Szeretni nem bűn

6.fejezet

Másnap reggel végül Tiffany nem jött suliba. Túl sokat ivott este. Nem akartam felkelteni. Úgyse tudna a nap hátralévő részében rendesen figyelni.

Én is nagy nehezen keltem fel. De én semmiképp nem akartam kihagyni egy iskolai napod, nagyon ritkán hiányzom. Csak akkor maradok itthon, ha nagyon beteg vagyok, de most nem olyan vészes a helyzet...

Miután sikeresen elkészültem, elindultam a suliba, de mielőtt még ki értem volna az ajtón anya utánam szólt.

– Ne felejtsd el kincsem, hogy holnap költözünk a Hemings házba, szóval ma suli után kérlek pakolj be.

– Jó anya, nem felejtem. De most már megyek, még elkésem a suliból... –mondtam sóhajtva, majd egy puszit nyomtam az arcára, és kiléptem az ajtón.

Egész úton zenét hallgattam a buszon, mivel nem volt mellettem Tiffany, így elég unalmas volt az út. Mikor leszálltam a buszról elkezdtem sétálgatni a sulihoz. Minden egész békésen telt. Egészen addig amíg nem hallottam, hogy valakinek az autójában dübörög a zene.

Hátra néztem, hogy ki ez az őrült. Nick volt az. Ki más? A méregdrága kocsijában ült, és elég gyorsan hajtott. Az egész csak egy pillanat alatt történt. Én pont egy tócsa mellett haladtam el, ő pedig gondolom észre vehetett, aztán direkt felcsapott a kocsijával.

Most képzeljétek el, én békésen sétálgatok ő pedig jön és felcsap engem. Nem is kell mondanom mennyire dühös lettem rá. A ruhám tiszta víz és kosz.

– Ne haragudj, Smith... Nem láttam, hogy te vagy az –kezdett el magyarázkodni, amint megállt és kinézett a kocsi ablakán.

– Aha, persze. Nekem meg tíz nagyanyám van! Hogy lehetsz ennyire vak, hogy nem láttál?! Azt ajánlom menj el szemészetre, bár rajtad még az se segítene...

– Mondtam már, hogy nem láttalak. Ha láttam volna, hogy te vagy az akkor még jobban felcsaplak –vigyorgott, majd rám kacsintott.

A kis szemét..

– Na ide figyelj, te kis... –mondtam volna tovább, de sajnos nem tudtam befejezni, mivel elindította a kocsiját és elhajtott.

Tehát így kezdődött a reggelem. Úgy néztem ki, mint valami csöves. Szarul éreztem magam, szarul is voltam, és még szarul is néztem ki.

Mivel ma péntek van, így van tornaóra is. Ezért szerencsére nálam volt a torna ruhám. Bementem gyorsan egy nyilvános wc-re, majd átöltöztem. Tudtam ha hazamennék átöltözni, akkor nem érnék be időben a suliba. Már eleve szarul indult a napom, csak reménykedni tudtam, hogy a nap további részében jó lesz. Na de milyen nagyot is tévedtem...

Ez volt az utolsó napom mielőtt még Nick-hez költöznék. Szerettem volna kiélvezni, de ugyebár Nick-nek még ezt is tönkre kellett tennie. Na de csak maradjunk pozitívak. Francokat, ha beérek megfojtom azt a kölyköt. Ilyen aranyos gondolatokkal mentem egészen a suliig.

Itt vagyok. Végre elértem a sulit. Belépek és szememmel egyből Nick-et keresem, de sehol sem látom.

Sokszor agyalok rajta, hogy miért utál ennyire, hiszen én nem tettem ellene semmi rosszat. De kérdésemre sosem kapok választ. Fontolóra veszem, hogy megkérdezem tőle, hiszen mégis csak egy fedél alatt fogunk élni. De kétlem, hogy elárulja az okát...

Szememmel még mindig Nick-et keresem. De szerencsére nem kell sokat keressem. Végre megtaláltalak, Nick neked most véged.

– Hé, Nick! -szólok neki. De mintha meg se hallana, megy tovább a terem felé. Gyorsan be is lép a terembe, én pedig megyek utána. Épp amikor belép az ajtón -én pedig szorosan a hátánál- elkapom a kezét, majd magam felé fordítom. – Neked szólok, talán megsüketültél?

– Szerintem ezt nem most kellene megbeszéljük –szólal fel teljesen nyugodtan.

– De igen, most beszéljük meg, hogy képzelted, hogy.. –de nem tudom folytatni, mivel valaki köhögése megzavar. Oldalra nézek, és az egész osztállyal találom szembe magam. Észre sem vettem, hogy ez a terem, ahova Nick belépett, az a mi osztálytermünk, és az aki félbeszakította veszekedésünket a köhögésével, az a tanár volt.

– Most az egyszer, egyet kell értsek a fiatal úrral. Nem itt kellene megbeszélni az osztály előtt –feleli a tanár. Én pedig úgy érzem menten elsüllyedek szégyenemben. Hát ez kínos..

– Én mondtam neki, hogy óra van tanár úr, de ő hajthatatlan volt, nem tudott ellenállni a csáberőmnek -mondta Nick vigyorogva, mire az állam körülbelül a padlót súrolta.

Hogy én nem tudok ellenállni az ő vonzerejének, hát ez még viccnek is rossz. De mielőtt még megcáfolhattam volna ezt az állítást, a tanár ismét közbe szólt.

– Mindegy mi volt az ok, foglaljatok helyet –parancsolta a tanár, majd mind a ketten a helyünkre ballagtunk. Én sajnos egyedül ültem mivel Tiffany nem jött iskolába. Bár én is otthon maradtam volna, de már késő bánat.

Az este elég sokáig maradtunk a buliban, én se sokat aludtam, ezért biztos vagyok benne, hogy úgy festhetek, mint valami zombi. Bár a reggeli tócsa, amivel Nick ajándékozott meg, legalább felkeltett.

– Egy kis figyelmet kérnék ott hátul! –szól a hátsó padsornak a tanár, ahol Nick, Rebeka, Lucas és Tony ül. Kettes padsorok vannak. Tony és Lucas együtt ülnek, Rebeka meg Nick mellett. A kacarászás, beszélgetés továbbra is megy, egész addig, amíg a tanárnak elege lesz. – Ez így nem mehet tovább, Nick gyere ülj ide Viki mellé! –parancsolta a tanár, szigorúan.

Na tessék, így legyen bizakodó az ember.

– Nem lehetne.. –kezdte el Nick, de a tanár belé fojtotta a szót, majd rászólt, hogy azonnal üljön mellém. Nem szívesen, de felállt a helyéről, majd elsétált a padomig, aztán helyet foglalt Tiffany helyén.

– Örülhetsz, megkaptad a legjobb padtársat a világon –intézte felém szavait.

– El sem hiszed mennyire örülök, erre vártam egész életemben –színleltem tetetett örömöt. –Remélem leesett az irónia –mondtam, majd innentől a tanárra koncentráltam.

Elég nyugodtan telt a német óra, azt hittem rosszabb lesz Nick-el ülni, na persze nem szeretném elkiabálni a dolgot... Már az óra felénél járhattunk, amikor a tanár elmondta, hogy mi lesz a következő házi feladatunk, amit csapatban kell megcsinálni.

A feladat, önéletrajz készítése, mindenkinek a csapattársa önéletrajzát kell elkészítse úgy, hogy természetesen összeülnek, megbeszélik és közösen elkészitik azt.

Ezzel nem is lett volna semmi baj, hisz szeretek csapatban dolgozni Tiffany-val, mindig jó csapatot alkottunk, csak egy volt a gond, hogy most nem Tiffany-t akarta csapattársamnak a tanár.

– Mindenki a padtársával lesz egy csapatban, és téma lezárva –közli a tanár.

– Remek, úgyis rég dolgoztam már együtt Tiffany-val –mondom mosolyogva. Tényleg örülök, hogy megint csapatban dolgozhatok barátnőmmel.

– Nem, nem kedveskéim. Mindenki a mostani padtársával lesz egy csapatban. –hangolja le jókedvemet.

Na és nekem ki a mostani padtársam?! Hát Nick. Ezt nem tudom elhinni.. ilyen is csak velem történhet.

– De ez így nem fer, egy napot nem jön Tiff suliba, és máris nem lehetek vele egy csapatban. Mindig vele vagyok egy csapatban! –kelek ki magamból, szerintem jogosan.

– Az élet néha igazságtalan, a párod Nick, és vita lezárva! A feladatot jövő hétre kérem, szóval még bőven van időtök. Szeretném ha lenne benne... –és innentől nem figyeltem, csak a Nick-el való közös munkán kattogott az agyam. Nick nem igazán jó a csapatmunkában, vagyis tanulás terén, sőt magában a tanulásban se valami jó, nem érdekli senki és semmi.

Nehéz dolgom lesz.