Elrabolt szerelem

5.fejezet

Amikor elment Anna már viszonylag késő volt. Kinn már sötét volt. Hét órakor már sötét van általában. Tekintve, hogy november van.  Kimentem a nappaliba, ahol anyuékat találtam. Apa a Tv előtt ült és valamilyen dokumentum filmet nézett, anya pedig a laptopján passziánszozott.
- El is ment Anna?
- Igen. Iskola időben nem engedik át sokáig.
- Tudom. Akkor? Vacsizunk?
- Tudnék enni- csillant fel a szemem.
- Te mikor nem? - mosolygott és indult is a konyha felé. Apu még mindig kikerekedett szemmel nézte a filmet. Odamentem és leültem mellé.
- Lassan kaja. Nem jössz?
- Mindjárt. De olyan érdekes. Nézd!
Gyorsan elmagyarázta miről szól. Különleges állatfajok, akik a kihalás szélén vannak. A fejemet a vállára tettem, és úgy néztük tovább a filmet. Anyu nem sokra rá kijött a konyhából.
- Nekem ki segít?
- Majd Rockilla. GYEREEE. KISLÁNY!
Rockilla sebesen száguldott felém, majd felugrott mellém a kanapéra.
- Még te is kutya? Na szép. Cserben hagy mindenki. Ch. - mondta viccelődve és elindult a konyha felé. Én felálltam és mentem segíteni neki.
- Majd megterítek. MEGINT. - jeleztem neki, hogy ma már segítettem.
- Nagyon helyes. És ennek én mennyire örülök. - mondta mosolyogva, majd elővett egy mirelit pizza-t és berakta sülni. Én addig visszamentem apuhoz filmet nézni. Leültem a kanapéra, ölembe vettem Rockillát, majd néztem tovább a filmet. Azt se tudom milyen állat volt, valami kutya, farkas, macska, róka szerű valami. Az biztos, hogy egy érdekes állat volt. És nyulakat meg nyesteket eszik. Bemutatták az élőhelyét, táplálkozási szokásait, családját és minden érdekességet, amit illik róla tudni. Már éppen belemerültünk, mikor anya kijelentette:
- KÉSZ A KAJAAA!
Apa rezzenéstelenül bámulta a tévé képernyőjét, mikor anya újra figyelmeztetett minket.
- Ki fog hűlni a pizza! Gyertek már!
Apa szemét forgatva sóhajtott egyet, mivel nem fejezték be az állatnak az egész életét. Szomorú.
Asztalhoz ültünk, és megvacsoráztunk. Közben beszélgettünk. Elmesélte anyu mi történt a munkahelyén. Sok véres sztorit hallottam már tőle, ugyanis kórházban dolgozik. Apu meg tanár. Abban a suliban tanít, ahová jártam általánosba. Pokol volt. Mindenről tudott, mindenhol ott volt. Megkérdezték mit csináltunk Annával, ameddig itt volt. Elmeséltem, és továbbléptünk a témán.
Egy szelet pizza maradt. Apával szemeztünk. Csak a leggyorsabb nyerhet.  Ugyanis csak egyikőnk tudja megenni. Anyára nem is figyeltünk. Hiba volt. Hirtelen felkapta, és elvette. NEEEE. Elvitte a pulthoz. És kettévágta. KÖSZI ANYU! Gyorsan elnyammogtuk, majd felajánlottam, hogy elmosogatok. Erre anyu összeszedte a tányérokat, poharakat, berakta a mosogatóba és megölelt. Én pedig mint az a rab, aki saját magát adta fel, és ezért végzik ki, sétáltam a mosogató felé. De szerencsére nem kellett sokáig szenvednem. Három tányér, három pohár, egy tepsi és kettő szószos tányér.
Amikor végeztem, kisétáltam a nappaliba, ahol a szüleimet láttam, ahogy a kertben beszélgetnek. A magnóból lassú zene szól. Apa egyszercsak megfogja anya kezét, és elkezdenek táncolni. Annyira szeretem ezeket a pillanatokat. Amikor látom, hogy a szüleim mennyire szeretik egymást. Egyszerűen megszűnik körülöttük a világ, és csak egymásra koncentrálnak. Azt hiszem ez a szerelem. De ezt én csak mástól hallottam, ugyanis nekem még nem volt benne részem. Pedig szeretném már megtapasztalni. Találni egy embert, akinek a legfontosabb vagyok, aki az életénél is jobban szeret, tisztel és megbecsül. Egyszóval. Aki belémszeret. Vagyis akivel egymásba szeretünk. És akkor enyém a világ. Az egész. Teljes egészében. Minden. Csak az enyém. Hisz ő majd elhozza nekem.