[MHA Fanfic] Van még benned fény 𝘼𝙙𝙤𝙥𝙩𝙖𝙡𝙫𝙖

XXIV. - Beszélgessünk

Beérve a röntgen terembe, egyből levetkőztem és lefotóztak. Még alaposan megvizsgáltak nem tudom miért. A képek holnap reggelre lesznek készen, szóval várnunk kell. Aizawa elvitt a kollégiumba, épp vacsorát készítettem magunknak.

-Tudod, régen mindig is hős akartam lenni, annak ellenére milyen volt velem a környezetem, és hogy semmi erőm sincs. Egy ember vetett ennek véget. -Mondtam.

Aizawa csak figyelt, míg leültem az asztalra.

-All Might. Ironikus nem? Az első számú hős, a volt első számú rajongóját elutasította, ezáltal az egyik legveszélyesebb gyilkoló gép lett. -Mondtam.

-Szeretted őt? -Kérdezte.

-Eléggé, minden harcát kívülről fújtam, mind a jelmezeit, mind a merch-ét is remekül tudtam. -Mondtam.

-Mi miatt hagytál fel végül? -Kérdezte.

-Emlékszel gondolom Sludge-ra, a hírekből? -Kérdeztem.

Bólintott.

-Sludge előtte engem kapott el, egy csatornában. Hazafelé mentem egy nehéz nap után,és elkapott. All Might látta és megmentett, ha nem lett volna ott, meghaltam volna. -Mondtam.

Ő intett a kezével, hogy fojtassam.

-Miután megmentett, fel akartam tenni egy kérdést. Egyetlen egy kérdést. 'Lehetséges egy quirkless ember, mint én olyan hőssé válnia mint te?' -Meséltem.

-Mit mondott? -Kérdezte.

-Nem. 'Keressek egy reálisabb munkát, nem rossz dolog az álmodozás, de az álmok nem valóság'. -Idéztem.

Aizawa felállt és pulthoz jött. A vállamra rakta a kezét.

-Ide figyelj Izuku. Bárkiből lehet hős. Nem fontos honnan származol, vagy mi történt a múltban. Én magam is quirkless-ként harcolok, a quirk-öm csak egy eszköz, de anélkül és lehetne gonoszokat legyőzni. -Mondta.

Lehetek én is hős, a múltam nélkül. De nem, ne adj kérlek hamis reményt.

-Most már mindegy nem igaz? -Mondtam.

-Most van esélyed azzá a hőssé válni aki szeretnél. Mond csak milyen hős akarsz lenni? -Kérdezte.

Milyen hős akarok lenni? Már nem akarok olyan lenni mint All Might, de szeretnék egy hasonló üzenetet adni, hasonlóan az "ITT VAGYOK", dologra értem.

-Egy olyan hős, akit bárkit biztonságba tudd tartani. Olyan ember is aki eddig nem kapta meg. -Mondtam.

Aizawa csak hümmögött.

-Jó gyerek vagy Izuku, sajnáljuk hogy akkor nem bírtunk megmenteni. -Kért bocsánatot.

-Most ez a program nem arra való, amit régen a hősök elszúrtak észrevenni, és megmenteni, azt most helyre tudnák tenni? -Kérdeztem.

-Igaz, ne haragudj. -Mondta és megdörzsölte a fejem tetejét.

-Hé! Nem vagyok gyerek! -Mondta, miközben eltoltam a kezét.

-De még az vagy. -Mondta és vissza ült az asztalra.

Elkészült a vacsora és meg is ettük. Aizawa elment, én meg egyedül maradtam. A szobámba érve, új ruhákat, eszközöket láttam. Volt még egy kis ajándék is az ágyon. Kinyitottam, és benne volt 3 kép. Az egyik az akkor készült amikor a karaokeházban voltunk. A második egy kép volt amikor Aizawa vállán elaludtam. Ez mikor volt? Az utolsó kép az én voltam, anyukámmal. Mindketten boldogak voltunk. Ez az utolsó kép ami maradt róla.

Köszönöm.