Elrabolt szerelem

7. fejezet

Már éppen belemelegedtünk a játékba. Az első körnek majdnem vége volt, mikor kopogtak.
- Biztos megjött a pizza. - mondta anya, és felállt.
- Hozzak jattot? - kérdezte apa. Anya csak bólintott, és mind ketten az ajtó fele vették az irányt. Kopogtak mégegyszer, és hirtelen egy rossz érzés töltött el. Nem láttam a bejárati ajtót, szóval a szőnyegről próbáltam az ajtó felé nézni.
Anyáék kinyitották az ajtót, és én hirtelen két lövés hangot hallottam.
- Hozd a lányt! - utasított valakit egy mély hangú férfi.
Én csak ültem ott kukán és próbáltam felfogni mi történt. Egyszer csak az ajtó becsukódott, vagyis becsapódott. Nagyon megilyedtem, és felálltam, megnézni mi történt a szüleimmel. Viszont abban a pillanatban amikor felálltam, egy nagyjából velem egykorú srác sétált be a nappaliba. Hirtelen mind ketten megtorpantunk, de ő hirtelen hadarni kezdett.
- A legfontosabb dolgokat, és max. 5 személyes dolgot hozhatsz. Siess.
- Mii? Mi történt a szüleimmel.
- Majd mindent megtudsz idővel, most pedig siess.
- De én most akarom a válaszokat.
- Pakolj, utána mindent meg fogsz tudni. IGYEKEZZ- Én kicsit hezitáltam még, de ő elkezdett rángatni.
- Melyik a te szobád? HM? Ez? Vagy ez? - nyitott be minden egyes szobába.
- A folyosó legvégén, egyenesen- mondtam félénk, halk hangon.
- Igyekezz.
Szerencse, hogy összepakoltam az utazótáskát, mert csak fel kellett kapni. De mit is mondott? 5 személyes dolog? A legfontosabbakat hoztam csak el. Meg amit megtaláltam. Gyorsan egy családi képet felkaptam, és az Anna által rajzolt képet. Emellett hoztam a kedvenc könyvemet, a rajzfüzetem és a tolltartómat. Ez így öt. Nem tudom, miért kellenek. Gyorsan felkaptam az annó mamámtól kapott kis plüss kutyust, de kivette a kezemből.
- Ötről volt szó. Ez sok. Ez itt marad. - én csak bólintottam, és engedelmesen mentem. Megszorította a karomat, és úgy rángatott ki a nappaliba. A nappali közepén megállított.
- Te itt maradsz. Meg ne merj mozdulni. Értve vagyok? - Én majdnem sírtam, de helyette ismételten bólintottam egyet, és lehajtottam a fejem. Ebben a pillanatban belépett egy férfi.
- Az ablakból szebb voltál. Na sebaj. Hamár a szüleid halottak, vegyük hosznodat. - én itt teljesen kiakadtam.
- Micsoda?? Halottak? Az nem lehet!! NEM LEHET! - Üvöltöttem a végére.
- CSEND LEGYEN! - Vett elő egy pisztolyt. Én elkezdtem aprókat hátrálni.
- Állj meg! Ne mozdulj értve vagyok. - mondta, miközben rám szegezte a fegyvert. És ismét lesütöttem könnyekkel áztatott fejemet, és így bólintottam. Elindult felém az a srác, akinék a cuccaim voltak. Mikor odaért hozzám, megfogta mindkét vállam, és szerintem megpróbált kísérni valahova. Ebből a helyzetből semmit nem értettem, hogy mi történik, mi van, csak annyit tudtam, nem akarok oda menni ahová visznek. Így hát elkezdtem forgolódni, hogy eresszen el. Hát nem kellett volna.
- Mondtam, hogy nyugodj le! - kiáltott rám a férfi, és elsütötte a fegyvert. A lábfejemet találta el.
Én fájdalmamban felüvöltöttem. Síkítottam egy nagyon, és hirtelen felkaptam fájó lábam. Nagyon bizonytalanul álltam, és a fájdalomtól a könnyem is kifolyt. Hirtelen a mellettem álló srác, már nem volt ott. Nem tudom mikor tűnt el. Borzalmasan féltem, mi lesz velem. Lehet engem is meg fognak ölni? Hirtelen elkezdett remegni a még földön lévő lábam. Hirtelen sötétedni kezdett a világ, és lassan nem is hallottam semmit. Szerintem sokkot kaptam. Jobban, mint amikor megláttam az alakot az ablakomban. Hirtelen minden erőm elfogyott, és erőtlenül rogytam a földre. Utoljára annyit hallottam, hogy valaki belépett a szobába. Abban a pillanatban értem el a talajt.
- APAAAA! - kiáltott a belépő fiú. Talán neki is meghalt az apukája? Ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt végleg elájultam volna.