Legendákra vadászunk

5

Nem voltam kíváncsi a kioktatására, így csak tovább vizsgálódtam, mikor mellém ért. Először nem szólalt meg, csak haladt mellettem.

- A társam vagy, de elképesztően makacs és felelőtlen – kezdet bele. – Ez viszont nem jelenti azt, hogy magadra hagylak egy vita után.

- Chris, mondtam, hogy nem kell velünk tartanod.

- De én akarok. Ott leszek melletted és együtt lőjük szét őket.

- Ez aztán a lelkesítő beszéd – mosolyodom el, amin ő is.

- Nem vagyok túl jó a bocsánatkérésbe – vakarja a tarkóját.

- Nem baj, így is elfogadom és cserébe segíthetsz nekem keresni egy tökéletes hajót.

- Hát itt olyat nem találunk. Olyan kellene aminek az alja átlátszik.

- De az üveget simán betörik – értetlenkedek.

- Igaz, de legalább látnánk őket – rántja meg a vállát.

- És még én vagyok a felelőtlen – motyogom elmosolyodva.

- Ezek halász hajók, bármelyik jó lesz, ami induláskor még ide bent áll.

- Rendben – fordulok felé. – Bízom a döntésedbe.

Együtt mentünk megkeresni az elkeveredett kocka srácot és a kocsiba kuporgó Csipkerózsikát is kirángattam. Amint mindenki meg volt készen voltunk és a megbeszélt 10 óra helyett azonnal a kikötőbe lopakodtunk. Chris mutatott egy hajót, amire feldobtam Aurórát, Chris pedig Natet. A fiúval írányitottunk mindent. Először felszedtem a létrát, majd a horgonyt is feltekertem a csapat segítségével. Aztán felmentem a kapitányi hídra, ahol a kormány mögött már Christian állt.

- Tudod vezetni? – kérdem gúnyosan.

- Hát nem lehet annyira nehéz – csap a kormányra én pedig újra víz felé fordulok.

Végül mindenki feljött, így egyedül mentem le és mindenfelé körbe néztem. Ellenőriztem a köteleket és a rakodó térből, hoztam fel köteleket, majd minden felé kikötöttem egyet és a másik felét szabadon hagyva csavartam a korlátra. Amint ezzel végeztem és mindenfelé volt egy kötél tekervény, elő vettem a hozott fegyvereket. A két szigony és két nyíl puska. Az íjat is felhoztam, de feleslegesnek gondolom, csak a biztonság kedvéért.

Nate hamar elmondta Chrisnek merre menjünk és azon a sávon haladtunk, amit a fiú kijelölt. A vízen hánykolódva az idő relatív volt, de a nap már lenyugodott és csak a lámpák fényébe nézelődhettünk. Tülkön ülve vártam mikor fog történni valami. Chris feszülten figyelte a vizet, Au a körmét rágva állt mögötte, az okoskánk pedig hídon tartogatta a kis szerkezetét. Olyan volt, mint egy mini hangszóró, ha nem látszódott volna a teljes belső része. Éppen az egyik szigony ágait jártattam be vagy ezredjére az ujjammal, mikor valami különös hang ütötte meg a fülemet. Olyan volt, mintha valaki dúdolna.

- Ti is halljátok? – kiáltottam fel.

- Igen – jött a válasz. – Szirének.