Hazug külső|JiKook|BEFEJEZETT|

•[10]•

A nevetése olyan harsányan zendült fel az apró helyiségben, hogy a kezemben tartott teás csésze is beleremegett egy pillanatra. Siyhuk bácsi éppen egy régi történetemet hallgatta szótlanul, olykor egy-egy őszinte nevetéssel válaszolva rá.

-Apropó hoztam neked egy ajándékot. -Szólalt fel, mikor befejeztem a mesémet. Elővett a táskájából egy plüsst, majd mosolyogva felém mutatta. -Hát nem úgy néz ki mint én?

-Még a haja is...-Forgatott szemet anya, majd mindhármunknak öntött még teát.

-Ji Soo...Mi a a baj a hajammal? -Horgasztotta le az ajkait. -Olyan puha.

-A férfiaknak dús erős szálú hajuk van nem? -Töprengett el egy pillanatra, mikor rámutattam a mutató ujjammal az én puha hajamra. -De te még fiatal vagy.

-Szerintem egy férfi is lehet olyan bájos mint egy nő. -Húzta ki magát, amire elkuncogtam magam. -Figyelj Jimin...

Hírtelen komoly légkör telepedett le ránk. A tanár úr olyan komornak tűnt, hogy azt feltételeztem nagy baj lehet, ha így néz rám. Anya sóhajtva lehorgasztotta a fejét, majd egy ürüggyel kettesben hagyott minket.

-El kell hagynom a várost egy hétre, mert kaptam egy jó munka ajánlatot Daeguban. Kétlem hogy ott maradnék örökre, de megeshet hogy tovább maradok a kiszabott egy hétnél. -Zavartan igazgatni kezdte a nadrágjából kiálló cérnaszálat, majd sóhajtva folytatta. -Azt hiszem lassan nem csak az egyik diákomként szeretlek téged, hanem mint...-Itt elharapta a mondandóját, majd zavartan hozzátette. -A fiamként...Ha nem jövök vissza, kérlek felejts el. A világért sem szeretnék fájdalmat okozni neked. De telefonon még tarthatjuk a kapcsolatot, akár minden nap írhatunk.

Szótlanul néztem rá...
Az egyetlen dolog amit éreztem, az az volt hogy fájdalmasan felkiáltsak hogy ne hagyjon magamra. Remegő kezekkel tettem le a kezemből a csészémet, majd kétségbe esve kerestem a szavakat, amik szintén magamra hagytak. Helyette reszketni kezdtek a vállaim, és a tenyerembe temetett arccal sírni kezdtem. Nem tudtam mit mondhatnék...Voltaképp ő egy idegen számomra, aki szívességből felkarolt engem hogy aztán megszerethessen. Így nincs jogom visszatartani a jobb jövő reményétől. Toporzékolhatok, és kereshetek kétségbe esett kifogásokat arra hogy velem maradjon...De el szeretnék búcsúzni végre a bűntudattól. Amit nekem, és másoknak okozok.

Siyhuk bácsi szipogva ölelt magához, majd gyengéden simogatni kezdte a hajamat. Ettől csak még jobban fájt az egész.

-Azt kívánom hogy jobb helye legyen. -Suttogtam berekedt hanggal. Habozva én is megöleltem a tanár urat, és a vállaiba fúrtam a könnyes arcomat.

-Őszintén sajnálom, hogy el kell mennem.

"Akkor maradj velem!"
Gondoltam magamban, azonban nem volt bátorságom kiejteni ezt a kurta mondatot. Helyette magamba fojtott szavakkal hagytam hogy öleljen.

-Nos, viszont itt marad veled Siyhuk bácsi kettő! -Vigyorodott el, majd a kezébe vette a plüss figurát. Egy tanárt ábrázolt, egy aktatáskával a kezében. Gyengéden kivettem a kezéből, és az ölembe helyeztem. Hiába volt bármi próbálkozása, most semmivel sem bírt felvidítani. Minden megszokott mozdulata inkább könnyeket csalt a szemembe. Még a vonatállomásra sem volt szívem kikísérni, így aznap este egyedül feküdtem le az üres lakásban aludni, az új plüssömmel.

Másnap reggel is egyedül ébredtem. Anya egy héten egyszer nagyon korán megy be dolgozni, és ez a nap is olyan volt. Pedig szükségem lett volna egy kis beszélgetésre...Bármire csak ne egyedül keljen otthon reggeliznem, és elindulnom.
Úgy éreztem mintha elfelejtettem volna valamit megtenni, ami egyébként a mindennapjaim részét képezi. Ha tudtam volna hogy mi az, biztosan nem indulok el nélküle. A zsírcsökkentő tablettáim hiányában, néhány nap alatt is képes vagyok felszedni néhány kilót. Egyetlen cukros étel is meghozhatja a kellemetlen mellékhatását.

-Szia! -Köszöntek a barátaim szinkronban, mikor beléptem a terembe. Azonnal Jungkookra terelődött a tekintetem, ahogy ő is engem figyelt. Azonban most nem ült egyedül. Park WooJin fogalt helyet mellette, akinek be sem állt a szája. Ő az osztály szószátyárja, de ahogy elnéztem ezt Jungkookot egy cseppet sem zavarta.

-Sziasztok! -Ültem le a helyemre, ekkor pedig megpillantottam a tanári asztalt. Fájdalmasan zsugorodott össze a gyomrom, s odaképzeltem egy pillanatra Siyhuk bácsit, aki az asztal mögül mosolyog az osztályta. De ez mind szertefoszlott akkor, amikor So Ahra megérintette a vállamat.

-Ma elmegyünk Karaokézni, ugye eljössz? Lesz egy csomó ingyen süti!

-Arról nem is beszélve, hogy fiatalkorúakat is kiszolgálnak. -Vigyorodott el De Soo a padomnak dőlve.

-Tudjátok hogy Jimin nem ehet édességet! -Dorgálta le őket HoSeok.

-De igen, és óriási szükségem van rá. Már bevettem a gyógyszereimet...Azt hiszem.

-Ez az! -Ugrándozott So Ahra. -Akkor suli után induljunk!

-Mi is mehetünk? -Kiabált át a terem végéből WooJin. A srácok összenéztek, majd egy szótlan bólintással beleegyeztek abba hogy velünk jöjjenek. Azonban én kevésbé repestem az örömtől hogy Jungkook is jön...A szívem így is ki akar ugrani a helyéről, pedig egészen távol van tőlem.

Minden percben Siyhuk bácsi után kutattam az iskolában akaratomon kívül is. Néha úgy éreztem hogy megpillantom őt a szemem sarkában, de amikor magam mellé néztem csalódnom kellett. Éppen az ebédlő felé igyekeztünk a barátaimmal, mikor ismét egy tanulóra hittem azt hogy a tanár úr az. Az elmém a hiánya miatt, fájdalmas játékot űz velem.

-Ne haragudjatok srácok, elugrom a mosdóba. Kerestek addig egy jó helyet?

-Siess! -Mondta HoSeok, én pedig abban a pillanatban a berontottam a mosdóba.

Beültem egy üres fülkébe, majd bepötyögtem a tanár úr számát. Hosszas várakozás után, egy monoton érzelemmentes hang szólalt bele, amely tájékoztatott hogy a szám ki van kapcsolva, de a sípszó után üzenetet hagyhatok.

-Siyhuk bácsi...Nem tudom mihez kezdjek nélküled. Az iskola a létszám ellenére is teljesen üres nélküled. Sokszor úgy éreztem, hogy megpillantalak téged magam mellett, de aztán rájöttem hogy a hiányod teszi. A történelem óra is katasztrófa, az ideiglenes osztályfőnökünk pedig annyira szigorú. Ha megkapod az üzenetem kérlek hívj vissza...Anya is biztos hiányolni fog míg vissza nem jössz. Remélem jól vagy. Szia.

Rettegtem hogy sosem tér vissza... A gondolattól pedig hogy nem válaszol majd többé a hívásaimra és nem ad magáról életjelet, nagyon feszülté tett. Tudtam hogy nem kellenne ennyire kötődnöm hozzá, de engedtem hiszen annyira különleges volt.

-Mi tartott eddig? -Nézett rám So Ahra, majd elém tolta a tálcámat.

-El kell mondanom valamit. -Sütöttem le a tekintetemet, majd a tálcámra pillantottam. Teli volt finom ételekkel, mégsem jött meg tőle az étvágyam. -Siyhuk tanár úr nagyon közel állt hozzám...Most pedig elment, és nem tudom mikor jön vissza.

-Igen tudjuk...Láttuk ahogy mindig beszélgettek szünetben. -Jegyezte meg De Soo, majd a pálcikájával átadott a tányéromra egy tavaszi tekercset a sajátjáról. -Ha ez megnyugtat...

-Azt hallottam hogy egy hétig marad. Azt simán átvészeled majd. Este pedig nagyot bulizunk! Jól leszel. -HoSeok, és So Ahra is követte De Soo példáját és vigasztalásképpen ők is adtak az ételükből.

-Köszönöm srácok!

Majd végül enni kezdtünk. Próbáltam igazat adni nekik, és elhinni hogy minden rendben lesz. És hogy az a picike kis ház, azzal az otthonos konyhával, ismét három főt lát majd el. Mert egyedül belefulladok az emlékekbe amiket hátra hagyott.

Remélem tetszett a rész! Ebben a Siyhuk és Jimin közti kötelékre akartam koncentrálni, mert ez a későbbiekben fontos lesz. Viszont a következő részben már kezdetét veszi a Jikook ^^ addig is pápá!❤️