Szeretni nem bűn

1.fejezet

Tehát, mint mondtam a mai napom is ugyan úgy kezdődött, mint a többi... Ma szombat van. Felkeltem, elkészültem, majd lementem a szüleimhez.

– Jó reggelt! –köszöntem, mivel reggel nyolc óra volt. Nem szoktam ilyen korán kelni hétvégén, de az este valahogy nagyon rosszul aludtam.

Miután észrevettek, ők is köszöntek nekem.

– Elkészítettem a reggelidet, de mielőtt még elkezdenél enni, szeretnénk veled beszélni apáddal. –mondta anyu, amire persze nekem a legrosszabb dolgok jutottak eszembe.

Mi lehet ilyen fontos kora reggel?!

– Rendben, figyelek –mondtam, majd helyet foglaltam az asztalnál.

– Nem most kellene megtudnod és nem így, de nagykislány vagy már, valahogy felfogod dolgozni –mondta apa.

Ezután még jobban elkezdtem aggódni.

– Mi történt? Meghalt valaki?

– Nem kislányom, nem kell a legrosszabbra gondolni, senkinek nem esett semmi baja! –nyugtatott anya.

– Akkor mi történt?

– El fogunk válni! –mondták teljesen egyszerre, nekem pedig megakadt a lemez.

Tényleg elválnak?!

Az én szüleim, akiknek a házassága kívülről tökéletesnek látszik. Akik dacoltak a nagyszülőkkel azért, hogy boldogok lehessenek együtt, és azért, hogy én megszülethessek...

Nem is kell mondanom mennyire meglepett ez a hír. Az ő házasságuk volt nekem a bizonyíték arra, hogy létezik szerelem, erre meg elválnak?!

– De miért? Hiszen olyan jól megvoltunk hármasban... –mondtam, de erre csak azt a választ kaptam, hogy "ami nem megy azt nem kell erőltetni".

Na szép, huszonöt év házasság után elválnak úgy, hogy egyiküknek sincs káros szenvedélye, ami tönkreteheti a családot.

Ezután mint rendes érett leány, felmentem a szobámba hisztizni, majd fél óra hiszti után lementem újra a szüleimhez, hogy hátha meg tudom őket győzni a válással kapcsolatban. Persze sikertelen volt probálkozásom.

A hétvégém szomorkodással telt. Hiszen nem örültem a válásnak, de el kellett fogadnom, ez az ő döntésük, és ha nekik külön jobb akkor ezt el kell fogadnom, nem tehetek ellene semmit. Sajnos.

Hétfőn elég nyúzott arcom volt. Elvégeztem a szokásos rutinom, majd elmentem az iskolába, busszal.

Tiffany már a suli előtt várt rám.

– Szia Viki, hogy vagy? –jött egyből mellém, majd megölelt. Természetesen elmeséltem neki mindent.

– Mostmár jól...

– El sem hiszem, hogy elválnak. –mondta szomorú arcot vágva Tiff, majd kisöpört egy kósza szőke tincset a barna szemeiből.

– Hidd el, én sem mondtam, majd bementünk az iskolába, és el is kezdődött életem legrosszabb napja.

Beléptünk a termünkbe, ami az emeleten jobbra található, majd helyet foglaltunk, nem is kellett sok idő belépett a tanár is.

– Jó reggelt, gyerekek! –köszönt a tanár, majd el is kezdődött a matek óra.

Amikor épp magyarázta az egyik feladatot a tanár, pont abban a pillanatban kopogtattak az ajtón. Szerintem mindenki sejtette, hogy ki lehet az. Csak egy diák jön akkor órára amikor a kedve tartja, és az nem más, mint Nick. Nick Hemings. És láss csodát, tényleg ő volt az. Barna göndör fürtjei, mint mindig, most is tökéletesen állt. Kezével nem győzte kisöpörni haját a zöld szemeiből. Nem ártana neki egy hajvágás.

Egy fekete farmernadrág volt rajta, fehér pólóval. Nick a menők kategóriájába tartozik. Ami nem meglepő. Ő olyan típus, mint a "bunkó vagyok így hódítok" , egy kicsit sem kedves az osztálytársaival, mindig szurkál mindenkit, mégis odáig vannak érte a lányok, és még a tanárok is, pedig semmit se tanul.

Ez mondjuk látszik a jegyein is, van olyan tantárgy, amiből nem ártana javítania, de őt a focin kívül nem érdekli semmi. Ő a focicsapat kapitánya, és egyben a suli egyik legmenőbb sráca, kinek exei listája már a szomszéd iskolát is körbejárta legalább kétszer.

– Elnézést a késésért, tanár úr. De fontos dolgom volt, ezért késtem –villantott egy ezer wattos mosolyt.

– Na és mi dolga volt, ha szabad tudnom? –kérdezte tőle a tanár. Igazából én is kíváncsi voltam az indokra, hogy miért késett. Képtelen voltam elhinni, hogy egyszer az életben nyomós ok miatt késsen. Biztos voltam benne, hogy megint valami hülyeséget fog kitalálni kifogásnak. És igazam is lett.

– Hát az úgy volt... –kezte megint a hülye kifogásokat, nekem pedig nem volt kedvem egy újabb hazugságot végighallgatni, ezért előre fordultam és elkezdtem firkálni a füzetemben. Már csak annyit hallottam az egészből, hogy a tanár annyit mond neki, hogy üljön le.

Nem kedveltem Nick-et. Egyáltalán nem. Mint mindenkinek nekem is beszólogatott, de még a bunkó viselkedése ellenére is, azt hiszem én voltam az egyedüli lány, aki nem kedvelte őt.

Ezután nem történt semmi izgalmas. Hamar eltelt a nap.

Épp mentem kifelé az iskola ajtaján, amikor valaki utánnam szólt.

– Héj, Smith! Várj csak! –szólt utánam Nick.

Úgy utálom, hogy a vezetéknevemen szólít.

– Héj, akivel alszol, már mondtam. –sütöttem el az én kis saját beszólásomat, amit persze senki sem tart viccesnek, csak én. És még én csodálkozom, hogy miért nem vagyok népszerű, na mindegy...

– Mit akarsz?

– Szólnál anyukádnak, hogy ha ma jön hozzon tejet? –kérdezte angyalian mosolyogva.

Ja igen, azt az aprócska részletet kifelejtettem, hogy anyukám Nick házában dolgozik. Akik amúgy nagyon gazdagok, ezért is lett Nick ilyen elkényeztetett, egoista, bunkó... és még sorolhatnám estig is, hogy milyen.

– Te is megveheted azt a tejet, mikor mész hazafelé. Ne aggódj, nem fog letörni a kis kezed a cipekedéstől. –mondtam neki, már én is angyalian mosolyogva.

– Vagy megveheted te is. És... elhozhatod hozzám –mondta vigyorogva.

Hiába nála dolgozik anyukám soha nem voltam még Nick-nél, és őszintén nem is akarok menni.

– Soha nem tenném be a lábam a házatokba! –mondtam, majd faképnél hagytam. De ő utánam szólt.

– Soha ne mondd, hogy soha! 

Erre már nem mondtam semmit, csak tovább mentem.

Tiffany-val elmentünk a buszmegállóig, majd felszálltunk a buszra, és egy fél óra múlva már a házban is voltam.

– Megjöttem! –kiáltottam.

– Szia –köszönt anya, majd megölelt.

Azt hittem ennél már nem lesz rosszabb a helyzetem, de tévedtem. Újabb beszélgetés következett amire még jobban nem voltam felkészülve, mint az elsőre.