[MHA Fanfic] Van még benned fény 𝘼𝙙𝙤𝙥𝙩𝙖𝙡𝙫𝙖

XI. - Egy darab a kirakósból

A nap vége végre eljött. Már vártam. Végre egyedül leszek. Beléptem az épületbe, és ott látom Eraser-t.

Én csak néztem rá, de az arcom mindent leírt.

-Minden nap lesz beszélgetésünk. -Válaszolta.

Leültem a kanapéra, ő meg velem szemben ült.

-Mond csak hogyan érezted a mai napot? -Kérdezte.

"Az egész osztály rám támadt, mintha lenne nálam valami dugi nasi."

Eraser szokásos arcát vágta, de átláttam rajta. Mérges volt.

-Ezt sajnálattal hallom. Hogyan érzel iránta? -Kérdezte.

"Nem tudom. Nem hibáztatom őket, mert mindenki így viselkedne. Főleg velem szemben, de valamiért ez szomorúvá tesz."

-És mégis miért? -Kérdeztem.

"Nem tudom. Talán az, hogy Kirishima is mérges rám, aki ő volt az aki mondta, hogy érdemlek egy esélyt, vagy mert olyan gyenge vagyok, hogy visszaszólni sem bírtam. De ezek az érzések nem olyan súlyosak."

-Ezt hogy érted? -Kérdezte.

"Megvédtek engem. Bakugo, Uraraka, és Todoroki. Közölük csak 1 ismerek, de ő sosem állt ki eddig értem. Ő inkább az az ember volt, aki most Kirishima játszik."

*Aizawa nézette*

Uram. Isten. Ez a gyermek mosolyog. Boldog is vagyok érte, ahogyan ezeket mondja, de szomorúvá is tesz, amiről beszélt picit a múltjáról. Meg ez a mosoly nem boldog mosoly. Szomorú mosoly.

-Szeretnél az apádról beszélni? -Kérdeztem.

Láthatóan megrezzent, és befeszült. 

"Mit mondanék, egy seggfej, egy tapló, egy gyilkos. Bár nem hinném hogy jobb lennék nála."

-Midoriya, te jobb vagy nála. Ha most te ő lennél, akkor elszöktél volna a mostani gonoszokkal, rég öltél volna meg valakit az osztályból. Illetve te nem öltél meg ártatlan embereket, vagy gonoszak voltak, vagy olyan hősök akik eléggé mocskos dolgokat tettek. Az apád megölne mindenkit akit meglát. Ha olyan lennél mint ő, nem állt volna ki érted az a 3 ember. -Mondtam.

Szegény fiú, egyből megtört. Könnyek szöktek a szeméből.

-Hiába jól esik ezt hallani, attól még igaz. Hisz, én öltem meg anyámat. -Mondta.

Miről beszél Dragoon volt az aki megölte. Akkor kapták el.

-De az apád ölte meg. -Mondtam.

-2 évvel ezelőtt, homvágyam lett, nem tudom miért, hisz úgy bántak velem mint valami rabszolgával. Játékszerrel, vagy egy patkánnyal. Szóval eldöntöttem, hogy teszek egy látogatást. Mikor beértem, teljesen csöndes volt. Felmentem a hálószobába, és apám ott lefogta az anyámat, miközben folyamatosan verte. Anyám észre is vett, és segítséget várt tőlem. De nem adtam meg neki, úgy mint nekem régen. -Mondta.

-De nem te ölted meg. -Mondtam.

-Dehogynem, ott álltam, megmenthettem volna, de ahelyett végignéztem ahogyan meghal, mint ahogyan régen tette velem, mikor kicsi voltam. -Mondta sírva.

Innentől nem kérdeztem, vagy szóltam semmit, hiszen akkor jobban letörne. Annyit tettem, hogy mellé ültem, és próbáltam vigasztalni. Ekkor megölelt, hozzám bújt. Egyből átöleltem, miközben a karjaimban sírt.

-Egy szörnyeteg senki vagyok, nem érdemlek meg barátokat. -Mondta.

Csak is ezeket a szavakat ismételgette. Majd hirtelen lenyugodott. Ránéztem, és elaludt a karjaimban. Olyan békésnek tűnt. Ahhoz képest hogy ez gyermek csak 2 dologra vágyik. 

Barátokra, és szeretettre. Amit régen nem kapott meg.

Felvittem a szobájába, és lefektettem. Legalább ma kaptunk egy darabot a kirakósból. Egy darabot a múltjából.