Váratlan Múlt

3. Rész

Stella szemszöge:

Amint a feketehajú duzzogva elhagyta a szobát, Satoru elindult felém mire én magamhoz szorítva a dobozt, kezdtem el hátrálni

-Nem veheted el..-suttogtam magam elé mire a fiú lágy mosollyal az arcán megállt

-Nem fogom. De megkell tudnunk, hogy honnan van és hogy ki van benne. Elkell mondanod.

-Anya adta nekem, hogy vigyázzak rá és, hogy ne adjam oda senkinek. Elakarok innen menni..- mondtam immáron kissé határozottabban mire Satoru elmosolyodva felém nyújtotta a kezét

-Ott leszek Veled, csak engedd meg hogy az Igazgató megnézze.

-De megtarthatom?

-Meg.- válaszolta kisebb bólintással mire én megfogva a kezét, még jobban magamhoz szorítottam a dobozt.

Pár órával később

-Most akkor mi lesz?- kérdeztem kíváncsian Masa-tól aki idegesen dobolni kezdett az ujjaival az asztalon

-Nem tudom Stella.. nem lehet leolvasni, hogy ki van benne..

-Ha veszélyes lenne akkor mar rég kitört volna nem?- szólalt meg Satoru mire az idősebbik gondolkozni kezdett

-Nálad maradhat a börtön.- kezdett bele aztán Satoru-ra nézett -Felügyelned kell, hogy mi történik.

-Nekem nem k..- kezdtem bele, de ekkor a szemfedős átkarolva engem elvette a szót

-Figyelni fogok Masa.- mondta nevetve miközben az ajtó felé húzott -Ha baj lesz azt jelentem.- zárta le ennyivel aztán pedig kézen ragadva a szobámba húzott -Tedd el olyan helyre ahol nem találják meg.- parancsolt rám mire én aprót bólintva betettem a tokba az íj mellé és lezárva a szekrény aljába tettem. Amikor ezzel végeztem Satoru nevetve fogta meg a kezem és indult meg Velem a nyomában valahova. Viszont amint kiértünk az épületből kissé furcsállni kezdtem a dolgot.

-Hova megyünk?- kérdeztem félve mire nem válaszolt. Éreztem, hogy a kezem amit szorongat kezd fagyosodni, de ahogyan egy virágos fákkal körülvett sétányra értünk elmúlt a félelmem.

-Mivel ha már figyelnem kell Rád ezért jobb ha megismerlek.- kezdett bele miközben elengedte a kezem és lassan elindult a sétányon -Na? Mesélsz?

-Mit?- néztem fel rá értelmetlenül -13 éves vagyok és árva ami feltűnt gondolom.. az Anyukámat, Noora-t valami lények ölték meg több mint két éve. Azóta egyedül vagyok. Igazából ennyi.. azt se tudom miért vagyok itt.- rántottam vállat mire a fiú megállt és felém fordult miközben letolta a szemüvegét, így felfedve előttem a kék íriszeit

-Azért vagy itt Stella, mert látod az átkokat ráadásul sámán is vagy.

-Hogy mi?- kérdeztem nagyra nyílt szemekkel mire felnevetett

-Egy sima ember nem tud átkokat megfagyasztani.- utalt a szobámban történtekre -De ne aggódj. Mindig ott leszek, hogy segítsek.- mosolyodott el miközben a mutatóujjával végig simított az arcomon -Itt már nem lesz semmi bajod Stella.

-És ha.. mégis?

-Jaj Kislány.. ne légy pesszimista.- nevetett fel hangosan aminek a hatására az én szám is felfelé görbült

-Most Te jössz..- motyogtam az orrom alatt miközben elindultunk újra

-Az a megtiszteltetés ért Téged, hogy a világ leghatalmasabb sámánja vigyáz Rád.

-A leghatalmasabb?- néztem rá felhúzott szemöldökkel -Ilyen fiatalon?

-19 év az már bőven elég, hogy megjárd a poklot.- mondta kissé komoran ami neki is feltűnt hiszen azonnal megrázta a fejét és újra elmosolyodott -Holnap elkezdem a kiképzésedet Stella.

-Rendben van.- motyogtam az orrom alatt amikor a távolban feltűnt a három gyerek ami miatt egy hatalmasat nyeltem és megálltam egy pillanatra

-Mi a baj?- kérdezte Satoru miközben visszatette a szemüveget

-Bocsánatot kell kérnem..- suttogtam magam elé miközben lassan megindultam a diákok felé viszont amint eléjük értem kicsit megszeppentem

-Mi a francot akarsz?- kérdezte a feketehajú mire összeszedtem magam és Nobara felé néztem

-Ne haragudj, hogy bántottalak.. nem állt szándékomban..

-Nincs semmi baj.- mosolyodott el a lány mire én is megejtettem egy halvány vigyort

-Nekünk se ment jobban az első nap.- rántott vállat a rózsaszín miközben a kezét nyújtotta -Yuji Itadori.- mutatkozott be a fiú, de mielőtt elfogadtam volna a fekete közbeszólt

-Ti hülyék vagytok.. szóba állni egy ilyennel..- morogta a szavakat utána pedig elviharzott

-Nyugi.- tette a kezét a vállamra Nobara -Megumi mindig ilyen.