Boszorkányfű ~Sirius Black ff.~

2. Dumbledore

A fogadó félhomályából kibontakozó, hosszú ezüst hajú és szakállú varázsló nyugodtan nézett rá félhold alakú szemüvege mögül, és a pult mögött megbúvó folyosó felé biccentett.
Az átjáró elkanyarodott egy kisebb terembe. A falakat téglából építették és a mennyezeten gyertyákkal égő csillár függött. Az egyetlen ütött-kopott asztal és a körülötte lévő székek üresen árválkodtak, amíg Davina elfoglalta az egyiket és pálcájával megszárította a felsőjét. Tenyere még ragacsos volt az italtól.

Albus Dumbledore elhelyezkedett az asztal átellenes végében, keresztbe fonta hosszú ujjait és csendesen fürkészve nézett a fiatal nőre. Davina megköszörülte a torkát. Nem akart udvariatlan lenni, gyorsan belekortyolt a vajsörébe -ügyelve rá, hogy a folyadék ez alkalommal gondosan elkerülje bármelyik ruhadarabját - majd visszatette a korsót az asztalra.
- Öhm, esetleg meghívhatom valamire, Dumbledore professzor? - törte meg a csendet.

-Ó, nem, köszönöm, jómagam már elfogyasztottam egy zacskó citromos italport, evégett meglehetősen elégedett vagyok - Davina olyan pillantással viszonozta válaszát, mint aki nem tudja, viccel e vagy sem.

- Hogy van a kedves nagymamája? Pár hete nem láttam, pedig mindig eljön hozzám, hogy megossza a legújabb pletykákat - kérdezte csevegő hangon Dumbledore. Davina tudott a barátságukról, mégis nehezére esett elképzelni, amint a nagymamája az igazgatóval kötöget és a friss kesztyűdivatot vitatja meg.

-Jól, öhm, úgy tudom, most Korfun nyaral az egyik barátnőjével.

- Irigykedem, hogy engem nem hívtak - közölte cseooet se bosszúsan a varázsló. - Nos, öhm, gondolom, sejti, miért hívtam ide. Remélem, meg tudta emészteni a tényeket, amiket közöltem és gondolkozott az ajánlatomról is.

Davina minden szavára emlékezett az előző beszélgetéseiknek, amikor a roxforti igazgató részletesen beszámolt neki Voldemort visszatérésének szörnyű tényéről, arról, hogy a Sirius Black nevű tömeggyilkos valójában ártatlan, és az újraszerveződő titkos szervezet, a jelenlegi Főnix Rendjének tagja, csakúgy, mint szülei és nővére voltak. Dumbledore felvázolta neki a Rend céljait, működését és a törekvéseik értelmét. Elmagyarázta, hogy tagokra lenne szükségük és egy fiatal boszorkány a Szent Mungóban, akinek ráadásul havonta a Mágiaügyi Minisztérium  Varázslény-Felügyeleti Főosztályán is jelentést kellett tennie, hasznosnak bizonyulna, és sok szempontból beleillene a csapatukba.

Davina hallott a Rendről a családja miatt, ezáltal többé kevésbé bízott is benne, de nem volt könnyű egyik pillanatról a másikra megemészteni, hogy egy ember, akinek az arcképével tele volt az újság, mégsem az a vérengző őrült, mint ahogy beállították. Vagy hogy a Mágiaügyi Minisztérium állításai és a Reggeli Próféta gúnyolódásai is hamisak, és Voldemort visszatért.
- Igen, én... szinte csak ezen járt az agyam azóta - Davina a vajsörös korsót tologatta tenyerei között.

-Efelől nincs kétségem - Dumbledore vesébe látó pillantással nézett rá.

- Beszéltem Tonks-szal és Emmeline Vance-szal is. Bár a titoktartás miatt árulhattak el túl sok részletet, de azt mondták, támogatnak, bárhogy is döntök.

- Miss Vance és Miss Tonks biztosítottak a feltétlen bizalmukról Önben. De megértem, ha úgy gondolja, sok a dolga és ez már nem férne bele az idejébe. Gondolom, sejti, hogy ez a vállalkozás... nos... nem éppen szabadidőbarát. Vagy ha esetleg fél, hogy ami a nővérével történt...

- Nem! - vágta rá kissé hevesen Davina, kerülve a varázsló tekintetét. Lábfeje kissé remegni kezdett, ezért hozzászorította a padlóhoz. Dumbledore, ha észre is vette ezt, nem vett róla tudomást.

- Nem, én már döntöttem. Megtiszteltetés, hogy felkért. És szeretnék... a Főnix Rendjének tagja lenni- hadarta egy levegővel.

-Nagyszerű - mosolyodott el Dumbledore. - Bevallom, már akkor bíztam benne, hogy így fog dönteni, amikor először beszéltünk. Most pedig, ha befejezte a vajsörét, elviszem a főhadiszállásra. Ott esküt tehet a Rend tagjai előtt, mint hivatalos új toborzott. Ne is húzzuk az időt. Sok dolgunk van még ma - a varázsló, korához képest meglepő fürgeséggel felpattant székéből, ami egy nyekergéssel adta meg magát.

Davina kikortyolta az utolsó csepp italát is, hátha a karamell ízű és sörnél sűrűbb állagú folyadék enyhíti kicsit az idegességét, ami a "sok", "ember" és "eskütétel" szavak gondolatára kúszott fel a mellkasában.

- Indulhatunk? - kérdezte Dumbledore, és a boszorkány felé nyújtotta könyökét. Davina belekarolt és egyszerre mintha egy porszívó szűk csövébe passzírozták volna bele, kipréselődött minden levegő a tüdejéből és nem látott maga körül. Aztán, amilyen gyorsan jött a gyomorforgatás, olyan hamar el is múlt és egyensúlyát vesztve, kissé szédelegve egy londoni utcán találta magát. Dumbledore sziklaszilárdan állt mellette, még csak fehér szakálla sem borzolódott össze. A nevetőráncokból a szeme körül úgy tűnt, mulattatja, hogy a fiatal boszorkány ködös tekintettel néz körül. A nap még tartotta magát, bár már csak a házak által körülölelt park fái mögül világított az utcára, a járda ontotta az egész nap magába szívott meleget. Davina kissé felemelte haját és legyezni kezdte a nyakát, miközben megjegyezte a helyszín minden részletét. A távolban egy kukáskocsi pittyegő hangja hallatszott.

- Grimmauld tér 12 - szólalt meg hangosan és érthetően Dumbledore és szemével a 11-es és a 13-as lakások közötti pontot fixírozta. Hamarosan egy ház alakja bontakozott ki a két épület közé illesztve, sötét tégláival és ódonfa ajtajával, ami felett a 12-es házszám állt.

-Üdvözlöm a főhadiszálláson, Miss Meadowes.