Hazug külső|JiKook|BEFEJEZETT|

•[13]•

A nap fényére ébredtem fel. Az ablakokon nem volt függöny, így semmi sem gátolta meg azt hogy a fény egyenesen az én arcomba süssön. Mocorogva fordultam a másik oldalamra, ekkor Jungkookot pillantottam meg egy szelíd mosollyal az arcán. Épp egy szatyorból pakolta ki az ételeket az asztalra, mikor meglepetten felültem az ágyon. Nem tudtam hogy még reggel is itt lesz.
Kócos volt a haja, a ruhái gyűröttek, az arca pedig holtsápadt amiből arra következtettem hogy mellettem töltötte az egész hajnalt.

-E-egész végig itt voltál?

-Többnyire. Voltam a boltban is. Szereted a mochit igaz? Úgy emlékszem ez az egyik kedvenced.

Előhúzott a szatyorból egy rózsaszín zacskót, majd boldogan felém nyújtotta. Nem tudtam mire vélni nála ezt az óriási jellemváltást amit felém mutatott. A jéghideg külleme tegnap óta hírtelen kellemessé vált.

-Siyhukkal alá írtuk a szülői hozzájárulást a-

Anya hírtelen félbe szakította a mondandóját, és egymásra néztek a tanár úrral. Ravasz mosoly ült ki az arcukra, és mindent tudóan karba tették a kezüket.

-Egész éjjel melletted volt, most pedig reggelit készít neked. Micsoda gyerek! -Dicsérte meg anya az épp szorgoskodó Jungkookot.

-És ti mit csináltatok egész éjjel? -Kérdeztem számon kérően, ezzel zavarba ejtve őket.

-Nos mi csak a kávézóban ültünk. -Adott magyarázatot Siyhuk bácsi vöröslő arccal.

-Siyhuk olyan mint a kávé...-Hajtotta le a fejét anya. -Cukor nélkül is édes.

-De anya! -Kiáltottam fel. Őket szerettem volna kellemetlen helyzetbe hozni, mégis nekem lett pipacs vörös az arcom. Feszengve artikuláltam a kezeimmel, a megfelelő szavakat keresve. -Ezt tuti Jungkook se akarta hallani!

Azonban az imént említett felhőtlenül szórakozott az előadáson amit az a kettő alakított.

-Te pedig olyan vagy mint a tetején ékeskedő tejszínhab...Bármennyit is rakunk bele, sosem elég.

-Siyhuk bácsi...-Forgattam szemet nevetve, majd a hátam mögött terpeszkedő párnát elővéve hozzájuk dobtam.

Miután összepakoltuk a holmijaimat, gyengén indultam el kifelé az épületből. A falra szerelt kapaszkodókba ragadva tudtam csak stabilan megállni, ugyanis még tartott a szédülésem.

-Majd én leszek a támaszod. -Jelentette ki Jungkook, és felém nyújtotta a karját.

Néhány pillanatig habozva néztem rá, de látva az elszántságát elfogadtam a segítségét. Vidáman figyelte ahogy belé kapaszkodom, stabilan tartva engem. Mikor kiértünk Siyhuk bácsi autójához, figyelmesen ültettek be engem hátra, majd Jungkook rám zárta az ajtót.

-Jó pihenést! Várom hogy lássalak az iskolában.

-Te nem jössz velünk? Reggelizhetnénk otthon együtt. -Ajánlotta fel anya, amire Siyhuk bácsi hevesen bólogatni kezdett.

-De! Örömmel. De utána rohannom kell az iskolába.

-Majd elviszlek, nekem is mennem kell utána. -Pillantott hátra a tanár úr, majd hozzátette. -Ha bármi gond lesz út közben ugye szólsz Jimin?

-Igen.

Jungkook beült mellém, szorosan hozzám húzódva. Feszengve csavargatni kezdtem az ujjaimat, olykor egyszer-egyszer felpillantva rá. Minden alkalommal amikor elkapta a tekintetem, egy kedves mosollyal ajándékozott meg. Én nem mertem viszonozni, csak egy béna vigyor szerűség tellett tőlem.
Mikor elértünk a lakásunkhoz, szintén Jungkook segített nekem kiszállni az autóból.

-Pirítóst csinálok szilvás gombóccal. Mindenki szereti? -Kérdezte anya a konyhába beérve.

-Én pedig Jimin kedvenc teáját.

-Köszönöm Sihyuk bácsi.

Míg anya és a tanár úr elfoglalták magukat a konyhában, addig elővettem a telefonom hogy megnézzem mit hagytam ki eddig. A srácok bevettek engem egy csoportos beszélgetésbe, amelyben azt kívánták hogy legyek jobban. Mosolyogva raktam el a telefonom, majd Jungkookra néztem aki épp engem figyelt.

-Nagyon otthonos a lakásotok...Irigy vagyok. Nekem sosem volt alkalmam kedves családban felnőni...Talán azért volt olyan elviselhetetlen a személyiségem.

-Ezt sosem mondtad...-Sóhajtottam lehangoltan. Ha tudtam volna a viselkedése egyik okát, akkor másképp reagáltam volna rá. De valahogy mindig éreztem hogy a tökéletessége ellenére, valami nincs rendben otthon.

-Szégyelltem volna elmondani. Hogy az anyám egy iszákos, a nevelő apám pedig rendszerűen megveri.

-És még velük laksz? Hogy viselkednek veled?

-Már egy éve elköltöztem otthonról. Azóta nyugodtabb vagyok. -Körbevezette a tekintetét a konyhában, majd elmosolyodott. -Tényleg jó itt lenni.

-Tudod mit? Mostantól bármikor nálunk ehetsz amikor csak akarsz. Anya istenieket szokott főzni, de sokszor ránk marad.

-Nem zavarnék? -Csillantak fel a szemei, majd anyára pillantott.

-Muszáj lesz megkóstolnod a Tekkobimat egyszer! -Kiáltott fel, miközben szorgoskodott.

-Ez egy igen. -Nevettem fel, a mellettem ülőre pillantva.

Ijedten rezzentem meg, mikor meghallottam hogy csengettek. Hozzánk ilyen korán sosem szokott érkezni senki, ezért kíváncsian álltam fel az asztaltól, majd az ajtóhoz siettem. Egy magas fiatal, jóképű fiú állt az ajtóban a mi iskolai egyenruhánkban. Lezseren támaszkodott neki a félfának, unottan tekintve le rám.

-Kim Taehyung vagyok...Egy Park Jimin nevű hülyegyereket keresek, itthon van? -Kérdezte sóhajtva olyan nyugodtsággal, hogy kellemetlen lett tőle a hangulatom. A kinézete is fenyegető volt, ahogy a ruházata is. Az iskolai blézere alatt fekete szegecses inget viselt, szaggatott nadrággal. Még sminkelte is magát. -Egy dagadt kis patkány akivel dolgom lenne.

Remélem tetszett a rész! Jó volt végre egy olyan részt írni amiben a kis főszereplőm nem sírt ^^ a következőben találkozunk, addig is pápá! ❤️ viszont meglehet hogy még egy résszel érkezek még😖