Elrabolt szerelem

19. fejezet

Este sokáig volt a szobámban A SRÁC. Nagyrészt beszélgettünk, de néhány csendes összebújás is belefért. Viszont nem aludt velem. Azt mondta dolga van. De viszonylag hamar el tudtam aludni, szóval nem panaszkodok.
Reggel szintén egyedül feküdtem az ágyban. Reméltem, hogy nem így lesz, dehát ez van. Gyorsan felöltöztem, felkötöttem a hajamat, aztán neki álltam zenét hallgatni. Annyira eszméltem csak fel, hogy benyit A SRÁC, majd annyit mond:
- Holnap utaznak el a többiek. Szóval egész hétvégén miénk a ház. - majd azonnal kiviharzott a szobából.
Elsőre nem igazán fogtam fel pontosan mi történt, aztán utána kapcsoltam. A többiek alatt mindenkit ért, magán kívül. Szóval egyedül leszünk egy ideig. Nem tudom meddig. Király. Azt hiszem.
A nap további részében nagyjából ugyan azt csináltam, mint minden nap. Semmit. Semmit az ég világon. Zenét hallgattam nagy részt, de semmi értelmesre nem adtam a fejem. Szokásos. Mióta itt vagyok, nem érzem magam túl hasznosnak. Vagyis. Mit csinálok? Semmit. Vagyok. Ennyi.
Délután 5 felé járt már, mikor VÉGRE nyílott az ajtó, és belépett rajta... A FÉRFI. De jó. Hát nem rá számítottam.
- Szervusz!
- Jó napot! Segíthetek valamiben? - bár múltkor is ezzel a mondattal szívtam meg, de tudtam, hogy most sokan vannak körülöttem akik megvédenek. Ha meg akarnak!
- Csak beszélgetni jöttem. - mondta, miközben leült az ágyán szélére, és pedig ösztönösen hátrébb húztam magam. - Nyugalom! - bólintottam. - Csak annyit szerettem volna mondani, hogy a holnapi nap elutazik mindenki. Az egész hétvégére. Vagyis 3 napra.
- Van beleszólásom?
- Nincs. - mondta viccelődve
- Értem.
- Mondjad nyugadtan. - nevetett. Na vannak itt jó fejek? Pont az elrablóm? Érdekes.
- Csak annyi, hogy az ELŐZŐ ESET UTÁN - nyomatékosítottam - nem biztos, hogy szívesen maradnék egyedül a házban. De persze csak ha van rá lehetőség.
- Természetesen, pont ezt szerettem volna mondani. A fiam itt marad veled a házban, ameddig mi távol vagyunk. De nem valószínű, hogy be fog hozzád jönni beszélgetni, vagy ilyenek, mert nem egy nagy társasági ember. Főleg nem az itteni lányokkal. Párszor bejön ellenőrizni, és ennyi. - mosolygott rám.
- Rendben. Az tökéletes. Úgysem vagyok szívesen.... - kivel nem vagyok szívesen? - senkivel.
- Megértem. Viszont nekem dolgom van, csak ezt elmondani jöttem be. - Állt fel, és az ajtó felé igyekezett. - Szervusz!
- Visz... Lát. - mondtam volna, de a férfi meg se várta, hogy befejezzem. Ezek szerint mégsem A SRÁCCAL leszek egész hétvégén. Ez szomorú.
Este 7 felé bejött A SRÁC a szobámba. Végre. Egész nap színét se láttam. Vagyis csak egyszer. Amikor belépett a szobámba rögtön odajött hozzám, és megölelt. Olyan szorosan, ahogy tudott. Én pedig olyan szorosan öleltem vissza, ahogy csak tudtam. Utána leültünk az ágyra egymás mellé. Majd VÉGRE megszólalt.
- Holnap hajnalban indulnak.
- indulNAK? Te nem mész? Az a férfi azt mondta, hogy csak a fia marad itt velem a házba. Vagy te is itt maradsz vele?
- Hát ami azt illeti.... Én vagyok a fia.
- Hogy mi vagy? Mivan? - pattantam fel az ágyról. Ő gyorsan felállt, és szembe nézett velem.
- Baj? Jó oké, nem jó ember, de nem tehetek róla. Ezért nem akartam elmondani, mert tudtam, hogy utálni fogsz, meg nem fogsz vágyni már a társaságomra, meg... - a szája elé tettem a mutató ujjam, és lecsitítottam. Így se tudtam nagyon mit mondott, mert olyan gyorsan hadart, mint még soha.
- Nyugalom. Nincs vele gondom, csak meglepődtem. Meg nem értettem miért nem mondtad el. Nekem is.... Voltak szüleim.
- De ez nem olyan. Mármint. Én nem vagyok olyan mint ők. Ők szörnyetegek.
- Miért lennének azok?
- Nézz magadra. Már meg ne haragudj. Elraboltak, megölték a szüleidet, meglőtték a lábadat, aztán majdnem megerőszakolt egy pasi, aki szétrugdosta a hátadat, és szétvágta a kezedet. Ne mond, hogy normális emberek csinálnak ilyeneket.
- De ne mond az a saját apádra, hogy szörnyeteg. A lányokkal lehet, hiszen ez a "munkája". Viszont veled. Jó nemtudom, de csak normális.
- Egy normális apa mond olyat a 16 éves fiának, hogy vagy otthagyja az iskolát és beszáll a "buliba" vagy könnyes búcsút veszünk egymástól a temetésemen? - mondta, és láttam egy apró könnycseppet, ahogy az halkan legördül az állán. Letöröltem, és két kezem közé vettem a fejét.
- Nana. Nyugi. - húztam magamhoz egy ölelésre. Nem ellenezte.
- Késő van. Nem kéne aludni? - váltott témát.
- Nem hinném. - vontam vállat.
- Kár.
- Miért is? - néztem rá kérdő tekintettel. Ő nem mondott semmit, csak felkapott az ölébe, és lefektetett az ágyba. Betakart, leült mellém, és előkapott egy könyvet. De hogy honnan, azt a Jóisten se tudja.
- Megfelel? - mutatta fel nekem a könyvet.
- Az bűnös apáca. Nem ismerem, szóval igen. - mosolyodtam el.
Elkezdett olvasni. Egy ideig figyeltem, de elég hamar elkezdtem pislogni, és majdnem bealudtam. Erre ő letette a könyvet, és befeküdt mellém az ágyba. Magához ölelt, én pedig hozzá bújtam. Adott egy puszit a hajamba, és csak annyit mondott.
- Jó éjt hercegnő!
Ezután mind ketten megpróbáltunk elaludni, majd végül összebújva aludtunk el. És csak vártam a holnapot.