Legendákra vadászunk

22

Mit is mondjak? Mielőtt kinyitottam volna a szemeimet, vagy egyáltalán tudatosult volna bennem mi is történt azt hittem hogy a fejem szétrobban. A fülem csengett és úgy éreztem egy hullámvasúton ülők. Ezen hasonlat a hányingeremre és a szédülésemre is megfeleltethető volt. Aztán éreztem a nedvességet a fejemen, ott ahol hasogatott is. Aztán a nagyobb fájdalomról áttértem a másik kellemetlen érzésre. Amellett hogy az oldalam és a térdeim is sajogtak, a kezeim a fejem felett voltak össze kötözve. A csuklómat még nem dörzsölte ki tehát nem régóta lehetek felkötve. A lábaim lábujjhegyen érték a földet. Ahogy kinyitottam a szemeimet a szédülés és a hányinger tetőfokra hágott. Agyrázkódásom lehetett a tüneteket figyelembe véve.

-Felébredt - jelentette ki egy női hang.

- Pont időben. Végig aludtad az egész éjszakát - jött egyre közelebb a hang.

- Miért is nem lepődöm meg? - nézek Adam szemeibe.

- Mert te okos vagy. Minden jel előtettek volt. Csak össze kellett volna rakni.

- Nem az én általános jelzőm, de most bóknak veszem.

- Mire leráztam a csajt - sóhajt fel gondterhelten. - Annyit tudott beszélni.

- A bizalmába fogadott!

- Tanulhatna tőled - vonja meg a vállát. - Egy idegen aki ismer és a cégnél dolgozik. Ennyi elég neki? Hiszékeny gyerek.

- Mondod ezt te, kölyök - ejtettem ki a kölyök szót kiemelve, hogy kicsit nézzen már magára.

A lény mellé lépet. Izmos mellkasát megfeszítve állt előttem, fejét felszegve. Fekete haj kissé rasztásan lógott szemeibe amik élesen mandula vágásúak, színűk pedig pont olyan vibráló zöld volt, mint amit az automatában is láttam. Habár akkor világítottak, most sem keltett kevésbé hátborzongató látványt. Az aranyos szőrű mellkason egy pontosan olyan medál lógott mint amit Adamnél is láttam. A szimbólum megegyezett.

- Tehát sakkban tartod a lény - biccentek a szfinx felé.

- Neki az a legjobb ha szolgálhat valakit.

- Mondogasd csak ezt, de kiváncsi vagyok mi lesz ha kiszabadítjuk.

- Oh hát ezt nagyon könnyen felvázolhatom. A szfinxek okosak, de egyben vérszomjasak. Ha elengeded akkor tombolni fog és mindenkit megöl, akit csak megtalál.

- Nem ismersz. Szeretek kockáztatni.

- Majd meglátod. Auróra is igazolni fog.

- Na és most mi a terv? Ide csalod a többieket?

- Igen. Vagyis arra gondoltam inkább játszadozni fogok. A szervezetnél dolgoztam ténylegesen, de Mr. Ryvera egyszer küldetésre javasolt engem. Egy csapdát kellett állítanom. Az apád azonban nem a csapdám miatt vitt magával - ökölbe szorította a kezeit. - Én voltam a csali - emeli meg a hangszínét, mivel próbálta visszafogni magát. - Az a lény....Belém mélyesztette a karmait - mutogatta, majd lassan rám emelte a tekintetét. - Felmetszette a lábamat és a nyála az arcomba csurgott. Fel sem ismertem a lényt, csak azt tudtam, hogy megfogok halni. Aztán jött a lövés. A lény elborult és apád vigyorogva állított fel, majd veregette meg a vállamat. Azt mondta: Szép volt fiam, az első szörnyed - láttam a gyűlöletet a szemébe, ami most teljes mértékben felém irányult. - Majdnem meghaltam, mert az apád szórakozni akart.

- A vadászatokon vannak olyanok akik megsérülnek - próbálom magyarázni neki. - Én is megsérültem. Ezekből tanulunk a leginkább.

- Az apád őrült és közveszélyes, ahogy ez az egész kibaszott család - mutatott rám, majd önelégülten elmosolyodott. - Elkaptalak téged, majd a csapatodat. Lejelentem hogy milyen szörnyű balesett történet és idefognak jönni. A szüleid, a cég legjobbjai! - túlozza el magasztos hangon, majd a lény felé mutat. - De Ez! Ez a lény képes megölni őket. Először elfog játszadozni velük, majd elmondom nekik, hogy még élsz. Aztán szépen egyesével megölünk titeket. Aztán az apáddal én végzek miután már a szfinx félig megrágta - elkalandozik és elképzeli.