Hazug külső|JiKook|BEFEJEZETT|

•2[2]•

Apa éppen az autójába készült beszállni, amikor végre utolértem őt. Szerettem volna megmagyarázni neki a helyzetet, azonban aggasztott hogy nem hinne nekem. Bosszantott hogy már az első napokban gondot okozok másoknak, az aggasztó viselkedésem miatt. Megakadályozhattam volna valamilyen módon hogy Taehyung megcsókoljon. Akkor apa nem lenne rám mérges, és Siyhuk bácsi kórházi ellátása sem lenne most veszélyben. Nagyon zavart az az aprócska csók amelyben Taehyung részesített, ugyanis úgy éreztem hogy ártottam Jungkooknak. Mintha máris más karjába szaladtam volna, rögvest azután hogy könnyes búcsút vettünk egymástól.

-Apa...-Összeráncolt szemöldökkel álltam meg apa autója mellett, arra várva hogy végre szenteljen rám egy kis figyelmet. Azonban továbbra sem volt hajlandó rám nézni. Ingerülten kopogtatta az ujjaival a motorháztetőjének a felületét, közben aggodalmas sóhajok hagyták el a száját. -Apa megmagyarázhatom hogy mi történt?

-Tudom hogy mi történt.

Erősen kerülte a tekintetemet. Ennél az is jobb lett volna ha kiabált volna velem, és szembesített volna azzal hogy milyen alak vagyok. Hogy lenéz engem amiért olyan érzelmeket csaltam ki a fiából, hogy ilyes fajta viselkedésre ösztönözzem őt.

-D-de lehet hogy félreértetted. -Ezúttal én kerültem a tekintetét, ugyanis az egész lényemet elseperte az erős szégyenérzet. Magamat hibáztattam azért az átkozott csókért...

-Megengeded hogy elmeséljek egy történetet?

-Persze, hallgatlak.

-Taehyung kiskorában nagyon szerette az állatokat. Az első kis kedvence egy beszélő papagáj volt, egy gyönyörű ezüstözött kalitkában tartotta a szobájában. Minden nap beszélt hozzá, és új szavakra tanította meg. -Gondterhelten felsóhajtott a mondandója közben, és kinyitotta előttem az autójának az ajtaját. A kocsiban tovább folytatta a történetét miután elindította a motort, és elindultunk a kórház irányába. -Egyik nap amikor haza értem a munkából, Taehyungot bánatosan találtam meg a szobája ablakában álldogálni. Egy belvárosi tíz szintes társasházban éltünk, mi pedig a kilencedik szinten laktunk. Mikor kíváncsian mellé léptem és kipillantottam a nyitott ablakon, megpillantottam a madár ketrecét a betonon heverni . Teljesen szét tört az egész. A madár is mellette feküdt néhány centivel arrébb, és eltörtek a szárnyai. Kétségbe esetten kapálózott a földön, de képtelenné vált a repülésre. Amikor megkérdeztem Taehyungot hogy miért tette, meglepetten azt válaszolta hogy azért, mert a madár csúnyát mondott rá. Nem értette az okát hogy miért, de úgy érezte hogy meg kell büntetnie.

-Taehyungnak gondjai vannak? -Zavartan pillantottam a mellettem ülő férfire, akinek teljesen ködössé váltak a szemei a rossz emlékeitől.

-Azt hittem elmúlik majd ahogy felnő. De a későbbiekben nyilvánvalóvá vált számomra hogy a viselkedése nem mentális eredetű problémákból fakad, hanem ilyen a természete. Figyelj Jimin...-Ekkor jelentőségteljesen vezette rám a tekintetét, az egyik szabad kezével pedig az ölemben pihenő ujjaimért nyúlt. -Sajnálom hogy a testvéred gonoszul bánt veled, tisztában vagyok vele hogy egyáltalán nem szolgáltál rá a viselkedésére. De szeretném ha türelmes lennél hozzá, és megpróbálnál jó testvére lenni. Hiányzik neki egy személy az életéből akire felnézhet, és példát vehet róla. Te tökéletes személy vagy erre, minden megvan benned ahhoz hogy formázz a viselkedésén. Megtennéd ezt értünk? Tudom hogy én vagyok az utolsó személy az életedben akinek segíteni szeretnél, de hidd el hogy próbálok jobb apa lenni. Mindkettőtöknek.

-Ha a kórházba értünk felhívom, és elmondom neki hogy nem haragszom rá. Aztán majd megpróbálok több időt tölteni vele.

-Édesanyád remek fiút nevelt belőled. -Büszkén nézett rám egy pillanatra vezetés közben, némi hálával a szemeiben. -Büszke lehet rád. Persze Siyhuknak is dagadhat a mellkasa a boldogságtól hogy egy ilyen fiú nevelője lehet.