Hazug külső|JiKook|BEFEJEZETT|

•2[4]•

Aznap este Jungkookal álmodtam. Rengeteg rossz emlék gyötört vele kapcsolatban a mai napig, ezt le sem tagadhattam volna. De szerettem őt, ezért mélyes elástam ezeket a képeket az elmém legmélyebb bugyraiba. Sok rossz történetet elevenítettem már fel az évek alatt vele kapcsolatban, de arra nem emlékszem hogy elmeséltem volna az első találkozásunkat. Azt az elsőt, ami mindent megváltoztatott.
Szeptember elseje volt, és olyan forrón tűzött a nap, hogy átitatta a fehér ingemet az izzadtságom. Az általános iskola egy emelkedőn helyezkedett el, és akkoriban a testsúlyomnak köszönhetően, nehezen jutottam fel oda. Hangosan ziháltam mire felértem az emelkedő legtetejére, majd nagyon néztem amikor megpillantottam a hosszú lépcsősort magam előtt. Dühösen dobbantottam egyet a lábaimmal, ugyanis képtelen lettem volna egy újabb domb megmászására. Szipogva törölgettem le a cseppeket a homlokomról, és erőtlenül legyeztem magam a kezeimmel. Úgy nézhettem ki mint egy bolond, aki az életéért küzd, pedig csak néhány lépcsősorról volt szó. Már mindenki fel ért, de én még mindig a harmadik fokon ültem, és azon töprengtem hogy hogyan jussak fel. Ekkor egy fiú jelent meg előttem, aki komor tekintettel nézett le rám. Hosszas habozás után kinyújtotta felém a karját, és meglengette előttem.

-Ha továbbra sem mozdulsz, itt hagylak. Le fogom késni miattad az eligazítást.

-B-bocsi. -Belekapaszkodtam a karjaiba, és gyötrelmesen feltornáztam magam a lépcsőről. -Te is ide fogsz járni?

-Nem, csak szórakozásból másztam meg a dombot. -Ironikusan pillantott le rám, de én valamiért nem vettem a lapot. -Persze hogy ide fogok járni te buta, mi másért lennék itt?

-Én is. Lehet hogy egy osztályba fogunk járni.

-Remélem hogy nem. Már vannak barátaim, akik nem kedvelnének téged.

-De miért nem? -Elhúzott ajkakkal pillantottam fel rá, miközben segített megmásznom a hosszú lépcsősort.

-Mert te olyan... A lényeg az, hogy ők nem olyanok mint én. Nem fogadnának el.

-Te milyen vagy?

-Neked mindig ilyen sok kérdésed van? -Egy halvány mosoly jelent meg az arcán, amitől váratlanul nagyot dobbant a szívem. Jól állt neki a nevetés, gyönyörűnek találtam a fogait, és az ajkait. Irigyeltem a karcsú arcát, és a vékonyka testét, de még a korom fekete egyenes szálú haját is, ami a homlokára omlott. Ha a szerelem első látásra ilyen hírtelen történik, akkor ez annak volt nevezhető. Mert elsepert, és hírtelen nehezemre esett a gondolkodás is. -Szeretnék kedves lenni...

-Hogy hívnak?

-Jungkook. De elég a kérdésekből, mostmár egyedül is boldogulsz.

Mikor felértünk a lépcsősor tetejére, Jungkook egy öt tagú fiú társasághoz sietett. Azonnal viccelődni kezdtek, és hangosan nevettek. Ők voltak a leghangosabbak az egész udvaron, mindenki őket figyelte. Végül ugyan abba az osztályterembe mentek be mint én, ahol már egy fiatal és jóvágású férfi várakozott a becsődülő diákokra. A névtáblájára Hwang Siyhuk volt írva, és olyan felhőtlenül mosolygott a diákokra, hogy hírtelen boldogság lett úrrá rajtam. Amikor anya végre utánam jött az osztályterembe hogy részt vehessen az eligazító órán, egy pillanatra összetalálkozott a tekintete a fiatal tanárral. Amíg én életemben elsőnek megtapasztalhattam a szerelem érzését, addig anya és Siyhuk bácsi között is kialakulhatott valami bimbódzó dolog, amit akkoriban még nem vettem észre. Azt sem tudtam hogy mi az. Mégis egyfolytában azon kaptam magam, hogy a másik padban ülő fiút figyelem, és elkalandozik a gondolatom. Egyszer ő is rám nézett, és miután realizálta hogy egy osztályba kerültünk, egy édes mosoly jelent meg az arcán. Annyira meglepődtem a heves érzelmeimen, hogy amikor hazamentem, hiperventillálni kezdtem, anya pedig azt hitte hogy beteg vagyok. A szerelem néha tényleg beteges.