Váratlan Múlt

8. Rész

Stella szemszöge:

Amint minimálisan összeszedtem magam Masamichi is megjelent és csak arra kért, hogy hagyjam a felnőttekre a dolgot ami kicsit se tetszett de nem igazán tudtam volna ellene mit tenni, ezért Satoru segítségével a szobámba mentem

-Szerinted..- kezdtem bele amikor beértünk a szobámba és leültem az ágyra -Az Anyukám miért nem mondta el nekem ezeket? Ha talán elmondta volna, hogy létezik ez a világ akkor nem halt volna meg. Lehet az apám van abban a börtönben, de ezt se tudom..

-Ezt nem tudhatjuk Stella.- sóhajtott fel Satoru -Próbálj meg pihenni és ha baj van jelezz. Elég ha rám gondolsz és már itt is leszek.- mosolyodott el halványan miközben gyengéden végig simított az arcomon. A fehérhajú jelenléte hamar elterelte a gondolataimat, így szót fogadva Neki, elterültem az ágyamon és megpróbáltam pihenni bár amint lecsuktam a szemeimet, a forróság újra elkezdett a testemen eluralkodni.

Pár hónappal később

-Minden rendben van?- kérdezte Nobara miközben elindultunk vissza a sulihoz

-Persze csak.. olyan fura érzés volt megölni egy átkot..- vallottam be a lánynak a valós érzelmeimet mire Ő elém állva megállított

-Figyelj..- tette a kezeit a vállamra -Ezek gonosz lények. Egyik se ismer könyörületet. Csak jobbá tesszük a világot, ha megöljük Őket. Most csak azért érzed ezt, mert ez volt az első akciód.

-Lehet.. De akkor is.. borzalmas érzés volt a szemeibe nézve megfagyasztani utána pedig darabokra törni..

-Inkább fogd fel úgy, hogy rohadt jó az átokerőd.- karolt át Nobi majd elnevette magát -De szerintem nem csak nekem keltette fel a figyelmem az erőd.- jegyezte meg halkan majd a felénk közeledő Satoru-ra bökött az állával

-Ezt hogy érted?- kérdeztem teljesen elvörösödve, de Ő válasz helyett elengedett és elrohant -Nobara!- szóltam utána kétségbeesetten, de a lány mit sem törődve velem tovább futott

-Mi a baj Stella?- kérdezte Satoru miközben kihúzva megállt előttem

-Nincs baj. Végeztünk a feladatunkkal és most értünk vissza.- hadartam el gyorsan majd kikerülve Őt a suliba siettem, de természetesen ez se ment zökkenőmentesen mivel az egyik saroknál valakibe belebotlottam aminek hála én és a másik személy a földön kötött ki

-Jó lenne ha egyszer az életben odafigyelnél!- ordított rám Megumi miközben felállt -Idióta félvér..

-Miről beszélsz?- néztem rá szúrósan -Miért lennél félvér Te barom..

-Ohh..- mosolyodott el sunyin -Szóval nem mondták el, hogy..

-Megumi!- vágott közbe Satoru aki a semmiből jelent meg -Fejezd be!

-Mégis mit?- nevetett fel majd elindult az útjára, de még utoljára visszanézett -Még jó, hogy elvileg átkok nem is jöhetnének ide.- jegyezte meg undokul mire Satoru-ra pillantottam

-Ez miről beszél?- kérdeztem ingerülten mire Satoru megfogta a kezem

-Gyere és elmondom.

-Nem!- rántottam ki a kezem a szorításából -Itt mondd el!

-Stell.. elakartam mondani.. de megakartam várni vele a 14. Születésnapod..

-Most mondd el!- kezdtem el idegessé válni hiszen éreztem, hogy a hideg egyre inkább eluralkodik rajtam

-Rájöttünk, hogy nem vagy egy sima sámán. Az Édesanyád részéről örökölted ezt a képességet viszont.. az Apád nagyvalószínűséggel egy átok. Ezért mondta Megumi, hogy félvér.

-Csodás.- nevettem fel szarkasztikusan -És ezzel miért kellett várni hónapokat?

-Stell..-lépett egyet előre mire én hátrálni kezdtem

-Benned se lehet megbízni.- szöktek könnyek a szemeimbe miközben a kezeimet ellepte a jég -Nem kellett volna idejönnöm..-jegyeztem meg immáron sírva majd amilyen gyorsan csak tudtam kiszaladtam a suliból, egyenesen az erdő felé

-Stella!- üvöltött utánam Satoru, de mit sem törődve vele csak futottam. Csak egy átlagos életet akartam.. de mire megszokom a helyzetet akkor folyamatosan valami jön ami közbeszól..

Már egy ideje futottam amikor kezdtem elfáradni, ezért inkább sétálva folytattam az utat amikor halk motoszkálást hallottam

-Stella..- szólított meg egy ismerős hang.. mintha.. magamat hallanám.. -Stella! Stella! Stella! - ismételgette a hang folyamatosan a nevem egyre közelebbről, mire én kétségbeesetten elkezdtem mindenfele nézni, de sehol nem találtam a megszólítómat

-Ki az?- kérdeztem összezavarodva mire a hang nevetni kezdett

-Nem ismersz fel Te butus? Hamarosan eljövök érted! - nevetett fel az ismeretlen és kristálytisztán hallottam hogy a hátam mögül szólalt meg, ezért amilyen gyorsan csak tudtam megfordultam, de senki nem állt mögöttem viszont a következő pillanatban egy éles szúrást éreztem a lapockáim között miközben az eddigieknél százszor forróbb érzés uralta el a testem

-Satoru..- suttogtam magam elé miközben a torkomhoz kapva térdre zuhantam és azzal a lendülettel minden elsötétült..