Váratlan Múlt

1. Rész

Stella szemszöge:

A verekedős incidensem óta közel két hét telt el és még csak most jutottam el arra a szintre, hogy kimerészkedjek a szobámból. A szokásos reggeli rutinom után elkezdtem felöltözni, a szokásos egyenruhám pedig egy egyszerű fekete harangszoknyából és egy fehér magas nyakú ingből állt. Amint felvettem a fekete cipőmet is a derékig érő szőkés barnás hajammal kezdtem el foglalkozni, amit egy feszes copfba fogtam. Amint késznek éreztem magam lassú léptekkel indultam meg az udvarra ahol a többi gyerek volt. Próbáltam minél kevesebb feltűnést kelteni, de persze egyből kifogtak

-Azt hittük végleg eltűntél.- nevetett fel az egyik lány mire az Őt körbevevő társaság is nevetésben tört ki. Figyelmen kívül hagyva sétáltam tovább amikor a vállamnál fogva a földre rántott -Ha hozzád beszélek, akkor legalább figyelj is rám.

-Ne kezdjük könyörgöm.- morogtam az orrom alatt miközben felakartam állni, de egy mozdulattal gyomron rúgott ami miatt összegörnyedve estem vissza

-Neked is megkellett volna halnod, Te korcs.- sziszegte a lány Nekem pedig itt lett elegem. A körmeim az alattam lévő talajba fúrták magukat miközben lassan felnéztem Rá. A lány rémülten kezdett el hátrálni a többivel miközben éreztem, hogy a zöld íriszeim kezdenek vörösre változni

-Én nem úgy..- kezdett bele, de helyette hangos zokogásban tört ki miközben a földre zuhant

-Lilly..- térdelt le a lány mellé a barátnője, de az az idegesítő cafka felakadt szemekkel rángatózni kezdett

-Itt meg mi folyik?- rohant hozzánk Izobel aki mérgesen emelte rám a szemeit -Fejezd be!- parancsolt rám miközben megszüntette a köztünk lévő távolságot és a hajamba marva húzni kezdett a földön

-Én nem csináltam semmit.- üvöltöttem, de a nevelőt egyáltalán nem hatotta meg. Erősen fogva a hajam, ráncigált be az épületbe, egyenesen az alagsorba ahol a pince van -Itt majd megtanulod, hogy hol a helyed.- mondta gúnyosan miközben kitárta az ajtót és egy mozdulattal belökött a lépcsőkre. Azonnal megfordultam és négykézláb indultam meg az ajtó felé, de Izobel rám csapta és elfordította a zárat. A könnyeimet visszatartva álltam fel és sétáltam le a dohos ágyhoz amire leülve felhúztam a térdeim és utat engedtem a bennem felgyülemlett érzelmeknek.

Pár nappal később

Satoru szemszöge:

-Nekem mért kell menni? - kérdeztem unott arccal Masamichi-t aki az utat figyelve vezetett

-Mert csak annyit mondtak, hogy átokerőt észleltek a környéken. És egyértelműen nem jövök egyedül.

-Rajtam kívül ott van Geto és Shoko is.- mondtam szemet forgatva miközben az ablaknak döntöttem a fejem

-Befejezted?- kérdezte éllel a hangjában amire egy halk morgással válaszoltam. Az út legalább egy óráig tartott amikor valami megmagyarázhatatlan érő futott végig a testemen

-Itt vagyunk.- szólalt meg újra Masa miközben leállította az autót

-Egy árvaház?- kérdeztem összeráncolt homlokkal miközben elolvastam a kapun lévő feliratot. Az igazgató válasz nélkül indult meg a bejárathoz, így kénytelen voltam utána menni. Feltéve magamra a napszemüvegemet indultam meg én is az átokerő forrása felé ami egyre erőteljesebbé vált. Amint az épületbe kerültünk Masa egy középkorú nővel kezdett el beszélni aki pár mondat után előre sietve vezetni kezdett minket viszont amikor kiértünk az épület udvarára éreztem, hogy nem jó felé tartunk.

-Masa.- szólítottam meg az idős férfit aki felhúzott szemöldökkel nézett rám -Nem jó felé megyünk.- mondtam neki miközben közelebb hajoltam hozzá, hogy csak Ő hallja -Szerintem akit vagy amit keresünk az alagsorban van.

-Úgy érzed?- kérdezett vissza mire aprót bólintottam. Gondolkozás nélkül fordult vissza a hölgy felé aki értelmetlenül figyelte a társalgásunkat

-Ne haragudjon. Esetleg van Önöknek pincéjük vagy alagsoruk?- tette fel a kérdést Masa mire a nő megfeszülve pislogni kezdett

-Nem hinném, hogy azt a kislányt keresik. Az a gyerek egy átokfajzat.- jelentette ki a nő mire elnevettem magam

-Akkor Őt keressünk.- vágtam rá és átadva magam a vonzásnak elindultam vissza az épületbe egyenesen le az alagsorba aminek a legvégén volt egy hatalmas fém ajtó. Gondolkozás nélkül téptem le a lakatot és tártam ki az ajtót, de a látvány borzalmas volt. Egy aprócska lány kuporgott egy dohos ágy közepén miközben a levegőt a mocsok és a beázott falak bűze vett körül. Semmi várakozás nélkül rohantam le a lépcsőn és hajoltam le az alvó lány mellé

-Jól vagy?- kérdeztem mosollyal az arcomon mire megrezzenve rám kapta a csillogó zöld íriszeit

-Maga kicsoda?- kérdezte rémülten mire én nevetve a kezeim közé vettem és elindultam vele a kijárat felé

-A megmentőd vagyok Drága.