{10.2} Otthon, édes otthon

367 32 4
                                    


2021.05.05. Florida 01:28

     A három srác befejezte az evést, majd berámolták a mosogatóba a koszos tányérokat. Nicket még érdekelte a sorozat vége, ezért leült a kanapéra és folytatta amit Clay-el elkezdtek. Clay meg elkezdte körbevezetni a házba George-ot. Mielőtt ez megtörténhetett volna, George még gyorsan elszaladt a mosóba. Clay türelmesen megvárta az ajtó előtt, majd a földszinttől kezdte a ház körbemutatását. George szobáját hagyta legutoljára. 

    Mikor Clay szobájánál tartott a nagy túra, hát igen, George belépett és elmosolyodott. Fogalma sem volt, hogy Clay-nek ilyen jó az ízlése. Fekete, fehér és szürke kombinációja, "sárga" (zöld) textil anyagokkal, értem ez alatt az ágyneműt és a függönyt. Az ajtó mellett balra van egy nagy ruhás szekrény amelyik középső két része tükrös . George odasétált a tükör elé, majd lenézett maga elé. Már emelte volna fel a fejét, mikor érzett valamit a csípőjénél. Felnézett és látta a tükörben, hogy Clay van mögötte.

    Pár pillanatig csak nézte Clayt a tükörben, ahogy fejét az ő feje tetejére tette, és közben ölelte őt a derekánál. Majd Clay megszólalt. 

" Tetszik a szobám mi? " - Mosolygott rá George-ra a tükrön keresztül.-

    George le volt sokkolva ezért nem válaszolt. Clay látta, hogy meg van szeppenve ezért elengedte és odasétált a gépéhez.

" És amúgy milyen ez a setup-om?" -Terelte a témát Clay.-

" Hm? Hogy mi?" -Kérdezett vissza George, mert a gondolataiban volt elmerengve.-

"... Mit gondolsz a setup-ról?" -Tette fel a kérdést megint Clay.-

" Uh.. ja .." -Mosolyodott el George, majd odasétált a géphez és leült Clay székébe.- 

"Ah, nagyon király! .. Jobb mint az enyém otthon." -Forgatta a szemét George irigykedve.-

    Clay kuncogott egyet, majd tovább vezette George-ot az ő szobája felé. Mivel még szinte üres volt a szoba, ezért elég nagynak tűnt, de egyébként minden szoba egyforma méretű. George már látta előre, hogy az elkövetkezendő napokban csak azzal fog foglalkozni, hogy szépen otthonossá tegye a szobáját. 

" OOO. Nem rossz! Lesz itt munka, hogy otthonossá váljon." -Mondta George Clayre mosolyogva.-

" Majd segítünk Nickkel, majd szerzünk még bútorokat meg egyéb holmikat!" -Mondta Clay miközben George vállára helyezte a kezét. George rámosolygott , majd Clay elengedte a fiú vállát.-

    George elkezdte az ajtóban álló Claynek magyarázni, hogy mit hova szeretne majd tenni. Clay csak bólogatott, de szinte egyáltalán nem figyelt a lelkes fiú szavaira, csak bámulta őt csillogó szemekkel. Teljesen el volt merülve a gondolataiba mikor George megszólította... már ötödjére.

"... Jó ötlet?"

"... Clay!?"

"... Clay? Hahó... föld hívja Clayt!"

"Hm? Igen, igen itt vagyok, igen, csak elbámultam... !" -Tért vissza a való életbe Clay.-

" Ohm oké, akkor most, hogy végre itt vagy köztünk. Segítesz felhozni a cuccaim?" -Vigyorodott el George.-

" Igen persze!! " -Vágta rá Clay.-

    Clay bevitte George bőröndjét a szobájába, majd keresett huzatot, amit fel tud majd húzni az ágyneműjére George. Mivel még nem volt szekrény a szobában ezért nem pakolt ki George a bőröndjéből, csak a kis táskájából vette elő a laptopját amit az ágyra tett. Telefontöltőjét bedugta a konnektorba és elő vette a bőröndjéből amikre szüksége volt, például tusfürdő, fogkefe, törölköző. Persze egy kényelmes szettet is elővett, hogy ne az utcai ruhájában kelljen lennie. 

Florida 02:49

    Clay magára hagyta George-ot, hogy kényelembe helyezhesse magát. Addig lement  a nappaliba megnézni, hogy Nick már végig nézte-e a sorozatot. Mikor leért látta, hogy Nick bealudt közben ezért lekapcsolta a villanyokat és leült a másik kanapéra. Már csak a tv fénye terítette be a helyiséget, meg a lépcső alatt futó halvány LED csíkok. Clay amíg várta George-ot addig elő vette a telefonját és görgette a Twittert. 

     George e közben elment letusolni,fogat mosni meg felvette a kényelmes szettjét. Fekete melegítő, egy sötétkék póló ami egy mérettel nagyobb George méreténél. Miután ezekkel megvolt George, benézett Clay szobájába, mert azt hitte ott van. Nem találta ott így hát lement megnézni ott van-e. Clay hallotta, hogy George jön le a lépcsőn, odanézett majd elmosolyodott. George maga elé bámult, mert figyelte a lépcsőfokokat. Clay csak nézte csillogó szemekkel, mikor George felnézett és ránézett Clayre, ő hirtelen elkapta a fejét és a telefonjára fókuszált.

" Oh. Nick bealudt látom." -Szólalt meg halkan George.-

" Igen, de nem kéne felkelteni, hogy legalább a szobájában aludjon?" -Tette hozzá Clay erősen arra koncentrálva, hogy ne George-ot bámulja.-

" Nem rossz ötlet! " -Válaszolt halkan George, majd Nick felé vette az irányt.-

     George óvatosan megbökte Nicket, de nem kelt fel. Clay kuncogott egyet, majd odament és belebökött egy jó nagyot Nickbe. Igen, erre már fölkelt Nick, Clay megmondta neki, hogy menjen a szobájába aludni, mert reggel nem szeretnék felkelteni konyhai zajokkal. Nick felkúszott a szobájába, bedőlt az ágyába és szinte azonnal vissza is aludt.

Florida 03:32

    Clay meg George is fáradtak lettek és egy kis beszélgetés után felmentek a szobájukba.  George behuppant az ágyába, magára húzta a takarót, de észre vette, hogy a villany égve maradt. George és Clay ajtója nyitva volt és látta George, hogy még Claynél is ég a villany, mivel egymással szemben volt a szobájuk, ezért George átszólt.

" Claaay! Légyszii lekapcsolod a villanyomat?" -Kérte szépen George.-

    Clay odasétált George ajtajába, keresztbe tette a kezét miközben nekidőlt az ajtófélfának. Rámosolygott George-ra, aki a takaró alatt szinte el volt tűnve, csak a feje látszott ki. 

" Hmm.. talán, ha szebben kéred, akkor megteszem!" -Vigyorgott Clay.-

" Nagyon szépen kérlek Clay!...Légyszíves le tudod nekem kapcsolni a villanyt?" -Nézett fel Clayre boci szemekkel.-

" HA, majd segíthetek neked összeszerelni a bútorokat!" -Alkudozott Clay, amire George rábólintott.-

     Clay lekapcsolta a villanyt, amit George meg is köszönt, majd vissza ment a szobájába. Lekapcsolta a villanyt nála is, majd befeküdt az ágyába és hamar el is aludt. George a másik szobában még egy negyed órát telefonozott, majd beállította az ébresztőjét 11 órára. Miután feltette a telefonját a töltőjére, ő is lehunyta a szemét és hamar álomba szenderült.

Egy testben két lélekOù les histoires vivent. Découvrez maintenant