyen meglehet hogy szétszórt leszel a betegséged miatt. A hátuljára írtam hogy milyen órákra kell majd menned, és a munkatársaid neveit.
Szeretlek Siyhuk! Ji Hee-"

Egy fájdalmas sóhaj szakadt fel a torkomból, ahogy végigolvastam a lapokat. Két hete anya minden egyes nap veszi a fáradtságot hogy mindenről értesítse Siyhuk bácsit hogy nehogy elfelejtse, én pedig eközben semmit sem sejtettem az egészből. Azt hittem jól van...Tudat alatt pedig meg is felejtkeztem a betegségéről. Könnyes szemekkel gyűrtem össze a papírt, majd mérgesen álltam fel az ágyról, és hangosan becsaptam magam mögött az ajtót. Tárcsáztam Siyhuk számát, miközben elindultam a lakása felé hogy minél előbb találkozhassak vele.

-Köszönöm! -Kifizettem a taxi sofőrt aki elhozott Siyhuk bácsi otthonához, majd kiszállva végigmértem a felettem tornyosuló társasházat.

Beütöttem a lépcsőház kódját, majd iparkodva felszaladtam a második emeletre, és bekopogtam a nyolcas számú ajtón.

-Ó szia...Sajnálom de nem volt időm rendet rakni.

-Jimin. -Szúrtam közbe mérgesen. -És nem Ó szia a nevem.

-Bocsi...Fáradj be Jimin.

Lesütött tekintettel lépett arrébb az ajtóból, én pedig beléptem mellette. Kíváncsian néztem körbe, ugyanis még egyszer sem volt alkalmam nála lenni. Papírok és könyvek voltak szétszórva minden felé, de ezen kívül teljes rend uralkodott a lakásban. Otthonosan vetettem le magam az egyik barna foteljébe, majd rápillantottam. Ő is helyet foglalt, majd egy doboz üdítőt csúsztatott elém.

-Hetek óta hazudtok nekem, pedig szerintem jogom lett volna tudni róla! Hiszem ezt én csesztem el! Miattam vagy ilyen állapotban...Ha hagytam volna hogy elmenj...Esetleg rendbe jöhettél volna!

-Ezért nem mondtuk el...Jimin. Nem akartam hogy bűntudatod legyen egy olyan dolog miatt amiről nem tehetsz.

-Amiről nem tehetek?! Ne mentegess már! -Csattantam fel. Sanyarúan elmosolyodtam, miközben a torkomban lévő gombócot próbáltam enyhíteni. -Mindig csak mentegetsz...

-Én voltam az aki megszerettette magát veled, hogy végül szó nélkül elhaggyon hogy magát mentse! Ha valaki önzőségről beszélhet, az csak én lehetek.

-Rendben! -Felálltam a fotelből, majd Siyhuk bácsi elé álltam. -Elmegyünk Daeguba, és nem jövünk vissza ameddig jobban nem leszel.

Zakatoló szívvel szaladtam a szakadó esőben a megbeszélt helyre, azonban biztos voltam benne hogy Jungkook már nem lesz ott. Órák teltek el a megbeszélt idő óta, és az időjárás is közbeavatkozott. Igazából azt reméltem hogy nem lesz ott, ugyanis rettegtem attól hogy el kell tőle búcsúznom. Hiszen csak most kaptam meg, nem szeretném pont most elveszíteni.

Megálltam a buszmegálló előtt, a szívem pedig összeszorult amikor megpillantottam őt ott állni az esőben. Mikor megpillantott megkönnyebbült mosoly szaladt az arcára, majd elindult felém. Sóhajtva magához ölelt, majd a fülembe súgta.

-Annyira aggódtam hogy bajod esett, hogy nem bírtam innen elmenni hátha felbukkansz.

A szemeim égni kezdtek a könnyektől, ahogy éreztem az ölelését. Eltoltam őt magamtól, majd keserűen a szemeibe néztem, amik az enyémekkel ellentétben boldogak voltak, legalábbis addig ameddig fel nem szólaltam.

-El fogunk költözni innen. És nem jövünk vissza.

Heló! Remélem tetszett és nem volt csalódás❤️ FIGYELEM! Már csak kevéske rész van hátra ^^ nos a következőben találkozunk, addig is pápá!