14

12 1 0
                                    

Reggel amint felébredtünk én mentem el a kajáért és hoztam a srácoknak reggelit, majd a palacsinták után a laptop elé ülve néztem meg az új címünket. Az email szerint egy hotelben tőlünk úgy 60 km-re folyamatosak az öngyilkosságok és a halál esetek. Ki kell derítenünk mi folyik ott, majd elvégezi a feladatban csak tisztításnak hívott gyilkosságot. Vagyis mióta Chris azt mondta gyilkos vagyok, csak ezen vagyok képes kattogni. Elítél engem és saját magát is a munkánk miatt. Oda nyújtottam a gépet Au-nak, hogy elolvashassa, majd felálltam és a táskámból kihalászott cuccokkal vonultam a fürdőbe.

Az autó út elképesztően kínos volt. Nate és Auróra hátul próbáltak hangulatot varázsolni, de sem én, sem Chris nem tudtunk csatlakozni. A mosodánál szinte azonnal kiugrottam és elsőnek toltam be az ajtót. Az első gép melletti automatából váltottam aprót, majd szótlanul válogattam a ruhákat. Nate volt az első aki mellém oldalazott, majd próbált kommunikálni velem.

- Mi történt?

- Semmi - felelem egy hangúan.

- Ismerjük már egymást annyira, hogy tudjam, baj van és vak sem vagyok, hogy tudjam összevesztettek Chrissel az este.

- Vagy esetleg süket nem vagy? - gúnyolódtam, de megbántam, így leengedtem a kezem, majd kiengedve a levegőt fordultam felé.- Gyilkosnak nevezet minket.

- Micsoda? - szaladtak fel a szemöldökei.

- Azt mondta mindannyian gyilkosok vagyunk, de legfőképpen ő és én. Én pedig nem értettem ezzel egyet, hiszen megmentők vagyunk, ráadásul én ebben nőtem fel - hadartam, miközben visszafordultam a ruhákhoz. - Ezzel a kijelentésével mindent megingatott. Hiszen mégis ki ő hogy elítéljen engem, vagy a családomat.
- Nyugi - mutogatja, mire abba hagyom és helyette csak a ruhákat dobálom jobbra-balra. - Majd beszélek Chrissel erről...
- Ne! Nem kell majd mi megoldjuk ha akarjuk.
- Dehát ott volt a kocsi út! Nem volt elég időtök? Auval hátul el voltunk mint a gyerekek, ti mégsem szólaltatok meg!
- Még gondolkoznom kell mit is gondolok erről az egészről.
- Mit kell ezen gondolkozni? - tárja szét a kezeit.
- Nate a válasz már nem tartozik rád - feleltem, majd bevágtam a ruhákat 2 mosógépbe.
Ameddig vártam, és ugye nem akartam egy légtérben maradni a fiúval, kimentem az utcára, hogy körbe nézhessek. Ahogy haladtam boltok előtt észre sem vettem, hogy már az orrom után megyek. Mikor megálltam a étterem előtt fájószívvel néztem be az üvegen.
- Segíthetek hölgyem?
- Nem köszönöm - távolodtam el a bejárattól, ahol már welcome drink-kel akartak megkínálni.
Anyuék sosem szerették az ilyen helyeket, ha mégis elmentek étterembe, valamilyen klisés alkalomból, vagy csak megbeszélésre akkor is hamar haza jöttek. A házhoz szállítók voltak az egyetlen számomra megbízható emberek, akik anya szakácsai voltak és melegen hozták az ételt nekem.
Tovább mentem, de a járda közepén egy ismerős alak állt. Chris, mint aki karót nyelt olyan mereven állt és engem figyelt. Elindultam felé, de a fiú még mindig nem mozdult, így csak elléptem mellette, majd vissza mentem az üres mosodába. Az ajtót felrántva néztem ki a kocsihoz, de a srácoknak nyomuk sem volt. Én volt ellenszenves, végül megértem, ha elmentek valamerre. De Christ sem láttam már. A mosásom véget ért és vissza siettem hozzá, majd még ki is szedtem, mikor a szemem sarkából láttam a villanást. Chris egy pengét lendített felém, amit a szennyes kosárral hárítottam, majd megpróbáltam kirúgni a kezéből, de erősen tartotta. Még két suhintástól kellett elhajolnom, mire végre olyan helyre állt a keze, hogy megtudtam ütni a hajlatot, majd kifeszíteni a fegyveres kezét, megkerülni és fejét a mosógépnek nyomni.
- Mi a franc, normális vagy?! - ordítottam.
A fiú sunyi módon sarkalt érzékenyponton, majd már lendült is a keze. Eldőltem mint a zsák, majd bekúsztam az asztal alá és megpróbáltam kirúgni a lábát, de sípcsonton rúgtam, ami pedig nekem fájt. Felguggoltam és kiugrottam a fedezékem alól, hogy közöttünk legyen az asztal.
- Elmondanád mi bajod van?
- Kell ok arra, hogy megöljek egy gyilkost?
Erre kissé elbizonytalanodtam, amit kihasznált és felém dobta a pengét, de a reflexeim nem hagytak cserben és eltudtam hajolni így a gépbe állt. Nagyon reméltem, hogy valami megszállta a fiút, mert kezdet fogyni a türelmem. A penge a vezetékek közé szorult. A kocsiban rengeteg cucc volt, ami a segítségemre lehettet volna, bár a kulcsa Chrisnél van... Volt 3 másodpercem eldönteni mi legyen. A kijárat felé futottam, de szinte azonnal elém vágott. A lendületem kihasználva lendítettem a kezemet, amivel orron találtam. A támadó kezemet elkapta és kifordítva kényszerített térdre. Arcom a földet súrolta, hajam pedig előre esett. Egyik keze helyett lábával taposott a nyakamra ezzel tartva a földön. A pengéjéért nyúlt, de mikor megfogta a rossz helyre szorult fémen végig száguldott az áram és összerándult. Elakartam gurulni, de azonnal vissza nehezedet rám. Mivel már a hátamon feküdtem mindkét kezemmel próbáltam eltolni a bakancsát, hogy ne nyomja össze a nyelőcsövem. Már kezdet süllyedni a kezem a súlya alatt, mikor elsült a fegyver. Az ellentartás megszűnt és Chris hátra borult. Ijedten kaptam össze magam, majd néztem fel. Nate állt az ajtóban fegyverrel a remegő kezében. Kétségbe esetten másztam Chris mellé.
- A francba! - próbáltam elállítani a vérzését, de mikor letéptem a felsőjét, hogy jobban hozzá férjek a sebhelyhez, kiesett a fülébe helyezett álcázó és Chris átalakult egy teljesen más fickóvá. - Na jó ez kezd egyre furább lenni.
- Nekem ne mondd! Most lőttem le valakit.
- Ügyi vagy, de nem az első alkalom - vizsgálom tovább a halottat. - Akkor is megmentettél. Tudod a szirén.
- De az természetfeletti volt.
- Ahogy ez is - húzom fel az ajkait, mire kivillannak a tépőfogai. - Vámpír.
- Itt? Miért pont itt?
- Vagy fészek van erre és kiszúrtak, vagy pedig bérgyilkos.
- Bérgyilkos vámpír - kerekednek el a szemei.
- Hatékonyabb, mint egy ember, de csak halálosztóknak küldik - ahogy felálltam megvártam a fiú tekintetét. - Hol vannak a többiek?
- A kajáldában - mutat ki, mire megindulna, de kiveszem a kezéből a pisztolyt és még kettőt lövök, majd elteszem az övembe. - Mit csinálsz?
- Még nem halt meg teljesen. Elintézem később, de látni akarom a többieket előbb.
Ahogy kimentünk eltorlaszoltam az ajtót, majd átsiettem a kajáldába, ahol a két tag mosolyogva beszélgetett. Ahogy megérkeztünk Chrisnek lehervadt a mosolya, de még nem is tudta a lényeget.
- Ennyire fúj a szél? - kérdezte a lány, mire kuncognom kellett.
- Ja elég vérszívó - jegyzi meg Nate, mire kérdőn merednek rá.
- Meséld el - kacsintok a fiúra. - Én addig lefejezem és elásom a hullát.
Nem messze tőlünk egy gyerek kiprüszkölte a turmixát, mire csak megpróbáltam nem kinevetni, miközben kimentem eltűntetni a vámpírt.

Legendákra vadászunkWhere stories live. Discover now