Hazug külső|JiKook|BEFEJEZETT|

•[21]•

Egészen éjszakáig fel sem ébredtem. Egy pillanatra azt hittem otthon vagyok, így reflexből a bal oldalamon lévő éjjeli lámpa után nyúltam, azonban a semmi után tapogatóztam csak. Kelletlenül felhorkantottam, majd előhúztam a telefonom hogy megnézzem mennyi az idő. Ekkor pillantottam meg, hogy HoSeok hagyott egy üzenetet miszerint Jungkookal baj van.
Azonnal felültem az ágyon, és pánikszerűen tárcsázni kezdtem Jungkook számát. Azonban nem volt elérhető, akárhányszor próbáltam meg hívni.
HoSeok szintén elérhetetlen volt minden platformján, ezzel arra késztetve hogy mindent itt hagyva menjek haza most azonnal.

Azonnal felálltam az ágyról hogy összepakoljak, miközben minden féle gondolat átfutott az agyamon Jungkookal kapcsolatban. Rettegtem attól hogy mi fogad majd ha hazaérek, és hogy egyáltalán képes leszek e elé állni.
A poggyászommal a kezemben sétáltam ki a bejárati ajtóhoz indulásra készen, mikor Taehyung hangja zökkentett ki ebből a furcsa állapotból.

-Hová?

-Haza kell mennem.

-Megegyeztünk valamiben Jimin...

-De hát...Mi vagyok én itt rab? Ha el akarok menni akkor elmegyek!

Taehyung felnevetett, majd megszakította a köztünk lévő távolságot és bezárta a már résnyire kinyitott ajtót.

-Legalább várd meg míg apa visszajön.

-Ch mégis miért tartoznék neki magyarázattal hogy hova megyek?

-Mert akkor nem végzi el a feladatát. Hmm nagyon drága lenne az nektek...

-De hát...

-Talán jobb lesz úgy?

Egy pillanatra elgondolkodtam azon amit mondott, majd csalódottan dobtam le a kezemben szorongatott táskát. Gyűlöltem a döntésemet, de nem tudom itt hagyni Siyhuk bácsit egyedül miközben lehetne lehetőségem mellette is lenni. Számít rám...Én is minden alkalommal számíthattam rá.
Aznap egész este a szobámban maradtam, hogy összeszedjem a zűrös gondolataimat, és megpróbáljak valakit elérni aki kapcsolatba tud lépni Jungkookal. Azonban senki sem reagált az üzeneteimre és hívásaimra.

-Jó reggelt! Ugye ma nem akarsz hazamenni? -Köszöntött Taehyung egy csalfa mosollyal az arcán. Már indulásra készen voltam hogy meglátogassam Siyhuk bácsit, de előtte fel akartam frissíteni magam egy kis kávéval. -Kávét?

-Azt megköszönném.

Leültem a konyhaasztalhoz, Taehyung pedig rögvest felém is nyújtott egy gőzölgő csésze kávét egy furcsa mosollyal az ajkain. Át akartam venni a kezéből, azonban az egyik ujjával megsimogatta a bőrömet. Ekkor már biztos voltam benne, hogy a tegnapi cselekedete sem volt véletlen. Riadtan húztam el a kezemet tőle, emiatt a csésze tartalma egyenesen az ölembe borult.

-Ne haragudj!

Elővett egy szalvétát az asztalról, majd mikor realizáltam hogy mire készül, zavartan álltam fel az asztaltól, hangosan kicsapva magam alól a széket.

-Nincs semmi gond, átöltözöm.

Besiettem a szobámba, és bezártam magam mögött az ajtót. Értetlenkedve ültem le az ágyra, az iménti incidensre gondolva. Ha nem értelmezem félre a cselekedeteit, közelebb akar kerülni hozzám. Az pedig semmilyen értelemben nem jó mert egy háztartásban kell élnem vele, másrészt pedig a féltestvérem.

Összeszedtem magam, és egy másik inget magamra húzva léptem ki a szobából. Taehyung sajnálkozva nézett rám, azonban tudtam hogy direkt csinálta. Amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a házat, és elindultam a kórház felé, a telefonnal a kezemben ugyanis nem ismertem az utakat.
Ekkor váratlanul megcsörrent a kezemben a telefon, a kijelzőn pedig Jungkook neve szerepelt.
A szívem sajogni kezdett a neve láttán, azonban legyűrtem a félelmemet, és felvettem a telefont.